Emlékezés az elődökre...

Ubrizsy Gábor (1919 - 1973)

Ubrizsy Gábor (1919. szeptember 23. – 1973. május 25.) Kossuth-díjas növénypatológus, mikológus, botanikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az egyes növénybetegségek hátterében álló mikroszkopikus gombák kutatásán, növényvédelmi módszerek kidolgozásán túlmenően Moesz Gusztáv mellett a 20. századi magyarországi mikológia (gombatan) kiemelkedő alakja volt. Két évtizeden keresztül, 1950-től 1969-ig irányította alapító igazgatóként a Növényvédelmi Kutatóintézetben folyó tudományos munkát.

1946-tól 1949-ig a szarvasi mezőgazdasági középiskolában oktatott, majd 1949-ben a mikológia magántanára lett a Debreceni Tudományegyetemen. Ezzel párhuzamosan 1949–1950-ben a budapesti Mezőgazdasági Tudományos Központban is dolgozott főelőadóként, illetve – ugyancsak 1949-ben – a fővárosi Növényegészségügyi Intézet munkatársa lett. Ez utóbbi helyen feladata az intézet szervezeti-szakmai átalakítása volt. A Növényvédelmi Kutatóintézet néven újjászervezett kutatóhely első igazgatója volt 1950-től egészen 1969-ig, azt követően tudományos tanácsadóként segítette a növényvédelmi kutatómunkát. Ezzel párhuzamosan 1960 után szakértőként részt vett az Európai és Földközi-tengeri Növényvédelmi Szervezet (European and Mediterranean Plant Protection Organization, EPPO) munkájában, 1964-től pedig a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola magántanára volt.

Pályája elején a botanika egyes területei, a florisztika és a növénytársulástan vonzották kutatói érdeklődését. Későbbi tudományos-szakmai munkássága azonban elsősorban a növénykórtanra irányult, azon belül a mikroszkopikus gombák cönológiájának és a gyomnövénytársulások ökológiájának elismert tudósa volt. A környezet védelmét szem előtt tartó, okszerű és tervezett ún. integrált növényvédelmi módszerek híve volt. Kutatásai kiterjedtek az emberi települések és egyéb haszonnövények (szőlő, rizsföld stb.) közelében végzett vegyszeres irtás hatáselemzésére is, melynek során részletesen összefoglalta a folyamatos gyomirtókezelésekkel járó negatív környezeti hatásokat, a növénytakaró és az ökoszisztéma megváltozásának mechanizmusát. Részt vett a burgonyarák , az amerikai fehér szövőlepke és az olajfalégy elleni növényvédelmi eljárások kidolgozásában.

Élete utolsó szakaszában a herbológia és a környezetvédelem behatóbban is foglalkoztatta. Emellett tanulmányozta a növénykórtan tudományágának történetét, de művelődéstörténeti vonatkozásait is: filológiai igénnyel elemezte ókori és középkori szerzők növénybetegségekről alkotott felfogását.

Két évtizeden átívelő intézetvezetői korszaka alatt a Növényvédelmi Kutatóintézetet nemzetközileg elismert kutatóhellyé fejlesztette. Alapvető növényvédelmi és növénykórtani áttekintései, mikológiai kézikönyvei mellett mintegy másfél száz tanulmánya és a kétszázötvenet is meghaladó ismeretterjesztő cikke jelent meg. Részt vett a Magyar Gombászati Lapok, a Mezőgazdasági Tudományos Közlemények, az Acta Agronomica Hungarica szerkesztőbizottsági munkájában, 1966-tól haláláig főszerkesztője volt az Acta Phytopathologica Hungarica című növénykórtani szakfolyóiratnak.

1965-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1973-ban rendes tagja lett, elnökként irányította a növényvédelmi bizottság munkáját. Ugyancsak elnöke volt a Magyar Agrártudományi Egyesület Növényvédelmi Társaságának. 1966-tól ugyancsak elnökségi tagja volt az Európai Gyomnövénykutatási Társaságnak (European Weed Research Society, EWRS).