Oldalak

2015. május 28., csütörtök

Támogatják az öntözéses gazdálkodás fejlesztését

Mintegy 53 milliárd forint áll rendelkezésre az öntözött területek növelését, a víztakarékosságot, az energiahatékonyságot, a meliorációt és a vízvisszatartást elősegítő beruházások támogatására a vidékfejlesztési program keretein belül, amelyre öntözésfejlesztési igényeiknek megfelelően a mezőgazdasági szereplők pályázhatnak majd.
Brüsszel belátható időn belül elfogadja a támogatást lehetővé tévő vidékfejlesztési programot.
Támogatják majd például a vízfelhasználás hatékonyságát javító öntözéses gazdálkodás fejlesztését, a környezetvédelmen belül pedig többek között a partvédelmi zónák, a vizes élőhelyek létrehozását, valamint erózióvédelmi létesítmények kialakítását.     A vidékfejlesztési program keretében a pályázatokon keresztül lehetőség lesz a meglévő öntözőberendezések felújítására és újak beszerzésére is, valamint energia- és víztakarékos rendszerek megvalósítására.
 

Nincsenek megjegyzések: