Oldalak

2019. március 30., szombat

Az Év Emlőse

A Vadonleső Program immár hat éve indította útjára az Év Emlőse kezdeményezést. A program célja, hogy ismert illetve kevésbé ismert, közkedvelt vagy épp babonákkal terhelt védett és fokozottan védett emlősfajainkon keresztül minél több emberhez jusson el a természeti örökségünk megőrzésének üzenete. Megvédeni azt tudjuk, amit megismerünk és nem utolsó sorban megkedvelünk. A program első célfaja, az egyik legnépszerűbb védett kisemlősünk, a keleti sün volt. Őt követte az ürge, aztán a denevér, majd a mogyorós pele, tavaly pedig a földikutya kapta az Év Emlőse kitüntető titulust. Idén az eurázsiai hiúzt, háborítatlan erdeink ritka nagymacskáját szeretnék minél több emberrel megismertetni, megszerettetni és nem utolsó sorban megőrzését elősegíteni.

Nincsenek megjegyzések: