Oldalak

2023. szeptember 30., szombat

Erdők hete

Országszerte több mint száz programmal várják az erdészetek a fák világa iránt érdeklődőket október 2. és 8. között a hagyományos Erdők Hetén - közölte az Agrárminisztérium (AM) szombaton az MTI-vel.

    A közleményben azt írták, hogy a 27. alkalommal megrendezett eseménysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet az erdők szerepére és a megőrzésük érdekében végzett emberi munka fontosságára.
    Az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált és az AM által támogatott programok megvalósításában jelentős részt vállalnak az állami erdészeti társaságok, melyek kiemelt feladatuknak tartják az erdőgazdálkodás fenntarthatóságának bemutatását és a környezeti nevelési munka segítését - tették hozzá.
    A részletes programterv az erdokhete.hu oldalon olvasható, ahol az egyes eseményekkel kapcsolatos esetleges jelentkezési és egyéb részvételi információk is megtalálhatóak - jelezték.
     A közlemény szerint Magyarországon 37 minősített erdészeti erdei iskola működik, amelyek évente mintegy százezer gyermeket fogadnak foglalkozásaikon.
    Az Erdők Hete programok nemcsak gyermekeknek, hanem az egész családnak, illetve az érdeklődő felnőtteknek is szólnak, hiszen az erdők ügye az egész társadalom ügye - fűzték hozzá.
     A 27. Erdők Hete központi rendezvénye október 5-én  Sopronban, az Erdők Házában, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. szervezésében lesz.
    Ebből az alkalomból a Nyugat-dunántúli térség erdészeti erdei iskolái nyílt napot tartanak az oktatási intézmények és a pedagógusok számára, ahol megismerkedhetnek az erdei iskolai oktatás módszertanával és lehetőségeivel - áll a közleményben.(F:MTI)

Nincsenek megjegyzések: