Oldalak

2010. december 3., péntek

Élelmiszersegély program...

MVH: Folytatódik az EU Élelmiszersegély program
2010. november 30. Forrás: MVH, AgrárHírek

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) októberben, az őszi forduló keretében elkezdte kiosztani az Európai Unió által finanszírozott élelmiszersegélyeket. A program keretében a segélyszervezetek közreműködésével év végéig tart az élelmiszerek osztása.

Az ország összes megyéjére és mintegy 2 600 településre kiterjedő program végrehajtását az MVH koordinálja. Idén négy segélyszervezet (Gyermekétkeztetési Alapítvány, a Katolikus Karitász, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet) munkája teszi lehetővé, hogy a nehéz helyzetben – többek között az árvízzel sújtott településeken – élők élelmiszerhez jussanak. A jelenlegi osztás során 3 600 tonna liszt, 4 300 tonna tészta, mintegy 1 000 tonna keksz és egyéb élelmiszer jut el több százezer magyarországi rászorulóhoz.

A projekt végrehajtásának ötödik évéhez érkezett. Az Európai Unió szigorúan ellenőrzi a program működését, amelyet az elkészített jelentésében sikeresnek ítélt meg.

Az élelmiszerek osztása tavasszal is folytatódik, az érdeklődő települések számára információt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapján található közlemény nyújt.

Nincsenek megjegyzések: