Oldalak

2021. július 16., péntek

Állattartó telepi pályázatok

Az Agrárminisztérium (AM) újranyitotta a VP2-4.1.1.-20 kódszámú "Állattartó telepek fejlesztésének támogatása" című pályázati kiírást - jelentette be Nagy István miniszter a tárca pénteki közleménye szerint.

   Az újranyitást a korábban, 2020 őszén pályázható felhívás óriási sikere indokolta, így ismét lehetőség nyílik az állattartók számára nagyobb léptékű beruházások megvalósítására - írta az AM.
    Nagy István hangsúlyozta, a felhívás a már megismert feltételrendszer mellett érhető el, a támogatási intenzitás főszabályként 50 százalékos, a támogatás összegére vonatkozó feltételek pedig változatlanok: az igényelhető vissza nem térítendő támogatás minimális összege célterületenként eltérően 5 és 100 millió forint között változik, maximum összege pedig 2 milliárd forint.
    Baromfitartók, sertéstartók, szarvasmarhatartók, juhtartók, kecsketartók, lótartók, nyúltartók, méhészek és még több más gazdasági haszonállattal foglalkozó állattartó számára így ismét lehetőség nyílik új állattartó telepek létrehozására, meglévők korszerűsítésére, az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésére. A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a pályázati kiírás keretében azon támogatást igénylők is részesülhetnek ismét forrásban, akik számára más megvalósítási helyre már korábban is megítéltek támogatást.
    Az újranyitott felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg. (F:mti)

Nincsenek megjegyzések: