Oldalak

2015. szeptember 14., hétfő

Hagyományőrző programok...

Az FM Sajtóiroda tájékoztatója szerint csaknem egymilliárd forintos európai uniós támogatással a hagyományőrzést innovatív technológiák segítségével támogató projekt indult a Herman Ottó Intézet vezetésével.
Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár kiemelte: a múlt értékeinek megismerését elérhetővé kell tenni a modern technika segítségével is a fiatalabb korosztály számára. Nagy kihívás, hogy a mai kor emberének hogyan „adjuk el” ezeket az értékeket. A kormány ehhez szeretne keretet nyújtani.

Várhatóan több tízezer embert mozgatnak meg a Budapestet és Közép-Magyarországot, Tokaj térségét és a Balatoni régiót érintő hagyományőrző programjaikkal, amelybe a térségi és helyi múzeumokat, tájházakat, alkotóházakat is bevonnak.

A források 54 százalékát a Hermann Ottó Intézet kapta, a Zempléni Múzeum 16, Balatonkenese 15, a Hagyományok Háza csaknem 7, a BGF pedig 9 százalékkal rendelkezik - ismertette a részleteket.
A rendezvényeken a kézműves termékek mellett a kézműves élelmiszerek is megjelennek, a divattal, a hagyományos, népi zenével és tánccal, valamint az építészettel együtt.
A kiemelt fejlesztési térségekben számos szakmai konferenciát, rendezvényt és a hagyományos iparágak elterjesztését célzó ingyenes képzést szerveznek.
Kutatási programokat is megvalósítanak a népi kézművességben és a hagyományos kézműves iparágakban, kreatív iparban tevékenykedők bevonásával. megvizsgálják a hagyományőrzés helyzetét a közoktatásban, a kulturális fogyasztásban és megcélozzák a fiatalabb generációt a rendezvényeikkel, játszóházakkal, mesterségbemutatókkal.

Nincsenek megjegyzések: