Oldalak

2011. augusztus 18., csütörtök

Elszabadultak a termelői árak:

35,3 százalékkal nőttek Megugrottak a termelői árak, az agrárium több mint egyharmaddal kínálja drágábban portékáit, mint egy évvel ezelőtt.

Egyelőre a fogyasztói árak mintegy 6,5 százalékkal növekedtek, de a "termelői drágulás" csak most épül be a bolti árakba. Az év első felében a mezőgazdasági termelői árak 41,4 százalékkal nőttek a múlt év első feléhez viszonyítva.

Ugyanakkor a termelés költségei 15,5 százalékkal voltak magasabbak a 2010 első félévinél. Az agrártermelés jövedelmezősége az év első felében 22,4 százalék volt, amit a mezőgazdasági termelői árindex és a ráfordítási árindex hányadosa, az agrárolló mutat. Júniusban a növényi termékek ára 46,7 százalék volt magasabb mint tavaly júniusban, míg az élő állatok és állati termékek termelői ára júniusban 15,0 százalékkal nőtt.

A növényi termékek közül a gabona termelői ára 80,8 százalékkal nőtt, bár - mint a KSH hozzátette - a búza és a kukorica betakarítása még nem kezdődött meg, ezért kis mennyiséget értékesítettek, magasabb áron, mint az előző hónapban. Az árpaértékesítés mennyisége a betakarítás következtében megugrott, így ára a tavaly decemberi értékre mérséklődött.

Az ipari növényeké 18,9 százalékkal, a gyümölcsöké 27,9 nőtt, míg a friss zöldségeké 13,7 százalékkal és a burgonyáé 8,0 százalékkal csökkent az előző év júniusához képest. Az élőállatok termelői ára júniusban 14,1 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, amikor éves összehasonlításban a termelői árak 6,4 százalékkal csökkentek.

A legnagyobb arányban a vágómarha ára emelkedett, 52,9 százalékkal, ami az idén a legmagasabb növekedési arány. Jelentősen emelkedett a baromfi termelői ára is, 20,9 százalékkal a tej termelői ára szintén júniusban emelkedett az idén a legnagyobb mértékben, 24,3 százalékkal volt magasabb a tavaly júniusinál A fogyasztói árindex számításánál az agrártermékek súlya a kosárban 23,307 százalék.

Júniusban éves összevetésben az élelmiszerek fogyasztói árszintje 6,7 százalékkal, a legfrissebb inflációs adat, a júliusi szerint pedig 5,4 százalékkal emelkedett, miközben az éves infláció júniusban 3,5 százalék, júliusban pedig 3,1 százalék volt. MTI

Nincsenek megjegyzések: