Oldalak

2021. szeptember 10., péntek

Baromfitenyésztés...

A baromfitenyésztés a magyar mezőgazdaság egyik legversenyképesebb és egyik legnagyobb koncentrációval rendelkező ágazata - jelentette ki az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Kiskunfélegyházán.

    Farkas Sándor a XXII. Libafesztiválhoz kapcsolódó szakmai konferencián azt mondta, a baromfiágazat 50 ezer embernek nyújt megélhetést, közülük 8-10 ezren víziszárnyas-tenyésztéssel foglalkoznak.
    A magyar hústermelés több mint felét a baromfiágazat adja, az alapanyag-előállítással több mint 1900 árutermelő gazdaság foglalkozik - tudatta a politikus.
    Az egy főre jutó éves baromfihús-fogyasztás Magyarországon 35 kilogramm körül alakul, több mint egyharmadával haladja meg az európai uniós átlagot. Az elmúlt években a baromfihús az ország harmadik legfontosabb agrárexportcikkévé vált. Az előrejelzések szerint középtávon is a baromfihús-fogyasztás növekedése várható - közölte az államtitkár. Farkas Sándor hangsúlyozta, a baromfihús-fogyasztásához komoly gasztronómiai hagyományok kapcsolódnak, egyben a kiegyensúlyozott táplálkozásban is fontos szerepe van.
    Az elmúlt időszakban a koronavírus-járvány miatti korlátozások és a madárinfluenza egyaránt sújtotta az ágazatot. A gyors intézkedéseknek köszönhetően sikerült korlátozni a madárinfluenza terjedését, Magyarország teljes területe - a versenytársaknál korábban - megkapta a fertőzésmentes státuszt. A vendéglátás és a turizmus újraindulása kedvező hatással van az ágazatra - mondta a politikus.
    Az agrártárca a Baromfi Terméktanáccsal szorosan együttműködve fogyasztásösztönző kampányokkal hívja föl a figyelmet a jó minőségű magyar baromfira, a vásárlók tájékozódását segíti, hogy a termékeken jelentős részben megtalálható már a származási ország megjelölése - közölte Farkas Sándor.
    Idén 12 milliárd forintos keretösszegű állatjóléti támogatás áll az ágazat szereplőinek rendelkezésére, az állatbetegségek megelőzésesére és felszámolására pedig 2,5 milliárd forintot biztosít a kormány - mondta az államtitkár, hozzátéve: a vidékfejlesztési támogatások is segítik a baromfitartó telepek korszerűsítését, újak építését, a járványügyi kockázatok csökkentését.(F:mti)

Nincsenek megjegyzések: