Oldalak

2022. március 23., szerda

Az erdők szerepe...

Egyre nagyobb az erdők szerepe a magyar agráriumban, az ország területének már mintegy 22 százalékát erdő borítja - ismertette Nagy István agrárminiszter kedden a Magyar Bankszövetség Jótett bank - zöld szív programja keretében tartott faültetéssel egybekötött rendezvényén.

    Hozzátette, a tervek szerint az erdősítési programokkal az ország erdővel és fával borított területét 2030-ra 27 százalékra növelik, amihez 250 000 hektár területet kell újra erdőművelés alá vonni.
    Nagy István kiemelte, az agrártárca több programot is hirdetett az elmúlt években, 2020-ban az Országfásítási program részeként elindították a településfásítási programot, amelynek célja a vidéki települések zöldítése, környezeti állapotának javítása. Az idén március elején megkezdődhetett a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, amelynek részeként helyi állami erdőgazdaságok erdész szakemberek közreműködésével 19 megyében, 364 településen 10 000 fát ültetnek el.
    Az elmúlt két és fél évben az országfásítási program meghirdetése óta a vidékfejlesztési program keretében az új erdők telepítésére benyújtott támogatási kérelmek meghaladták a 42 000 hektárt, amely minden korábbi időszaknál nagyobb érdeklődést jelez a magyar gazdák részéről, fejtette ki a miniszter.
    Nagy István rámutatott arra, ahhoz, hogy valóban zöld bolygót hagyjunk magunk után, méhekre is szükség van. A növényfajok több mint 80 százalékának termése és az európai élelmiszer-gyártás volumenének háromnegyede függ a beporzástól. Magyarországon a méhcsaládok száma meghaladja az 1 milliót. A döntéshozók, a méhészek és az erdészek együttműködését példázza a méhlegelő-erdő gondolata, ezért is jelentős a Magyar Bankszövetség tagjainak felajánlása, hogy Aranykaptár méhlegelő-erdőt telepítenek a Gyulaj Zrt. erdészeti tevékenységének támogatásával - mondta az agrárminiszter.
    Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta, a magyar kormány az elmúlt 12 évben tudatosan választotta meg az energiamixét. Az atom- és a napenergia fontos elem a villamosenergia-termelésben. Magyarország csökkentette szén-dioxid-kibocsátását, és ebben az erdőtelepítésnek komoly szerepe van. Kiemelte, az erdőtelepítés generációkat érintő tett, a Jótett bank - zöld szív program pedig a bankok társadalom felelősségvállalását mutatja. Az államtitkár szerint a vadászati világkiállítás kapcsán is nyilvánvalóvá vált, hogy a természet szeretete mindenkiben jelen van, ennek felszínre hozása feladatot jelent.
    Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára elmondta, hogy a bankszektor társadalmi felelősségvállalása egyre inkább növekszik. Az erdőtelepítés az összefogásról szól, a közös célban egyaránt magára talál az állam, a bankszektor, a túrázó, az erdei iskola diákja, az erdész, a vadász és a méhész is.
    A Magyar Bankszövetség közleménye szerint a hazai bankok saját projektjei mellett a bankszövetség a bankszektorral 2021 végén indította el a Jótett bank - zöld szív programot. A magyar bankszektor által Magyarországon ültetett fák darabszáma meghaladja a 160 000 csemetét, amelyből 120 000 fa a Zöld szív programhoz kapcsolódóan került a földbe 22 támogató pénzügyi intézmény szerepvállalásával 17 helyszínen.
    A rendezvényen elismerő okleveleket adtak át a Jótett bank - zöld szív program kiemelt támogatóinak.(F:MTI)

Nincsenek megjegyzések: