Oldalak

2010. március 23., kedd

Elektronikus jelölés

Drága chip kerül a birkába!
A húsvéti bárányok és kecskegidák bőre alatt még nem lapul elektronikus chip, de az azt követő időszakban exportált állatokat már így kell jelölni. Erre az Európai Unió kötelezte Magyarországot, hiába kértünk évek óta felmentést ez alól. Pedig óriási a többletköltsége e beavatkozásnak. Eddig nagyjából 100 forintba került egy állat füljelzővel történő ellátása, most 400-650 forint közé esik ez a költség, akkor, amikor egyébként is egyre inkább nyomottá váltak a legnagyobb szállítási szezon előtt a felvásárlási árak.

Minden 2009. december 31. után született, és nemzetközi kereskedelembe kiszállított juhot és kecskét elektronikusan kell megjelölni – szögezi le az Európai Unió rendelete, mely alól Magyarország sem kapott – hiába érvelt és kért - felmentést. Ez magyarul annyit tesz, hogy az egyedi azonosításra nem elég az eddig alkalmazott füljelző, hanem bőr alá ültetett chipet kell beinjektálni az állatokba. Még azokba a bárányokba, gidákba is, melyet a beavatkozás után egy-két nappal később már levágnak.
A változás óriási mértékben növeli az ágazat terheit: eddig egy jelölés 100 forintba került, a bárányok esetében ezentúl 400-650 forint lesz egy beavatkozás, míg felnőtt állatok esetében 2-3-szoros lesz a költségnövekedés. Holott a juhászok manapság éppen arról panaszkodnak, hogy számottevően csökken a bevételük. A karácsonyi szezonban kialakult ár jócskán leesett. Akkoriban a bárány kilójáért a kereskedők megadták az 1000 forintot is, manapság azonban csak 600-800 forint között mozog az ár. A legtöbb bárányt 700 forintért veszik most kilónként. Ez az árváltozás azért is furcsa, mert a kereslet nagy, ráadásul a szokásosnál kevesebb a bárány.

Nincsenek megjegyzések: