Oldalak

2021. június 25., péntek

Tájházak napja

Hagyományőrző és családi programokkal, kézműves foglalkozásokkal, táncházakkal, falubejárásokkal és számos egyéb programmal várja az érdeklődőket péntektől vasárnapig a Tájházak napja, amelyet idén rendhagyó módon a Múzeumok éjszakájához csatlakozva rendeznek meg.

    A járványhelyzet nem tette lehetővé, hogy a Tájházak napját a megszokott tavaszi alkalommal, Szent György napján tartsák meg, de június utolsó hétvégéje már lehetőséget kínál a személyes találkozásra és a közös ünneplésre - emlékeztetett az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében az eseménysorozatot rendező Magyarországi Tájházak Szövetsége.
    Mint kiemelték, a csatlakozó tájházak országszerte a legtöbb helyszínen ingyenesen várják a vendégeket. Meghatározott időpontokban szakvezetéssel mutatják be az egyes épületek berendezéseit, sok helyütt hagyományőrző csoportok lépnek föl és kézműipari portékák között lehet válogatni, vásárolni, tájjellegű ételek kóstolásával egybekötve.
    Az országos eseménysorozat kiemelt helyszíne ezúttal a Nagytarcsai Múzeumi Kiállítóhely lesz, ahol a programok szombaton kezdődnek; az ekkor nyíló kiállítás az alapító Molnár házaspárnak, illetve a hatvanéves falumúzeumnak állít emléket. Emellett filmvetítéssel, kiállítóterem-átadással és kézműves foglalkozással várják az érdeklődőket.
    Kiskunmajsán és kistérségében a Konecsni Gyögy Művelődési Központ, Tájház, Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény, valamint a Márton Gyűjteményes Ház Kömpöcön új kiállítással, mesemondással, kézműves foglalkozással és gyermekkoncerttel is készül.
    Mezőkövesden a Matyó Népművészeti Egyesület alapításának harmincadik évfordulóját ünnepli új kiállítással, látványfőzéssel, bor- és pálinkakóstolóval, néptáncegyüttesek bemutatóival, hagyományőrzők felvonulásával és táncházzal.
    Nagyrábén, a Mezőgazdasági Hagyományok Gyűjteményében idén kúttúrát szerveznek, melynek során a nagyrábéi kutakhoz kapcsolódó történeteket, legendákat elevenítenek fel. A gyűjteménybe azokat is várják, akik egy keletnémet RS-09-es vagy egy nyugatnémet Lanz Bulldog veterán traktort szeretnének kipróbálni.
    Az Ócsai Tájházban életre kelnek a gazdák és gazdasszonyok mindennapi használati tárgyai: hol a sütőasszony szegényes, földpadlós szobájában szól a mese, hol pedig a nagygazda házában mesélnek majd a tarisznyát akasztott, világlátó legényekről és egy okos leányról, akit anyja a királyhoz szán feleségnek.
    A Szelence-porta Tájház Őrtiloson a lakodalmi ételek közül ezúttal a hagyományos, kemencében sült kuglóf köré szervezi a napot. A lakodalmi kuglóf készítésének fortélyait idős asszonyoktól lehet ellesni, miközben a környékbeli hagyományőrző csoportok tánccal, dalokkal színesítik a programot.
    Gyenesdiáson a József Attila Művelődési Ház és Könyvár dödöllekészítéssel és -kóstolóval, kézműves foglalkozással, a Diási Vízimalom, Pékmúzeum, Fűszerkert és Herbárium pedig gyógynövény-bemutatóval várja az érdeklődőket.
    Szegeden a Napsugaras Tájházban, valamint a Gombai Tájházban online formában készülnek a Tájházak napjára.
    A Napsugaras Tájházban egy műtárgy, a tejes köcsög kerül a középpontba. Kiderül például, miért rajzoltak rá keresztet, hogy a tej tárolása mellett mire használták még, de az is, hogy milyen szegedi hagyományai vannak a tejfogyasztásnak, milyen hiedelmek kapcsolódnak hozzá. Ezen felül különféle játékokkal, gasztronómiával, kézműves programokkal várnak mindenkit az online térben.
    A teljes programkínálatról a http://tajhazszovetseg.hu/tajhazak_napja_2021 linken lehet tájékozódni.(F:mti)

Nincsenek megjegyzések: