Oldalak

2011. október 17., hétfő

Állami földbérletek: vita a mezei leltárról - Végre jöhetnek az új pályázatok, ha az utolsó jogi akadály is elhárul

Súlyos szakmai hiba és teljesen nonszensz, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) mezei leltár nélkül írta elő a jelenlegi ideiglenes földhasználóknak a pályáztatásra váró állami földterületek majdani átadását az új bérlők számára – jelentette ki a parlament mezőgazdasági bizottságában Gőgös Zoltán, a testület MSZP-s alelnöke. Szerinte az állami táblákat „kétméteres parlagfű” verte volna fel, ha a mai földhasználók – figyelembe véve a mezei leltár mellőzéséről szóló rendelkezéseket – legalább az őszi betakarítás utáni tárcsázást nem hajtották volna végre.

A VM most – érvelt az alelnök - a nemzeti földalapkezelő szervezetnél (nfa) lévő területeket aranykoronánként 1250 forintért adná bérbe, miközben a korábbi nyilatkozatok a díjak piaci alapúvá tételéről szóltak, és a 2009-ben megkötött haszonbérleti szerződéseknél már az előző kormány is 1490 forintos átlagdíjat számolt fel. Ángyán József, a VM államtitkára ezzel szemben úgy fogalmazott: „nagyszerű”, hogy egyes jelenlegi bérlők az állami földeken az ősszel vettek is, mert a területeket a hatályos szerződések értelmében akkor is mezei leltármentesen kell majd átadniuk. A tárca – tette hozzá – azért állapított meg egységes leendő bérleti díjakat, mert a versenyt a tőkeerő döntötte volna el, ha a minisztérium licitet hirdet. Az államtitkár bejelentése szerint az nfa "talán" a jövő héten írja ki az első haszonbérleti pályázatokat a korábban beharangozott, 65 ezer hektáros állami területre. Ehhez már csupán egyetlen jogi akadályt kell elhárítani – közölte az agromonitor.hu-val Szabó Csaba földügyekkel is foglalkozó miniszteri biztos.
Úgy látszik, másnak kell a föld, és a leendő bérlők nem akarnak érte annyit fizetni – utalt Gőgös Zoltán az új állami földbérletek 1250 forintos tervezett aranykoronánkénti díjára. Már az előző kormány is 1490 forintos átlagdíjat határozott meg 2009-ben, a korábbi nyilatkozatok pedig arról szóltak, hogy az nfa a díjakat a piaciakhoz kívánja közelíteni - fogalmazott.


A bizottsági alelnök súlyos szakmai hibának és nonszensznek tartotta, hogy a tárca a területek majdani átadását mezei leltármentesen írta elő a tavasszal kötött, október 31-ig tartó ideiglenes megbízási szerződésekben a jelenlegi használók számára. (Mint ismert, a rendelkezés azt jelenti, hogy a leendő új bérlői körnek vagy az államnak az elvégzett munkák ellenértékét nem kell kifizetnie. Korábbi nyilatkozatok szerint a VM – a kormány birtokpolitikai irányelveire hivatkozva - egyértelműen arra törekszik, hogy az állami területeket elvegye a többségében társas vállalkozásként működő mai bérlőktől és a kisebb termelőknek, illetve a családi gazdaságoknak juttassa azokat).

Kétméteres parlagfű verte volna fel az állami földeket, ha azokon a jelenlegi bérlők – figyelembe véve a mezei leltár mellőzésére vonatkozó rendelkezéseket – a tárcsázást sem végezték volna el – érvelt Gőgös Zoltán. Egyes információk szerint a mostani földhasználók több száz hektáron repcét vetettek. A hatályos szerződések – hangsúlyozta ugyanakkor Ángyán József - azt rögzítik, hogy a területeket nem csak mezei leltármentesen, hanem kultúrállapotban tartva kell majd átadni. Úgy fogalmazott: „üzenem, hogy nagyszerű", ha a jelenlegi bérlők a földeken az ősszel vetettek is, mert a területektől akkor is mezei leltár nélkül kell majd megválniuk. Intelligencia kérdése is, hogy a mostani bérlők legalább a tarlóhántást elvégezzék – fogalmazott a bizottsági ülésen Győrffy Balázs (Fidesz).

 A VM államtitkára – nem cáfolva az 1250 forintos aranykoronánkénti várható állami bérleti díjakat – leszögezte: a tárca azért állapított meg egységes összeget, mert a bérletért folyó versenyt a tőkeerő döntötte volna el, ha az nfa licitet hirdet. A minisztérium további garanciákat is alkalmaz annak érdekében, hogy az állami földeket a kis- és közepes családi gazdaságoknak juttathassa. Így például nem adhatnának be pályázatot azok, akiknek lakhelye vagy telephelye a meghirdetésre váró területek húsz kilométeres körzetén kívül esik. Lehet új cégeket is alapítani, de a tárca emellett más feltételeket – például hároméves helyben lakást – is előír majd – mondta Ángyán József.

Az nfa „talán” a jövő héten kiírhatja a pályázatokat a már korábban kilátásba helyezett, 65 ezer hektáros állami területre – derült ki az államtitkár szavaiból. Szabó Csaba miniszteri biztos az agromonitor.hu-nak ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy ma már csak egyetlen jogi akadályt kell elhárítani, de részleteket nem kívánt közölni. Mint ismert, a termőföldek meghirdetése a nyár vége óta húzódik, miközben a tavasszal létesített ideiglenes bérleti szerződések október 31-ig szólnak. Emiatt az állami területeket az új bérlőknek a megállapodások lejártáig már nem lehet birtokba adni.
(F: agromonitor.hu/mak.hu)

Nincsenek megjegyzések: