A
tanulmányban a kutatók arra keresték a választ, hogy milyen
módszerekkel, milyen kutatói hozzáállással lehet a leghatékonyabban
vizsgálni a tájjal együtt élő, a természettel együttműködő emberek
ökológiai tudását - olvasható az Eötövös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH)
keddi közleményében.
A beszámoló szerint a hagyományos ökológiai
tudás kutatása során az egyik legnagyobb kihívást az jelenti a kutatók
számára, hogy megismerjék és megértsék, hogy mit tudnak a természetről a
tájjal együtt élő emberek, illetve hogy ezt a tudást hogyan használják a
mindennapokban, amikor a szántásról, vetésről, kaszálásról vagy
legeltetésről döntenek.
"Embertársaink természetismeretének
a kutatásához egyszerre kell biológusnak és ökológusnak, másfelől
kulturális antropológusnak, néprajzosnak és pszichológusnak lennünk.
Mivel a természet és az ember kapcsolatát próbáljuk megérteni, miközben e
tudás nagy részét kevésbé lehet szavakba önteni, meglehetősen nehezen
kutatható ez a terület" - összegzi a kihívásokat Molnár Zsolt ökológus,
az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatócsoport-vezetője.
Mint
a közleményben megjegyzik, a világ különféle kultúrái sokféle módon
vélekednek a körülöttük lévő világról. A mai modern ember hajlamos
erőforrásként, szolgáltatásként tekinteni a természetre. A legtöbb
hagyományos kultúra azonban nagyobb alázattal közelít a természethez,
tagjai az erdők-mezők állatait és növényeit az ember rokonainak tartják,
egyfajta családtagként viszonyulnak hozzájuk. Egyes kultúrákban pedig
az élőlényeket, a természeti képződményeket önálló akarattal és döntési
képességgel ruházzák fel az emberek. Egy mongol pásztornak például a
természet tanítja meg, hogy hogyan éljen, hogyan legeltessen
fenntarthatóan, míg az inuitok úgy tartják, hogy a kanadai hód
"gondoskodik" az inuit vadászról, hogy a családjának elegendő élelme
legyen.
A fősodortól ennyire eltérő világnézetbe ágyazott
ökológiai tudás kutatása komoly módszertani felkészülést igényel. A
kérdőíves kutatás ehhez nem elég, a kutatóknak ott kell lenniük, amikor
ez a tudás az adott tájban és közösségben képződik, felhasználódik,
adaptálódik és tesztelődik, azaz megerősítést nyer vagy
megkérdőjeleződik - mutatnak rá a kutatók.
A cikk több évtizeden
át szerzett módszertani tapasztalatokat szintetizál. A kutatók úgy
vélik, ökológusok nélkül nem lehetne kellő mélységgel megismerni a
tájban élő emberek ökológiai tudását. Ugyanakkor azt is hangsúlyozzák,
hogy a társadalomtudósok tapasztalataira, segítségére, módszereik
ismeretére is szükség van, hiszen ezek nélkül könnyen felszínessé válhat
egy ilyen témájú kutatás.
A cikkben olyan szempontokat is az
ökológusok elé tárnak a kutatók, amelyek növények vagy állatok kutatása
kapcsán ritkán merülnek fel - így például a kutató és a kutatott személy
közötti bizalom, valamint a hosszú távú, kölcsönösen előnyös
együttműködés fontosságát. Ilyen szempont továbbá a tanítási módszerek
kölcsönös tisztelete, amely során a kutatók és a pásztorok, gazdák
összevetik sokszor eltérő természetismeretüket. De ilyen szempont a
különböző kultúrák és társadalmi csoportok eltérő etikai normáinak a
tiszteletben tartása, vagy az eltérő világnézetekből fakadó különböző
természetmagyarázatok és tudásellenőrzési (validálási) módszerek
kölcsönös elfogadása. A szerzők rámutatnak arra is, hogy az ilyen
jellegű kutatásoknál kiemelten fontos az emberi jogok figyelembevétele,
valamint a kutatási módszerek úgynevezett dekolonizálása.
"Azt
reméljük, hogy a hagyományos ökológiai tudás egyre szélesebb körű
kutatása lehetőséget nyújt arra, hogy elődeink tudása hozzájárulhasson
ahhoz, hogy Földünk még sokáig az otthonunk maradhasson. Egy pásztort
idézve, hogy ne maradjon magára a természet" - fűzi hozzá Molnár Zsolt.
Molnár
Zsolt és Babai Dániel, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK)
kutatócsoport-vezetőjének összefoglaló módszertani cikke a Trends in
Ecology and Evolution című szaklapban jelent meg május 21-én. (F:mti)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése