Oldalak

2019. szeptember 8., vasárnap

Növényvédelmi felhívás

Kedves Kertbarátnők, tisztelt Kertbarátok! 
2019. évi 19. felhívás
► Még szüretelünk! Néhány kései szilva, őszi barack és persze az almatermésűek a fákon vannak. A váratlan meleg és a pára felerősítette a gombák terjedését. A monília és a még mindig rajzó gyümölcsmolyok miatt még a permetezésük is szóba jöhet. Ebben az esetben csakis az élelmezés-egészségügyi várakozási idők (é.v.i.) alapján dönthetnek. A 3. felhívásban írtam a moníliára engedélyezett gombaölőkről, a 7.-ben pedig a rövid é.v.i.-vel rendelkező piretroid rovarölőkről pl. Karate Zeon. A „bio” Dipel DF után csak két napot kell várni a szüretig.
► A zöldségféléken dőzsölnek a poloskák. A lárvák és az imágók közösen szívogatnak. Kolléganőm ecetes vízzel teli tálakkal csalogatja és ebbe a vízbe kevert káliszappannal gyéríti is a két poloskafajt. Állítólag az ablak alatt is működik a csapda a beköltözők ellen. Próbálják ki, most is örülnék a visszajelzéseiknek.
► Tavasz óta hullik a dió, a baktériumos és a gombás fertőzéstől, a nyári aszálytól, most pedig a diólégy miatt (nyugati dióburok-fúrólégy). A nyüvek kifejlődésük után kiejtik magukat a burokból és a fa alatt, a talajban telelnek át. Innen rajzanak ki jövőre. A könnyű „cinegés” szemekről a gomba és a baktérium támadhat tavasszal, a nyálkásan fekete-foltos héjburokban még kifejlődhet a légy lárvája. Ne hagyjanak fekete diószemeket se a fán, se alatta. Kupacokat se alakítsanak ki, azonnal semmisítsék meg a beteg szemeket.
► Minden évben – talán a kelleténél többször is – hangsúlyozom a szüret utáni lombvédelem jelentőségét. Az augusztus végi váratlan meleg a levélbetegségeknek is új lendületet adott. Már nem kell a várakozási időket számolgatni nincs gyümölcs a fákon. A réztartalmú vagy rézpótló gombaölőkhöz (ilyen a mankoceb hatóanyag pl. a Dithane, stb.) vagy egyéb lisztharmat elleni készítményekhez érdemes bór és cinktartalmú lombtrágyákat is keverni. A jövő évi termőrügyek kialakulását segítik ezek az elemek.
► A kései szüretelésű borszőlőknél is felmerülhet még a permetezés szükségessége. A levélperonoszpóra fertőzése felerősödött, sárgítja, szárítja a fiatal leveleket. A zöld leveleknek még dolgozniuk kellene, most állítják elő és szállítják a bogyókba a cukrot. A fürtökön a szürkepenész veszélye sem múlt el és néhol a lisztharmat is feléledt. Ha a szüretig már nem is permetezünk a hosszú várakozási idők miatt, akkor majd a letermett tőkék lisztharmat elleni olajos-kénes lombmosása lehet a következő kezelés.
Az idén feltűnően sok helyen találkoztam a szőlő feketerothadás betegségével. Mára a három naggyal (peronoszpóra, lisztharmat, szürkepenész) vetekszik a jelentősége. Talán a perzseléshez hasonlítanak leginkább a szabálytalan alakú, barna közepű és éles sötét határvonallal lezárt foltjai a leveleken. A fürtön összetéveszthető a peronoszpórával, de a feketerothadásnál barna színnel indul a bogyók rothadása majd szénfeketévé aszalódik a fürt. Később a levélfoltokon és a mumifikálódott szemeken is megjelennek a fekete apró gombatestek. Minden zöld részét fertőzheti a szőlőnek, gyakorlatilag az egész szezonban számíthatunk rá pl. a fürtkocsányon is. Jelenleg a fertőzött levelek összegyűjtése és a száraz fürtök leszedése, megsemmisítése a legfontosabb teendőnk. (Ezzel egyben a peronoszpóra áttelelését is megakadályozzuk.)
Kiváló és részletes cikket ajánlok, és egyben mellékelek is dr. Dula Bencéné tollából: https://agroforum.hu/szakcikkek/szolo-bor-szakcikkek/a-szolo-feketerothadasa/. A fotókat is innen vettem.
Budapest, 2019. szeptember 5. Üdvözlettel: Zsigó György, NMNK

Nincsenek megjegyzések: