Oldalak

2021. augusztus 7., szombat

Szokványossá válnak az erdőtüzek


A történelemben mindig voltak erdőtüzek, az időjárásnak mindig voltak szélsőségei - mondta Steier József klímakutató a Magyar Nemzetnek a görögországi erdőtüzek kapcsán.
A napilap szombati számában megjelent cikk szerint a szakember kiemelte, hogy négy éve megfigyelhető az extrém légköri szárazság. Ennek oka, hogy a Föld nagy vízrendszerei sérültek, és a talaj, valamint a légköri szárazság miatt a tűzveszély a sokszorosára növekszik.
    A klímakutató hangsúlyozta azt is: nem véletlen, hogy a Földközi-tenger térségében történnek ezek a tűzvészek, ugyanis a medencének nagyon sajátos az élővilága, többek között rendkívül gyúlékony fenyőfélék találhatók a térségben.
    A másik veszélyes tényező a sziklás talaj, ugyanis ez rendkívüli módon tárolja a hőt, így megakadályozza, hogy a környezet éjszaka felfrissüljön, ezáltal fokozottan pusztítja a növényzetet is.
    A szakértő hozzátette: a klímaváltozás egyik végzetes következménye az afrikai Csád-tó zsugorodása. A keletkező hőtömeget Afrika nem tudja kiegyenlíteni, és a páratömeg hiányában a helyi időjárás többek között nem tudja csökkenteni a viharok intenzitását, és a hőmérsékletet is képtelen szabályozni.
    A Magyar Nemzet felidézi, hogy Görögországban több ezer lakos menekült el Athénból és környékéről péntek reggelre a negyedik napja tartó erdőtüzek elől, miközben tombol a hőség is. A csütörtökről péntekre virradó éjjel azon dolgoztak a görög tűzoltók, hogy a tűz ne érje el a sűrűn lakott területeket, az elektromos berendezéseket és létesítményeket, valamint a történelmi görög helyszíneket.
    A görög fővárostól északkeletre fekvő Évia szigetén a parti őrség kiterjedt mentőakcióba kezdett, többek között járőrhajókkal, magáncsónakokkal és kirándulóhajókkal, hogy evakuálják a lakosságot. Csaknem hatvan falut és települést kellett kiüríteni Dél-Görögországban.
    Harmincnapos válsághelyzetet hirdetett az északmacedón kormány is a szűnni nem akaró erdőtüzek miatt. A veszélytől tartva kedden betiltották a hegyi kirándulásokat és túrázásokat is. A 40 Celsius-fok feletti hőmérséklet és a viharos szelek miatt az elmúlt napokban a térség több országában pusztítanak erdőtüzek: a hőhullám halálos tüzeket okozott Törökországban és más országokban is.
    Szakértők szerint az nem kérdés, hogy az éghajlatváltozás kulcsszerepet játszik a tűzvészek kialakulásában: ez elkerülhetetlenül megnövelte az erdőtüzek kockázatát egész Európában. Ennek tovagyűrűző hatása is van: a klímaváltozás témájára szakosodott Carbon Brief brit honlap szerint a tűzvészek világszerte komoly mértékben felelősek az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásáért.(F:mti)

Nincsenek megjegyzések: