Oldalak

2021. szeptember 7., kedd

80. OMÉK

A magyar agrárium ünnepe, a Kárpát-medence legnagyobb mezőgazdasági seregszemléje lesz a 80. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) - jelentette ki a rendezvény hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten az agrárminiszter.

    Nagy István szerint a kiállítás kiváló bemutatkozási lehetőség a termelők és a gyártók számára, egyúttal az agrárkérdések jelentős szakmai fóruma is. A miniszter az OMÉK fontos feladatának nevezte a mezőgazdaság, a fenntartható módon termelt élelmiszerek, a tudatos fogyasztói magatartás népszerűsítését, és bízik abban, hogy a fiatalabbak ismereteit is sikerül bővíteni.
    A magyar gazdák - mint fogalmazott - büszkék lehetnek a kiváló magyar növény- és állatfajtákra, a korszerű módszereikre éppúgy, mint a felhalmozott tudásra. Évszázados hagyományokra épít az OMÉK is, hiszen az első állatbemutatót 1829-ben rendezték meg, de a kiállítók és a látogatók igényeihez igazodva alkalomról alkalomra meg is újul - tette hozzá.
    A vendégeket az idén a termelők mellett feldolgozók, forgalmazók, értékesítők, agrárszervezetek várják. A szakmai és kistermelői pavilonnal együtt haszonállatokat bemutató őshonos udvar, továbbá borszemináriumi tér, kistermelői vásár, hungarikum- és mesterség bemutató is lesz.
    Az Agrárminisztérium szintén szervez programokat, amelyeknek fő témái az öntözésfejlesztés, az országfásítás és a vidékfejlesztés - közölte a tárcavezető. Nagy István a programokat összegezve olyan eseménynek nevezte a kiállítást, amely a szakmai résztvevők mellett "az egész társadalmat megmozgathatja határon innen és túl".
    Az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a kiállítás az ország legnagyobb termelői piaca, és az agrárszakképző intézmények bemutatkozó rendezvénye is. Ondré Péter a szakmai programok közül a fejlesztésekről szóló fórumokat emelte ki. Az elmúlt másfél év alatt bebizonyosodott, hogy az élelmiszeripar nélkülözhetetlen, de a következő években új korszak kezdődik, a magyar mezőgazdaság a beruházások időszaka előtt áll - hangsúlyozta.
    Az Egy a Természettel Nonprofit Kft. kiemelt ügyekért felelős igazgatója kiemelte, hogy a 80. OMÉK a környezeti értékek megőrzéséről és hasznosításáról is szól, akárcsak a párhuzamosan zajló Vadászati és Természeti Világkiállítás. Gulyás Andrea szerint kivételes eseményt ígér, hogy a két rendezvény egymás mellett lesz, ráadásul a céljaik is szorosan kapcsolódnak, és mindkettő családbarát eseményként várja az érdeklődőket.
    Az idei OMÉK-et a szeptember 25-én kezdődő világkiállítás kísérő eseményeként rendezik meg a Hungexpo E és B pavilonjaiban október 7-10. között. Az előző, 2019-es mezőgazdasági és élelmiszeripari vásáron 700 kiállító mutatkozott be csaknem 85 ezren látogató előtt. (F:mti)

Nincsenek megjegyzések: