Oldalak

2011. július 13., szerda

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium közleménye

Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság Közlemény Pályázatok családok és fiatalok támogatására A gyermekes családok közösségépítő üdülésének, valamint ifjúsági találkozók, és a fiatalok aktív társadalmi részvételének támogatására pályázatot hirdet a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (NCSSZI). A Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatni kívánja a gyermekeket nevelő családok közösségeinek - kizárólag magyarországi - együttes pihenését. A gyermekes családok közösségépítő üdülésének támogatására, összesen 23 750 000 forint értékben kiírt pályázat kiemelten támogatja a három- és több gyermeket nevelő, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, az egyszülős, valamint a fogyatékos vagy tartósan beteg gyermekeket nevelő családok közös üdülését, a nagyszülők részvételének lehetősége útján pedig a generációk közötti együttműködést és kapcsolatépítést. Az elbírálás során előnyben részesül az a pályázat, amely az üdülést hátrányos kistérségekben, pl. kelet-magyarországi régiókban - Észak-Magyarország (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye), Észak-Alföld (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), Dél-Alföld (Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye) - elsősorban a falusi turizmus lehetőségeit kiaknázó helyszínre szervezi. A pályázaton legfeljebb 500 000 forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető.Az ifjúsági találkozók, és a fiatalok aktív társadalmi részvételének elősegítése támogatására kiírt pályázat olyan programokat támogat, amelyek az ország különböző településeiről származó 14 és 25 év közötti fiatalok csoportjainak teremtenek lehetőséget egymás megismerésére, valamint egy adott témakör kapcsán az egymástól való tanulásra, fokozva aktív társadalmi részvételüket és elősegítve mobilitásukat. Az eltérő szociális és kulturális környezetből érkező fiatalok a közös program kialakítása és a személyes találkozások során fejlesztik együttműködő készségüket és a más helyzetben élő fiatalok toleráns elfogadását.A pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg szintén 23 750 000 forint; a pályázaton legalább 150 000 forint, illetve legfeljebb 500 000 forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető.Az elbírálás során előnyben részesülnek azok a programok, amelyek hátrányos helyzetű településeken élő gyermekek és/vagy fiatalok részvételével, gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek és/vagy utógondozói ellátásban részesülő fiatalok bevonásával valósulnak meg, valamint ha a programban fogyatékos fiatalok is részt vesznek, és ha a program ifjúsági civil szervetek részvételével valósul meg.Mindkét felhívásra a pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani, melynek beadási határideje 2011. augusztus 8. A Pályázati Felhívás és a Pályázati Útmutató letölthető a www.kormany.hu/hu/nemzeti-eroforras-miniszterium és a www.ncsszi.hu honlapokról. A pályázat benyújtását megelőzően minden pályázónak regisztrálnia kell magát a pályázatkezelő rendszerben a www.ncsszi-pr.hu honlapon. A rendszert 2011. július 11-e déltől lehet elérni.Budapest, 2011. 07. 08.Nemzeti Erőforrás MinisztériumSzociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság--------------------------------------------------------------------------------------- Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel. Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős. (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
Szerző: mti 

Nincsenek megjegyzések: