Oldalak

2019. március 22., péntek

Emberi jogi oktatás

A Budapesti Európai Ifjúsági Központ (BEIK) az Európa Tanács nemzetközi tréning és konferencia központja és 1995-ös megnyitása óta játszik központi szerepet az ET ifjúsági képzéseinek kidolgozásában és megvalósításában.
Az emberi jogi oktatás és demokratikus nevelés iránt érdeklődő képzők és pedagógusok számára érdekes és hasznos két felület:


Ennek a nemrégiben elindított portálnak az a célja, hogy az évek során kifejlesztett gyakorlati oktatási és képzési forrásokat az oktatási szakemberek számára elérhetővé tegye egész Európában. Az anyagok az Európa Tanács elsődleges témáira összpontosítanak, nevezetesen az emberi jogokra, a demokráciára és a jogállamiságra. Céljuk, hogy segítsék a gyakorló szakembereket, hogy a mindennapi gyakorlatukban előmozdítsák és támogassák a demokratikus kultúrát, legyen az az osztályteremben, az extrkurrikuláris tevékenységekben, vagy akár az egész iskola szintjén. 


Ezen az oldalon összegyűjtötték azokat a képzési és oktatási segédanyagokat, amelyek az évek során magyar nyelven is kiadásra kerültek.

Nincsenek megjegyzések: