Gazda Praktikum

Dr. Kiss István agrármérnök Mottó: " Gondolkodjunk együtt! "

Oldalak

  • Főoldal

2015. május 17., vasárnap

TALLÓZÓ...

Az egyéni vállalkozóknak továbbra is kell felügyeleti díjat fizetniük

Az egyéni vállalkozóknak továbbra is kell élelmiszerlánc-felügyeleti díjat fizetniük a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih); a bevallási határidő május 31-e.
Az idei élelmiszerlánc-felügyeleti díj megújult bevallási felülete már elérhető a Nébih honlapján.

Húszmilliárd forint a borágazatnak 2020-ig

Húszmilliárd forintot kap 2020-ig a magyar borágazat,  az új Vidékfejlesztési Programban a borászat versenyképességének javítása önálló jogcím lesz elkülönített keretösszeggel - jelentette ki a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken Jakabszálláson. Ez azt jelenti, hogy a borágazatnak nem kell versenyeznie más élelmiszeripari ágazatokkal a forrásokért. A támogatás legfontosabb irányai a hozzáadott érték növelése, valamint a kapacitásbővítés, emellett előnyt élveznek majd a közös beruházások.

TeSzedd! országos szemétgyűjtő akció

Fazekas Sándor FM miniszter nyitotta meg az ötödik országos TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért szemétgyűjtő akciót pénteken a Heves megyei Poroszlón.
Az Európai Bizottság által meghirdetett Let’s Clean Up Europe! (Tisztítsuk meg Európát!) nemzetközi szemétgyűjtő programhoz kapcsolódó, vasárnapig tartó TeSzedd! akció megnyitóján a miniszter közölte, az önkéntesek vállalták, hogy megtisztítják környezetünket, a vízpartokat, tesznek azért, hogy ápoltabb, szebb legyen Magyarország, s az a világ, amelyben élünk.

Meghosszabbodott az egységes kérelem benyújtási határideje

Meghosszabbították a gazdálkodóknak az egységes kérelem benyújtási határidejét, akik így egy héttel tovább, május 22-ig nyújthatják be szankciómentesen a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztés Hivatalhoz (MVH) az idei kérelmeiket.Az egységes kérelmeket eredetileg május 15-ig lehetett volna szankciómentesen beadni az MVH-nak.
Mivel a beadási határidő módosul, a kérelmek szankciómentes módosításának a határideje is megváltozik június 15-re. Amennyiben valaki nem tartja be a határidőket, elvonásra számíthat: a támogatás naponta 1 százalékkal csökken.

Nemzetközi természetfilm-fesztivál

Természetvédelem, környezetvédelem, biodiverzitás, élhető vidék mottóval csütörtökön kezdődik és vasárnapig tart az első gödöllői nemzetközi természetfilm-fesztivál.
A versenyre 42 országból csaknem 430 nevezés érkezett. Az előzsűri hetven művet választott ki, a válogatás mintegy hatvan százalékát magyar alkotások teszik ki.

950 ezer hektáron kell megszüntetni az osztatlan közös tulajdont

Még mintegy 300 ezer kérelmező 57 500 földrészletén, összesen 950 ezer hektár szántóföldön kell megszüntetni az osztatlan közös tulajdont, májusban az érintett gazdák tájékoztató leveleket kapnak az eljárásról - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM).
A kormány célja, hogy a ciklus végére a szántóföldi területek megosztása befejeződjön, sikerüljön kivezetni az osztatlan közös tulajdonjogi formáját. Az erdők esetében a megvalósítás jogi hátterének előkészítése a ciklus végére várható.
 

Bejegyezte: Dr. Kiss István agrármérnök dátum: 4:11
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Aktuális infók, érdekes, Gazdálkodás, tanácsadás, vállalkozási 1 x 1

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Összes oldalmegjelenítés

Powered By Blogger

Címkék

  • Aktuális infók (3545)
  • Cikkek (16)
  • EU (341)
  • Föld ügyek (840)
  • Gazda Hírek (190)
  • Gazdálkodás (9579)
  • Hungarikumok (135)
  • Könyvespolc (699)
  • Környezetvédelem (1824)
  • Nemzeti Parkok (90)
  • Növénytermesztés (1963)
  • PTI Hírlevél (116)
  • Szőlészet-borászat (754)
  • Települési séták (114)
  • jogszabály (863)
  • kertészet (1298)
  • kutatóintézetek (64)
  • mezőgazdaság általános (2168)
  • múzeumi séták (81)
  • nevezetes napok (109)
  • pénzügy (3215)
  • szerződés (54)
  • tanácsadás (6053)
  • vállalkozási 1 x 1 (5472)
  • Ízek varázsa (379)
  • állatok (2176)
  • érdekes (1825)
  • érdekes-humor (619)

Wikipedia

Találatok

Magyar Államkincstár Hírei

Betöltés...

Blogarchívum

  • ►  2025 (277)
    • ►  július (3)
    • ►  június (14)
    • ►  május (37)
    • ►  április (64)
    • ►  március (56)
    • ►  február (56)
    • ►  január (47)
  • ►  2024 (243)
    • ►  december (44)
    • ►  november (41)
    • ►  október (28)
    • ►  szeptember (40)
    • ►  augusztus (24)
    • ►  július (3)
    • ►  június (5)
    • ►  május (5)
    • ►  április (8)
    • ►  március (15)
    • ►  február (8)
    • ►  január (22)
  • ►  2023 (522)
    • ►  december (22)
    • ►  november (33)
    • ►  október (40)
    • ►  szeptember (34)
    • ►  augusztus (28)
    • ►  július (43)
    • ►  június (43)
    • ►  május (57)
    • ►  április (49)
    • ►  március (40)
    • ►  február (52)
    • ►  január (81)
  • ►  2022 (801)
    • ►  december (79)
    • ►  november (63)
    • ►  október (62)
    • ►  szeptember (73)
    • ►  augusztus (41)
    • ►  július (49)
    • ►  június (49)
    • ►  május (54)
    • ►  április (64)
    • ►  március (110)
    • ►  február (85)
    • ►  január (72)
  • ►  2021 (704)
    • ►  december (74)
    • ►  november (89)
    • ►  október (35)
    • ►  szeptember (70)
    • ►  augusztus (56)
    • ►  július (73)
    • ►  június (51)
    • ►  május (75)
    • ►  április (53)
    • ►  március (47)
    • ►  február (41)
    • ►  január (40)
  • ►  2020 (661)
    • ►  december (28)
    • ►  november (45)
    • ►  október (73)
    • ►  szeptember (63)
    • ►  augusztus (38)
    • ►  július (56)
    • ►  június (78)
    • ►  május (75)
    • ►  április (62)
    • ►  március (70)
    • ►  február (44)
    • ►  január (29)
  • ►  2019 (709)
    • ►  december (21)
    • ►  november (35)
    • ►  október (21)
    • ►  szeptember (25)
    • ►  augusztus (28)
    • ►  július (39)
    • ►  június (70)
    • ►  május (78)
    • ►  április (97)
    • ►  március (129)
    • ►  február (76)
    • ►  január (90)
  • ►  2018 (730)
    • ►  december (108)
    • ►  november (31)
    • ►  október (51)
    • ►  szeptember (79)
    • ►  augusztus (59)
    • ►  július (14)
    • ►  június (26)
    • ►  május (80)
    • ►  április (80)
    • ►  március (33)
    • ►  február (113)
    • ►  január (56)
  • ►  2017 (829)
    • ►  december (50)
    • ►  november (35)
    • ►  október (74)
    • ►  szeptember (59)
    • ►  augusztus (76)
    • ►  július (109)
    • ►  június (85)
    • ►  május (83)
    • ►  április (99)
    • ►  március (74)
    • ►  február (57)
    • ►  január (28)
  • ►  2016 (360)
    • ►  december (14)
    • ►  november (38)
    • ►  október (46)
    • ►  szeptember (30)
    • ►  augusztus (28)
    • ►  július (18)
    • ►  június (18)
    • ►  május (20)
    • ►  április (36)
    • ►  március (46)
    • ►  február (26)
    • ►  január (40)
  • ▼  2015 (721)
    • ►  december (36)
    • ►  november (31)
    • ►  október (38)
    • ►  szeptember (21)
    • ►  augusztus (23)
    • ►  július (35)
    • ►  június (80)
    • ▼  május (65)
      • Földhivatali nyilvántartás
      • Az alcsútdobozi Habsburg-kert
      • Gépfenntartás...
      • Illegálisan árusított termésnövelő anyagok
      • 400 milliárd forintot kapnak a gazdák az egységes ...
      • A 2015. évjárat szőlővédelmi vonatkozásai
      • Támogatják az öntözéses gazdálkodás fejlesztését
      • Bor és pezsgő rendezvények - 2015.06.27
      • Tudtad?
      • TALLÓZÓ...
      •   Nemzeti ünnepek, emléknapok, világnapok ▲ ...
      • Pálinka versengés
      • A vadgazdálkodási törvény koncepciója
      • 2015 évi DIPLOMADOLGOZAT / SZAKDOLGOZAT / PHD ÉRTE...
      • Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program...
      • Környezetvédelmi feladatok értékelése...
      • Biomassza...
      • Levendula 'Szedd magad' Tihanyban
      • Egy iskola, ahová örömmel járnak a gyerekek
      • Elképesztő károkat okozott a jégeső
      • Így születnek a méhek: 60 másodpercbe sűrítve az e...
      • Légszennyezettségi mérés...
      • A zöldítés igénylésével kapcsolatos hibák...
      • GMO növények
      • Talajközpontú termelés
      • Fokozott ellenőrzés...
      • A fehér akácról...
      • Bormustra
      • Szántóföldi bemutató
      • Forráskimerülés a kertészeti gépbeszerzési pályáza...
      • Könyvespolc...
      • A cseresznyelégy
      • TALLÓZÓ...
      • Az egyéni vállalkozóknak továbbra is kell felügyel...
      • Húszmilliárd forint a borágazatnak 2020-ig
      • TeSzedd! országos szemétgyűjtő akció
      • A 100 legjobban támogatott magyar agrárcég
      • A mezőgazdasági árak alakulása
      • Meghosszabbodott az egységes kérelem benyújtási ha...
      • Nemzetközi természetfilm-fesztivál
      • 950 ezer hektáron kell megszüntetni az osztatlan k...
      • Az infláció alakulása
      • Tejágazati ellenőrzés
      • Könyvespolc...
      • Az agrárkár-enyhítési feltételekről
      • Belvárosi Sajtfesztivál
      • Pünkösd hava
      • A fogyasztói árak alakulása
      • Nő a paradicsom termésmennyisége
      • A Jeli Varázskert
      • FAO: ötéves mélypontra süllyedtek az élelmiszerárak
      • Agrár kincseink
      • Pályázati célok - 2015.
      • G H ...
      • Megkezdődött az anyajuhtartás és anyajuh de mi...
      • Ellenőrzés az ál-őstermelők kiszűrésére
      • Az anyák helyzete...
      • Csökkenő gabonaárak
      • OMÉK újból...
      • A többnejűség veszélyei
      • Sinka a magyar dingó
      • A fiatal gazdák támogatásáról...
      • A halfogyasztás növelése
      • A lisztharmat tünetei
      • A munkanélküliség helyzete
    • ►  április (68)
    • ►  március (88)
    • ►  február (99)
    • ►  január (137)
  • ►  2014 (1556)
    • ►  december (87)
    • ►  november (74)
    • ►  október (70)
    • ►  szeptember (82)
    • ►  augusztus (147)
    • ►  július (146)
    • ►  június (210)
    • ►  május (233)
    • ►  április (115)
    • ►  március (124)
    • ►  február (103)
    • ►  január (165)
  • ►  2013 (2064)
    • ►  december (80)
    • ►  november (108)
    • ►  október (126)
    • ►  szeptember (113)
    • ►  augusztus (110)
    • ►  július (173)
    • ►  június (180)
    • ►  május (195)
    • ►  április (194)
    • ►  március (221)
    • ►  február (246)
    • ►  január (318)
  • ►  2012 (3742)
    • ►  december (307)
    • ►  november (286)
    • ►  október (326)
    • ►  szeptember (348)
    • ►  augusztus (282)
    • ►  július (282)
    • ►  június (297)
    • ►  május (282)
    • ►  április (284)
    • ►  március (391)
    • ►  február (360)
    • ►  január (297)
  • ►  2011 (2456)
    • ►  december (259)
    • ►  november (179)
    • ►  október (173)
    • ►  szeptember (173)
    • ►  augusztus (216)
    • ►  július (213)
    • ►  június (207)
    • ►  május (181)
    • ►  április (188)
    • ►  március (225)
    • ►  február (201)
    • ►  január (241)
  • ►  2010 (2436)
    • ►  december (310)
    • ►  november (344)
    • ►  október (259)
    • ►  szeptember (393)
    • ►  augusztus (190)
    • ►  július (169)
    • ►  június (273)
    • ►  május (133)
    • ►  április (120)
    • ►  március (37)
    • ►  február (103)
    • ►  január (105)
  • ►  2009 (124)
    • ►  december (102)
    • ►  november (19)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (2)

Országos Meteorológiai Szolgálat RSS

Betöltés...

Translate

Keresés ebben a blogban

Vízjel téma. Üzemeltető: Blogger.