Oldalak

2010. március 3., szerda

Szimat...

A jó orr összeköt a világgal, és véd a veszélyektől. Közvetíti és megszűri az életet adó levegőt. Akinek jól működik az orra, annak konkrét és átvitt értelemben is jobb a kapcsolata a külvilággal, hiszen az illatok révén több információt szerez róla. Előre megérzi, megsejti, kiszimatolja a dolgokat. Nem titok, hogy ennek fontos szerepe van többek között a párválasztásban is. A jó orr emellett külsőre megfelel bizonyos társadalmi elvárásoknak, melyek kultúránként erősen eltérőek lehetnek. Ugyanakkor az átlagostól eltérő méretű vagy formájú orr gátolhatja a társadalomba való beilleszkedést, az előrehaladást, a másik nemmel való harmonikus kapcsolatot.
Fennhordja az orrát (vagy lenn?)

Edgar Allan Poe híres mondása szerint "Úriember pisze orral kész ellentmondás." Úgy tűnik tehát, hogy a férfiúi büszkeséghez hozzátartozik a megfelelő méretű szaglószerv, és ha már ennek szimbolikájáról ejtünk szót, nem hagyhatjuk ki a fallikus asszociációt sem. Erősen kétséges, hogy felfedezhető-e közvetlen kapcsolat a férfi orr és a pénisz mérete között, de az tény, hogy az orr és a hímtag közti megfelelés elmélete már az ókorban létezett. Az orr emellett a pszichoanalitikus irodalomban is szexuális jelentést hordoz, és a hagyományos karneváli maszkok nagy orrának péniszhelyettesítő funkciójára is vannak bizonyítékok.

Minden valamirevaló testrésznek megvan a maga szimbolikája, különösen azoknak, amelyek az érzékeléshez kötődnek. Ahogyan az orr az arcból kiemelkedik - csaknem változtathatatlanul meghatározva az arc karakterét -, úgy emelkedik ki ez a testrész fontosságát tekintve is a többi közül.
"Ha Kleopátra orra kisebb lett volna, a világtörténelem másként alakul." Pascal eme mondása híressé tette Kleopátra orrát, bár itt a nevezetes szaglószerv feltehetően inkább a hatalom, mint a szépség jelképe, hiszen Kleopátrának nem volt pisze orra - bár tény, hogy azóta a női szépségideál is sokat változott. Sorolhatnánk jeles szaglószerveket a történelemből és a jelenkor közismert szereplőinek világából, de mielőtt bárki megorrolna ránk, amiért megsértettük az érzékenységét, inkább fordítsuk figyelmünket az irodalom felé.

Nincsenek megjegyzések: