Oldalak

2021. július 9., péntek

A gabonatárolás korszerűsítése

A korszerű gabonatárolás a töredékére csökkenthetné a veszteséget, de a belföldi tározók nagy részét évtizedek óta nem fejlesztették - közölte a K&H csütörtökön az MTI-vel.

A pénzintézet szerint a gabonatárolás fejlesztését a csökkenő hozamok indokolják. Mint írták, az előrejelzések alapján a terméshozamok világszerte 20 százalékkal lesznek alacsonyabbak az évszázad végére, miközben 11 milliárd embert kell majd eltartani. Ma a termés 10-20 százaléka kárba vész, a kutatások mégis inkább a termés növelésére összpontosítanak - tették hozzá.     Magyarországon az aratás utáni veszteség több tízezer tonna, de a közleményben idézett szakértői javaslat szerint hűtéssel és folyamatos monitorozással hosszú ideig épen tartható a gabona, a kár pedig a tizedére, vagy még lejjebb csökkenthető. A hatékony tároláshoz ugyanakkor nélkülözhetetlenek a korszerű digitális eszközök - hangsúlyozták.     Az K&H Csoport agrár üzletágának vezetője szerint kis ráfordítással is jelentős eredményeket lehetne elérni. Tresó István az állami forrásokra is felhívta a gazdák figyelmét, hiszen jövőre 951 milliárd forint jut agrártechnológiai fejlesztésekre, ami majdnem 40 milliárddal több, mint az idei keret - írták. (F:mti)

Nincsenek megjegyzések: