Oldalak

2014. december 20., szombat

Kimerült a mezőgazdasági biztosításokat támogató alap

A mezőgazdasági biztosításokat támogató alap kerete az idén a megemelt összeg ellenére is kimerült, pedig a korábbi években mindig maradt benne pénz - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel. A keret 2012-ben 2,7 milliárd forint volt, ennek a 30 százaléka fogyott el, tavaly a 3,1 milliárdnak már a 70 százalékát felhasználták a mezőgazdasági termelők, míg az idén a 3,3 milliárd forint már elfogyott - ismertetik a közleményben.
A jogszabály háromféle támogatható mezőgazdasági biztosítás-csomagot ismer. Az A típusú a szántóföldi növényekre, a borszőlőre és az almára köthető, itt a biztosítási díj 65 százalékát vállalja át az állam. A B típusú biztosítás a zöldség- és gyümölcskultúrákat védi 48 százalékos visszatérítéssel, míg a C típusú biztosítás az előbbieken túli kockázatokat vállalja, de csak 30 százalékot térít vissza.
Jelenleg négy biztosító, az Allianz, a Generali, a Groupama, valamint az osztrák Hagelversicherung foglalkozik mezőgazdasági biztosítással, a termelők ezek biztosítási termékeiből választhatnak. Emellett létezik az állami kárenyhítési rendszer, amelyben mindig a termelők és az állam által befizetett összeget osztják fel a károsultak között.

Nincsenek megjegyzések: