Oldalak

2010. október 28., csütörtök

Rajtunk múlik...

Megjelent a Rajtunk múlik c. elektronikus könyv a Közösségi Kapcsolat Alapítvány gondozásában az Ökotárs Alapítvány és a Pályázatfigyelő támogatásával. A kiadvány a helyi cselekvésekhez kíván segítséget nyújtani, amit a pályázók is érdemes tanulmányozni a pályázatok előkészítéséhez, megírásához és lebonyolításához.
A kötet olvasása során az olvasó is látni fogja, hogy nem ördöngösség fellépni érdekeinkért, lakóhelyünkért, közös ügyeinkért. Számos olyan törvény adta jogunk van, amik sokat segíthetnek ebben, de néha még csak nem is tudunk róla. Lépésről-lépésre olyan egyszerű fogásokkal ismerkedhet meg, amelyek segítenek abban, hogy társakat találjon a közös munkához, adatokat gyűjtsön, sikeresen tárgyaljon a közösség ügyei érdekében. Szó lesz arról is, hogy mi a teendő, ha elakadna a munkában, s úgy tűnne, hogy reménytelen továbbhaladni. A módszerek, amikről szó lesz, nem csupán az érdekérvényesítés, de a közösségépítés módszerei is. Reményeink szerint e füzetkét haszonnal fogják forgatni azok, akik az önkormányzatokkal, hatóságokkal szeretnének eredményesebben tárgyalni egyes ügyekben, ha úgy érzik, sérelem érte vagy érheti őket. Azok is elsajátíthatnak belőle fogásokat, akik szeretnék elérni, hogy a szomszédságuk feléledjen, életteli, összetartó közösséggé váljon. Az alábbi tanácsok azoknak is hasznára válhatnak, akik egy-egy konkrét ügyet szeretnének sikerre vinni, pl. egy játszóteret létrehozni, falunapot megszervezni stb.
A fejezetek végén található Tükröm, tükröm mondd meg nékem… című részben olyan kérdéseket talál, amelyek segítségével ráismerhet a saját ügyére és ötleteket kaphat, munkaterve elkészítéséhez.
Ebben a kötetben azzal a céllal gyűjtöttük össze a helyi szervezkedés és érdekképviselet főbb lépéseit, hogy mindenki számára a lehető legegyszerűbben áttekinthető legyen. Nem kívántunk minden cselekvési lehetőségről, mód-szerről szólni: a kiadvány elsősorban a vázlatos áttekintés igényével készült. Bármivel kapcsolatban kérdése van vagy valamit nem ért, üsse fel a Hasznos hol-mik című fejezetet, ahol további útmutatást talál arra, hogy mit érdemes elolvasni, kikhez fordulhat segítségért egy-egy témában.

Nincsenek megjegyzések: