Oldalak

2019. január 10., csütörtök

Tejreklámok...

Így vettek rá a tejfogyasztásra a XX. század magyar reklámjai

Minden hetedik európai mellőzi a tejtermékek fogyasztását, különböző egészségügyi, orvosi, vagy épp életmódbeli okokra hivatkozva, a XX. században azonban a legtöbb országban – így természetesen Magyarországon is – erős hátszelet kaptak a tejfogyasztásra ösztönző kampányok, hiszen a közhiedelem szerint napi két pohár tej kalciumtartalma segít a csontok és a fogak erősítésében.


Hosszú évszázadokon át gyűlöltük a tejet és a vajat
A Római Birodalomban egyenesen barbárnak nézték a tejet fogyasztó népeket, az álláspont pedig egészen a XVI. századig tartotta magát, mikor a világ vezető kereskedő- és tengerjáró államává vált Németalföld képes volt elhitetni mindenkivel, hogy írót és kenyeret reggelizni, valamint tejet inni nem is olyan rossz ötlet.



Volt idő, amikor még barbárnak és butának nézték azt, aki tejet ivott
„A tej élet, erő, egészség” – rögzült be legtöbbünk fejébe. Ötszáz évvel ezelőtt ezt még kevesen hitték volna el.
Nem minden tejterméket övezett persze gyűlölet: a különböző sajtokat az antik Róma, illetve az európai népek is imádták. Meg tudjuk őket érteni.

A helyzet ennyire sajnos nem egyértelmű, hiszen a tejfogyasztásra alig hétezerötszáz éve átállni kezdő emberiség jó része ma is laktózérzékenységgel küzd. Míg Hollandiában ez csak a népesség egy százalékát érinti, addig ugyanez az arány Magyarországon 10-35%, egyes népcsoportok esetében pedig kiemelkedően magas: az afroamerikaiak hetven, az ázsiai amerikaiak kilencven százaléka küzd a laktázenzim hiánya okozta gyomorgörccsel, puffadással és hasmenéssel.

magyar tej (magyar tej, uht, tej, )
Olcsóbb lesz jövőre a tartós tej
Mert csökken az áfája.

Néhány évtizeddel ezelőtt Európa persze még boldog tudatlanságban élt, így semmi sem szabott határt a különböző tejtermékek, így a sajtok és a tej, hazánkban pedig a túró és a tejföl fogyasztását népszerűsítő propagandaplakátok és fura ötletek – így a tejből készült ruha – születésének.

Mussolini valóra vált álma: nyolcvan éve még ruha is készült a tejből
Az anyag néhány éven át Európa számos országában, sőt, a tengerentúlon is sikeres volt, de a háború után épp olyan hirtelen tűnt el, mint ahogyan érkezett.

Ma ezek közül mutatjuk be a legérdekesebbeket.
“Csecsemőknél, betegeknél rendkívül fontos” – Károlyi László gróf fóti uradalmi tehenészetének egyike termékét, a Gyermektejet reklámozó számolócédula az első világháború előtti évekből Gróf Károlyi László Fóti Uradalmi tehenészetéből való gyermektejet reklámozó számolócédula, tejesüveg ábrázolással, termékleírással, reklámszöveggel.
A turistának a tej élet, erő, egészség.” – a földművelésügyi és népjóléti miniszter által alapított Országos Tejpropaganda Bizottság által  kiadott villamosplakát (1930-as évek) FőnÈzet - Tejet Ès tejfogyaszt·st rekl·mozÛ villamosplak·t. A kÈpen kÈt t˙r·zÛ l·thatÛ, akik egy fa alatt pihenve tejet isznak Ès kenyeret esznek sajttal.
Idenézz! Igyál több tejet! (1958)
“És az utolsó fogás vacsoránál, ebédnél a sajt” F≈ën√©zet<br>Sajtfogyaszt√°st n√©pszer≈±s√≠t≈ë rekl√°mlap. Az utols√≥ fog√°s vacsor√°n√°l, eb√©dn√©l a sajt. A k√©pen egy sajtcikket ev≈ë f√©rfi l√°that√≥, mellette egy poh√°r v√∂r√∂sbor.
“Üdt, táplál…”
Minde“Sok fehérje, ásványi sók, vitaminok” (1968)
“Minden nap iskolatejet – egészséges, tápláló, higiénikus” (Müller Ilona, 1971)
Tóth József Füles tehéntúrót népszerűsítő munkája, túróból, kifliből és zöldségekből kirakott tehénfejjel (1974) FőnÈzet - TehÈnt˙rÛt rekl·mozÛ villamosplak·t. A kÈpen egy t˙rÛbÛl, kifliből Ès zˆldsÈgekből kirakott tehÈnfej l·thatÛ.
“Fogyasszunk több tejterméket!”, reklámlap a KÖZÉRT üzletek teljes tejtermékválasztékával (1970-es évek) FőnÈzet - Fogyasszunk tˆbb tejtermÈket felirat˙ K÷Z…RT rekl·mlap. A kÈpen a K÷Z…RT ¸zletekben kaphatÛ tejtermÈkek l·thatÛak: sajtok, tejfˆl, ¸vegekben tej Ès kefir.
A sajt izletes, tápláló – én már tudom, és ön?”, Zala Tibor La Fontaine-mesét idéző plakátja (1970-es évek) F≈ën√©zet<br>Sajtot √©s sajtfogyaszt√°st rekl√°moz√≥ villamosplak√°t. A k√©pen egy fekete holl√≥ l√°that√≥, cs≈ër√©ben egy szatyor sajtot tart. A sajt √≠zletes, t√°pl√°l√≥. √ân m√°r tudom, √©s √∂n? felirat.
Egy pohár tej, tiszta fej”, Tóth József Füles munkája (1970-es évek)
“Ezt nem lehet megunni” – Tóth József Füles az Extra Csemegevajat népszerűsítő plakátja (1980-as évek) FőnÈzet - Extra csemege vajat rekl·mozÛ villamosplak·t. A kÈpen egy t·nyÈron kifli Ès vaj l·thatÛ, mellette egy tejes¸veg Ès egy bˆgre tej.
“Teeej!” (Tóth József Füles, 1980-as évek)
“Vigyázz, kész, sajt” (Tóth József Füles, 1980-as évek) “Ön is dúskálhat” – a Magyar Tejipari Vállalat sajtjai és egy gyanúsan boldog Miki egér-klón Tóth József Füles nyolcvanas évekbeli munkáján FőnÈzet - Magyar tejipar ·ltal gy·rtott sajtokat rekl·mozÛ villamosplak·t. Trappista, Ed·mi, Gauda, parenyica Ès egyÈb sajtok l·thatÛak a kÈpen.

Nincsenek megjegyzések: