Oldalak

2018. december 9., vasárnap

T A L L Ó Z Ó ...

Tanyafejlesztési pályázat

Meghirdette az Agrárminisztérium (AM) a jövő évi Tanyafejlesztési programot, a rendelkezésre álló 1,23 milliárd forint három célterület között oszlik meg. A felhívások decemberben jelennek meg a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján, illetve a www.kormany.hu portálon, a kérelmeket 2019. január második felétől lehet majd benyújtani, a projekteket pedig 2019. december 31-ig kell megvalósítani.

A biztosítási díj támogatása

Megjelent a Vidékfejlesztési Program irányító hatóságának közleménye, amely alapján a beérkezett kérelemszám és a rendelkezésre álló források szerint a „Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás” 2018. támogatási évben a támogatás intenzitás.További részletek a hivatalos pályázati portálon olvashatóak.

Élelmiszeripari kézikönyv

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szeptemberben indította útjára „Élelmiszeripari kézikönyv” című sorozatát. A sorozat első része az élelmiszeripari alapfogalmakat mutatta be ágazati bontásban. Decemberben jelenik meg a „Gluténmentes élelmiszerek” című rész, ami a diéta és a táplálkozás-élettani vonatkozások bemutatása mellett a piaci trendekről, a gluténmentes élelmiszerek előállítására és jelölésére vonatkozó szabályokról, valamint a fejlesztési lehetőségekről egyaránt tájékoztatást ad.
A kiadvány az alábbi linken érhető el:

Globális mezőgazdaság

Milyen az élelmiszer-ellátás és -biztonság, hogyan táplálkozunk, miként működik a mezőgazdaságunk, és mindez milyen környezeti hatásokkal jár? A világ tudományos akadémiáit képviselő szervezet, az InterAcademy Partnership (IAP) globális kitekintésű jelentése szerint a fenti kérdésekre nem adható más, tudományos igényességű válasz, mint az, hogy e rendszerek nem fenntartható módon működnek, és a saját jól felfogott érdekünkben változtatnunk kell rajtuk. „A kutatás és az innováció lehetőségei az élelmiszer- és táplálkozásbiztonság, valamint a mezőgazdaság területén” című jelentés szerzői szerint ideje felhagyni a szokásos üzletmenettel, továbbá sürgetik a tudományos eredmények szakpolitikai felhasználását – idézi a Magyar Tudományos Akadémia portálja a jelentést.  

Támogatott agrárbiztosítás

Nagyobb arányú visszatérítést kapnak idén a támogatott agrárbiztosítást kötő gazdák, mivel idén nyáron 4 milliárd forintról 5 milliárd forintra emelték az agrárbiztosítások díjtámogatási keretét. A közlemény szerint a legfontosabb szántóföldi növényekre, valamint a szőlőre, az almára és a körtére kötött csomagbiztosítások (A típus) esetében a tavalyi 49 százalékkal szemben a maximális mértékű, 65 százalékos visszatérítésre számíthatnak a gazdák. A jórészt zöldség- és gyümölcskultúrára, illetve a legfontosabb szántóföldi kultúrákra köthető jégeső, fagy-, vihar- és tűzkárbiztosítások (B típus) esetén 40 százalék, a többi növény (C típus) esetén pedig szintén 40 százalékos visszatérítés várható. Utóbbi két típus esetében tavaly 34-34 százalékos volt a megállapított mérték. (mti) 

Ökológiai gazdálkodás fenntartása

A Magyar Államkincstár honlapján felhasználói kézikönyv jelent meg a VP4-11.1.-11.2.-18 kódszámú, Ökológiai gazdálkodásra való áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása című pályázat benyújtásához.
A felhasználói kézikönyv ide kattintva érhető el! 

Nincsenek megjegyzések: