A tudományosan megalapozott gyümölcsészet a 19. században indult: a
fajták pontos leírásával (pomológiával) mind több gyümölcsész (Villási
Pál, Budai József, Ritter Gusztáv) kezdett foglalkozni. A
gyümölcsfajta-gyűjtemények részben oktatási, részben tanulmányozási
céllal, s nem utolsósorban szaporítóanyag biztosítása érdekében jöttek
létre. Magyarországon a 19. század elején még főként német nyelvű
kiadványokban foglalkoztak pomológiával (pl. Leibitzer János szepességi
gyümölcsész, Urbanek Ferenc pozsonyi kanonok). Magyarul közölt
fajtaleírást Oláh János (1854), Marc Ferenc (1857), Entz Ferenc (1857),
Girókúti P. Ferenc (1862) és Nagy Ferenc (1862). Entz Ferenc és más
jeles tudósok műveikben a fajtakérdést elméleti és gyakorlati alapon
rendezték. Felmérték a hazai termőhelyi adottságokat, leírták és
értékelték a fajtákat, s ezzel lehetővé tették a korszerű termelés
megindítását. A 18. században elterjedt igen nagyszámú gyümölcsfajta
okozta zűrzavarból Entz Ferenc kísérelte meg a gyümölcstermesztést
helyes irányba vinni azáltal, hogy kevés, de értékes fajok, illetve
fajták művelését ajánlotta. Entz Ferenc halála után (1877) az élvonalba
négy szakember lépett: Villási Pál, Tamási Károly, Katona Zsigmond és
Bereczky Máté. Legkiválóbb magyar pomológusunk, Bereczki Máté főművében,
a négykötetes
Gyümölcsészeti vázlatokban (1877–1887) 1075 gyümölcsfajtát írt le. Rudinai Molnár István
Magyar Pomológiája 1900–1910 között jelent meg. Jelentős munkásságot fejtett ki e téren Lechner Ödön (
Az őszibaracktermesztés kátéja, 1929) és Mohácsy Mátyás (
A gyümölcstermesztés kézikönyve, 1936); közleményekben adta közre fajtaleírásait Magyar Gyula (1935) és Korponay Gyula (az 1930-as években).
https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/integralt/ch02s03.html
https://www.ksh.hu/interaktiv/storytelling/gyumolcs/index.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése