Oldalak

2010. december 18., szombat

AGRARSZEKTOR.HU   |   2010.12.17
Magyar képviselők bírálták azt tervezett EU-s előírást, amely 2012. január 1-től az eddiginél nagyobb méretű ketreceket írna elő a tojó tyúkok számára, állatjóléti szempontokra tekintettel – írja az Index.hu.
Az európai tojáságazat jövőjéről tartott EP-vita kapcsán Glattfelder Béla fideszes és Tabajdi Csaba szocialista európai parlamenti (EP-) képviselők hangsúlyozták, a hagyományos ketrecek betiltása miatt az európai tojástermelők súlyos versenyhátrányba kerülnek majd az EU-n kívülről származó importtal szemben.
A tervezet értelmében 2012-től nem használhatók a hagyományos ketrecek, helyettük akkorákat kell alkalmazni, ahol az egy tyúkra eső terület legalább 750 négyzetcentiméter, továbbá tojófészket, csipegető és kapirgáló részt, valamint ülő rudat is biztosítani kell a madarak számára.
A termelői érdekszövetségek szerint a gazdák 25 százaléka nem fog tudni megfelelni az új szabályoknak. Ez azzal járhat, hogy Magyarországon naponta 1,7 millió tojást kell majd megsemmisíteni, mert a szabályoknak nem megfelelően termelt tojást nem lehet forgalomba hozni.

Nincsenek megjegyzések: