Magyarországon
évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik, melynek jelentős
része megelőzhető lenne. A problémát felismerve indította el a Nemzeti
Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három éve a Maradék nélkül elnevezésű programját, amelynek fókuszában a hazai
élelmiszerpazarlás mérséklése áll. A programot az Európai Bizottság is
támogatja a LIFE Környezetvédelmi alprogramján keresztül.
Bár a
hazánkban keletkező élelmiszerhulladékok jelentős hányada a háztartásokban
termelődik, fontos, hogy az élelmiszerlánc minden szereplője részt vegyen az
élelmiszerpazarlás mérsékléséért folytatott küzdelemben, hiszen a felelősség
közös. Éppen ezért az élelmiszer-vállalkozások képviselői már a kezdetektől
részt vettek a Maradék nélkül program
céljainak meghatározásában és megvalósításában, saját gyakorlatias szempontjaik
megosztásával is segítve a folyamatot. Az élelmiszeripar és a kereskedelem
képviselői mellett a kutatóintézetek, egyetemek képviselői is szerepet
vállaltak a munkában.
A négy
munkacsoport szakértői a vendéglátás, a kereskedelem, az ipar és a civil szektor
kihívásaira próbáltak lehetséges megoldásokat felsorakoztatni. Az e munka
eredményeként elkészült útmutatókban olyan jó gyakorlatok szerepelnek,
amelyeket hazánkban vagy világszerte már azonosítottak, kipróbáltak vagy
jelenleg is alkalmaznak. Ilyen például az élelmiszerhulladékok nyomon követési,
mérési rendszerének kialakítása, a minőségmegőrzési idővel kapcsolatos
ismeretek kommunikálása vagy az adományozás kérdésköre.
A
vendéglátás munkacsoport javaslatainak egy része bekerült az Útmutató a Vendéglátás és Étkeztetés Jó
Higiéniai Gyakorlatához című dokumentum legfrissebb kiadásába is.
A Nébih
távlati célja, az élelmiszerpazarlás mérséklése mellett, hogy a lakosság
elismerje és értékelje, ha egy vállalat gondot fordít a fenntarthatóságra.
(F. nébih.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése