Oldalak

2021. augusztus 13., péntek

Költési szezon

A költési szezon befejeződése miatt látni kevesebb madarat augusztusban - olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) MTI-nek küldött pénteki közleményében.

    A nyár utolsó hónapjában rendszeresen érkeznek aggódó bejelentések az egyesülethez arról, hogy az emberek feltűnően kevesebb madarat látnak az addig megszokotthoz képest. Ennek hátterében nem természetvédelmi probléma, hanem a költési időszak befejeződése áll - írta az MME.
    A nagy madárnyüzsgésbe hoz olyan jelentős mértékű változást augusztus eleje, hogy az már a nem szakemberek számára is feltűnő. A hiányérzetet tovább növeli a legismertebb és legkedveltebb fecskék és fehér gólyák fészkeinek kiürülése , majd a levegőben vadászó, a szántókon, árokpartokon szedegető madarak hirtelen eltűnése - olvasható a közleményben.
    Ezt a látszólagos madárhiányt nem tömeges pusztulásuk, hanem viselkedésük természetes változása okozza. A tojások kiköltése, majd a fészekben fejlődő fiókák etetése helyhez köti a madarakat. A fiatalok fészekelhagyása után ez a kényszerű területhűség csökken, a második költés végén meg is szűnik.
    Ilyenkor a még néhány napig, egy-két hétig együtt maradó családok egyre jobban eltávolodnak a fészektől, ahova mind ritkábban, vagy már egyáltalán nem is térnek vissza. A fiókák teljes önállósodása és szétszéledése után a párkapcsolat is megszűnik vagy lazul, így csökken látványosan a madarak eddig tapasztalt koncentrációja - írták.
    Az őszi vonulással aztán valóban elkezd csökkenni Magyarország madárállománya, hogy szűk két hónapon belül, az Eurázsia északi térségeiből és a hegyvidékekről érkező átvonulókkal és a nálunk telelőkkel ismét növekedjen a faj- és egyedszám, majd az etetőknek és a téli itatásnak köszönhetően a lakossági madármegfigyelések száma is - áll a szövegben.(F:mti)

Nincsenek megjegyzések: