Oldalak

2010. május 21., péntek

EMGA 2010.

AZ EMGA 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ELJÁRÁSA

A költségvetési hatóság a 2010. évi EMGA-költségvetést 2009. december 17-én fogadta el. A költségvetés a következő összegű kötelezettségvállalási és kifizetési előirányzatokat tartalmazta:

- 43 417,4 millió EUR-t, illetve 43 633,1 millió EUR-t a mezőgazdasági piaci intézkedésekre, illetve a közvetlen támogatásokra (05. szakpolitikai terület).

- 371,9 millió EUR-t, illetve 253,7 millió EUR-t az állat-, illetve a növény-egészségügyi intézkedésekre (17. szakpolitikai terület).

- 30,5 millió EUR-t, illetve 31,0 millió EUR-t a halászatra (11. szakpolitikai terület).

Az EMGA-költségvetés kötelezettségvállalási előirányzatai összesen 43 819,8 millió EUR-t, kifizetési előirányzatai pedig 43 917,8 millió EUR-t tettek ki. A kötelezettségvállalási és a kifizetési előirányzatok közötti eltérés annak tudható be, hogy bizonyos, közvetlenül a Bizottság által végrehajtott intézkedések esetében differenciált előirányzatokat alkalmaznak. E programok legfőképpen a mezőgazdasági termékek promóciójához, a mezőgazdasági szakpolitikai stratégiát és koordinációt érintő intézkedésekhez, valamint halászati, illetve állat- és növény-egészségügyi intézkedésekhez kapcsolódnak.

2. AZ EMGA-HOZ RENDELT CÉLHOZ KÖTÖTT BEVÉTELEK

A közös agrárpolitika finanszírozásáról szóló 1290/2005/EK tanácsi rendelet 34. cikkében foglalt rendelkezések értelmében a megfelelőségi vizsgálatok határozatai szerinti pénzügyi kiigazításokból, a szabálytalanságokból és a tejilletékből származó bevételeket az EMGA kiadásainak finanszírozására kell felhasználni. E szabályok értelmében a célhoz kötött bevételeket a tagállamok részéről felmerült EMGA-kiadások fedezésére lehet fordítani. Amennyiben e bevételek egy részét nem használják fel, a fennmaradó részt automatikusan átvezetik a következő költségvetési évre.[1]

A Bizottság 2010. évi módosító indítványa bemutatta az általa készített legutóbbi becslést mind a piaci intézkedésekhez és közvetlen támogatásokhoz kapcsolódóan várható kiadások finanszírozásához szükséges előirányzatokra, mind pedig a szóban forgó költségvetési év során várhatóan befolyó célhoz kötött bevételekre és az előző költségvetési évből rendelkezésre álló célhoz kötött bevételek egyenlegének átvezetésére vonatkozóan. Ennek következtében a Bizottság az EMGA-nak ítélendő előirányzatok összegére vonatkozó, e módosító indítványról szóló javaslatában azzal a kéréssel vette figyelembe az elkövetkező költségvetési évre várhatóan rendelkezésre álló összes célhoz kötött bevételt, hogy az előirányzatok szintjének kiszámításakor vonják le a célhoz kötött bevételek becsült összegét a Bizottság által ugyanazon évre becsült EMGA-kiadásokból. A költségvetési hatóság ezt követően elfogadta az új EMGA-költségvetést, amelynek előirányzatai nem foglalták magukban a várható célhoz kötött bevételeket.

A 2010. évi módosító indítvány kidolgozásakor a Bizottság becslései szerint a rendelkezésre álló célhoz kötött bevételek 922,0 millió EUR-t tettek ki. Nevezetesen:

- A 2010. költségvetési évben várhatóan keletkező célhoz kötött bevételeket 789,0 millió EUR-ra becsülték. A megfelelőségi vizsgálatok nyomán végrehajtott korrekciókból és a szabálytalanságokból eredő bevételeket 600,0 millió, illetve 91,0 millió EUR-ra becsülték. A tejilletékekből származó bevételeket 98,0 millió EUR-ra becsülték.

- A célhoz kötött bevételeknek a 2009. költségvetési évről 2010-re átvezetni tervezett összegét 133,0 millió EUR-ra becsülték.

A Bizottság 2010. évi módosító indítványában ezt a 922,0 millió EUR összegű bevételt két programra irányozta elő. Nevezetesen:

- 222,0 millió EUR-t a gyümölcs- és zöldségágazat termelői szervezeteinek működési alapjaira, továbbá

- 700,0 millió EUR-t az egységes támogatási rendszerre.

E két programra vonatkozóan a költségvetési hatóság végül – a Bizottság módosító indítványával összhangban – 547,0 millió EUR, illetve 28 480,0 millió EUR összegű előirányzatot fogadott el. A fenti elfogadott előirányzatok és a célhoz kötött bevételek összege megegyezik a gyümölcs- és zöldségágazatban működő termelői szervezetek működési alapjainak 769,0 millió EUR, illetve az egységes támogatási rendszer 29 180,0 millió EUR összegű előirányzati szükségletének teljes becsült összegével.

A 2010. évi költségvetés 2010. január 31-ig tartó időszakra vonatkozó ideiglenes végrehajtását bemutató 2. mellékletben a fent említett két programra elfogadott előirányzatok bekerültek a gyümölcs- és zöldségágazat és a termeléshez nem kötődő közvetlen támogatások ágazatának eredeti költségvetési előirányzataiba, amelyek összege 720,1 millió EUR-t, illetve 33 272,0 millió EUR-t tesz ki a fent említett célhoz kötött bevételek számításba vétele nélkül. Az ezen ágazatokhoz rendelt bevételek beszámítását követően a 2010. évi költségvetésben szereplő teljes tervezett előirányzat 942,1 millió EUR-t tesz ki a zöldség- és gyümölcságazat területén, illetve 33 972,0 millió EUR-t a termeléshez nem kötődő közvetlen támogatások területén.

3. AZ IDEIGLENES SZERKEZETÁTALAKÍTÁSI ÖSSZEGEKBőL SZÁRMAZÓ BEVÉTELEK (CUKORÁGAZAT)

A cukorágazat ideiglenesen rendelkezésre álló szerkezetátalakítási összegeit célhoz kötött bevételként kell kezelni, amely a cukoripar szerkezetátalakítási támogatásának, illetve a cukoripar szerkezetátalakítási alapjában meghatározott egyéb támogatásoknak a finanszírozására fordítandó. 2006/2007-től kezdődően 2008/2009-ig bezárólag minden gazdasági év esetében ezek az összegek az egyes tagállamok piaci szereplőinek tulajdonában lévő cukor, inulinszirup és izoglükóz mennyiségi kvótáira vonatkoznak, és azokat a tagállamoknak minden évben két részletben, március 31-i, illetve november 30-i határidővel kell befizetniük az alapba. A 2010. évi költségvetés kidolgozásakor ennek a bevételnek a becsült összege 606,8 millió EUR-t tett ki a következő költségvetési évet tekintve. Ugyanakkor a számításokban az szerepelt, hogy a 2009. költségvetési évről várhatóan 717,9 millió EUR kerül átvezetésre 2010-re.

4. AZ EMGA 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ELőZETES VÉGREHAJTÁSÁRA VONATKOZÓ MEGJEGYZÉSEK

A 2. táblázat bemutatja, hogy a 2009. október 16-tól 2010. január 31-ig tartó időszakban milyen szintű volt a költségvetés ideiglenes végrehajtása az 1290/2005/EK tanácsi rendelet 20. cikkének rendelkezései szerint kialakított mutatón alapuló kiadási profilhoz viszonyítva. Az alábbiakban rövid magyarázatot adunk bizonyos olyan költségvetési jogcímcsoportokhoz, amelyek a 2010. évi költségvetés végrehajtásának tényleges és becsült szintje között a legjelentősebb eltérést mutatják, illetve fogják mutatni az év során:

4.1. Piaci intézkedések

A mutató 2010. január 31-i szintje szerint a mezőgazdasági piacokon bonyolított intervenciókra szánt előirányzatok felhasználása 74,9 millió EUR összeggel volt alacsonyabb az elfogadott költségvetési előirányzatok szintjénél. Ez az eltérés nem jelentős. Ez elsősorban az élelmiszerprogramoknak, valamint a tej- és a tejtermékágazatnak tulajdonítható, amelyek esetében az előirányzatok kihasználtsága jelenleg a tervezettnél alacsonyabb szintű. Ugyanakkor más ágazatok – például a cukorágazat, a gyümölcs- és zöldségágazat, a borágazat – és az egyéb növényi termékek/intézkedések esetében az előirányzatok túllépése figyelhető meg.

4.1.1. Élelmiszerprogramok (–35,0 millió EUR)

Az előirányzatoknak a mutató szintjéhez viszonyított jelenlegi lassabb felhasználása annak tudható be, hogy a Bizottság elhalasztotta a 2010. évi élelmiszer-elosztási terv jóváhagyását. Az elmúlt év végrehajtási tapasztalatai alapján a Bizottság úgy ítéli meg, hogy ez a végrehajtási ütem ideiglenes, és a költségvetési év előrehaladtával gyorsulni fog.

4.1.2. Cukor (+6,2 millió EUR)

Az idei évi költségvetés keretében finanszírozott legfontosabb intézkedések: a cukorra vonatkozó, kintlévő export-visszatérítési bizonyítványokhoz kapcsolódó – 12,0 millió EUR-ra becsült – költségek kifizetése, valamint a 2010. évi élelmiszer-elosztási terv alapján a leginkább rászoruló személyeknek kiosztandó közraktározott cukormennyiség kiraktározásával kapcsolatos – 11,0 millió EUR-ra becsült – kiadások. Más cukoripari programok – 0,5 millió EUR-ra becsült – esedékes egyenlegeinek kifizetésével kiegészítve a cukorágazat végleges költségvetése 1,5 millió EUR-t tett ki. Jelenleg azonban a szóban forgó ágazatot érintő EMGA-kifizetések elsősorban a kintlévő export-visszatérítési bizonyítványok kifizetésére vonatkoznak, 6,7 millió EUR összeg erejéig. A közraktározott cukor kiraktározására még nem került sor. Ezért jelen pillanatban az ágazatban már teljesített kifizetések a mutató szintjéhez képest az előirányzatok jelentős túllépését mutatják. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a szóban forgó ágazat jelenlegi végrehajtási mintázatában érintett abszolút összegek nem jelentősek.

4.1.3. Gyümölcs és zöldség (+14,0 millió EUR az elfogadott előirányzatokhoz képest)

Ez a végrehajtási szint a tagállamok által a termelői szervezetek működési alapjaiba teljesített kifizetéseknek tulajdonítható, amely alapok finanszírozása a 2010. évi költségvetésben az elfogadott költségvetési előirányzatokból, valamint az e programhoz rendelt célhoz kötött bevételekből történik (megjegyzés: erről bővebben lásd a fenti 2. pontot). Ez a végrehajtási szint annak a következménye, hogy a 2010. január 31-ig tartó időszakra vonatkozó mutatót azokra az elfogadott költségvetési előirányzatokra alkalmazzák, amelyek nem foglalják magukban az ezen ágazathoz rendelt célhoz kötött bevételeket.

Jelenleg a Bizottság úgy ítéli meg, hogy az ágazat rendelkezésére álló összes előirányzat elegendő lesz a tagállamokban a 2010. évben várhatóan felmerülő kiadások fedezésére.

Megjegyzés: Az Olvasó kedvéért a Bizottság a 2. mellékletben szereplő, ideiglenes végrehajtásról szóló táblázatba *-gal jelölt lábjegyzetet iktatott be. Ez a lábjegyzet azt mutatja meg, hogy mi lenne a helyzet, ha a mutató 2010. január 31-i szintjét alkalmazták volna a szóban forgó ágazat finanszírozása érdekében várhatóan rendelkezésre álló összes előirányzatra. Amint arra a fenti 2. pont rámutat, a szóban forgó ágazat számára várhatóan rendelkezésre álló összes finanszírozás a 720,1 millió EUR összegű elfogadott költségvetési előirányzatokból és a szóban forgó ágazathoz rendelt, 222,0 millió EUR összegűre becsült célhoz kötött bevételekből tevődik össze. Ennek megfelelően, ha a mutatót a szóban forgó ágazat számára várhatóan rendelkezésre álló 942,1 millió EUR összegű teljes finanszírozásra alkalmazták volna, –36,4 millió EUR összegű alulteljesítés jelenne meg.

4.1.4. Szőlészeti-borászati termékek (+32,4 millió EUR)

A mutató által 2010. január 31-én jelzett költségvetési előirányzatok szintjéhez viszonyítva ez a költségvetési előirányzatokat meghaladó végrehajtási szint annak köszönhető, hogy a tagállamok – elsősorban a kivágási rendszer esetében – felgyorsították a kifizetések ütemét. A tagállamok által teljesített kifizetések felgyorsulása a nemzeti támogatási programok esetében is megfigyelhető, de lassúbb ütemben.

4.1.5. Egyéb növényi termékek és intézkedések (+26,7 millió EUR)

A mutató által 2010. január 31-én jelzett költségvetési előirányzatok szintjéhez viszonyítva ez a költségvetési előirányzatokat meghaladó végrehajtási szint annak köszönhető, hogy a tagállamok – elsősorban a POSEI-programok esetében – felgyorsították a kifizetések ütemét.

4.1.6. Tej és tejtermékek (–73,1 millió EUR)

A tejpiaci helyzet számottevően javult a 2010. költségvetési évre vonatkozó módosító indítvány kidolgozásakor fennálló helyzethez képest. Ennek következtében a Bizottság megszüntette a tejtermékekre vonatkozó export-visszatérítések kifizetését. Az EU-ban továbbá jelentősen emelkedtek a piaci árak, ami megszüntette a sovány tejpor és a vaj beáramlását a közraktárakba, ahol így mindkét termék raktározott mennyisége stabilizálódott. A mutató szintjével összevetve jelenleg tapasztalható lassabb előirányzat-felhasználás annak tudható be, hogy a fent említett tényezők következtében a szóban forgó ágazatban alacsonyabbak az aktuálisan felmerülő és az év folyamán várhatóan felmerülő kiadások.

4.2. Közvetlen támogatások

A közvetlen támogatásokra szánt előirányzatok felhasználása a mutató által 2010. január 31-én jelzett szintnél 90,4 millió euróval volt alacsonyabb.

4.2.1. Termeléshez nem kötődő közvetlen támogatások (–61,7 millió EUR az elfogadott előirányzatokhoz képest)

Ez a végrehajtási szint a tagállamok által az egységes támogatási rendszer keretében teljesített kifizetéseknek tulajdonítható, amely rendszer finanszírozása a 2010. évi költségvetésben az elfogadott költségvetési előirányzatokból, valamint az e programhoz rendelt célhoz kötött bevételekből történik (megjegyzés: erről bővebben lásd a fenti 2. pontot). Míg a tagállamok többsége teljesítette a szóban forgó rendszerre irányuló kifizetéseinek túlnyomó részét, Görögország még egyáltalán nem teljesített kifizetéseket az adott kifizetések teljesítése előtt szükséges ellenőrzések végrehajtására való tekintettel. Az előirányzatok kihasználása terén megfigyelt alulteljesítés szintje minimális, ugyanis ez az alulteljesítési szint annak a következménye, hogy a 2010. január 31-ig tartó időszakra vonatkozó mutatót azokra az elfogadott költségvetési előirányzatokra alkalmazzák, amelyek nem foglalják magukban a szóban forgó ágazathoz rendelt célhoz kötött bevételeket.

Megjegyzés: Az Olvasó kedvéért a Bizottság a 2. mellékletben szereplő, ideiglenes végrehajtásról szóló táblázatba *-gal jelölt lábjegyzetet iktatott be. Ez a lábjegyzet azt mutatja meg, hogy mi lenne a helyzet, ha a mutató 2010. január 31-i szintjét alkalmazták volna a szóban forgó ágazat finanszírozása érdekében várhatóan rendelkezésre álló összes előirányzatra. Amint arra a fenti 2. pont rámutat, a szóban forgó ágazat számára várhatóan rendelkezésre álló összes finanszírozás a 33 272,0 millió EUR összegű elfogadott költségvetési előirányzatokból és az ágazathoz rendelt, 700,0 millió EUR összegűre becsült célhoz kötött bevételekből tevődik össze. Tehát ha a mutatót a szóban forgó ágazat számára várhatóan rendelkezésre álló 33 972,0 millió EUR teljes finanszírozásra alkalmaztuk volna, akkor –676,4 millió EUR összegű alulteljesítés jelenne meg, és erre ismét az lenne a magyarázat, hogy Görögország még nem fizette ki az egységes támogatási rendszerre előirányzott támogatásokat.

4.2.2. Egyéb közvetlen támogatások (–29,9 millió EUR)

Ez a végrehajtási szint elsősorban annak tudható be, hogy a tagállamok bizonyos támogatási programok (anyatehénre, juh- és kecskefélékre, valamint gyapotra nyújtott támogatások) esetében a mutató által pillanatnyilag jelzett szinthez képest lassabb ütemben teljesítenek kifizetéseket. A jelenlegi megítélés szerint ez a helyzet ideiglenes.

4.3. Mezőgazdasági kiadások ellenőrzése

4.3.1. A korábbi évek számláinak számviteli vizsgálata (+57,6 millió EUR)

Ez a végrehajtási szint a már elvégzett számviteli vizsgálati korrekciók és a megfelelő mutató 2010. január 31-i szintjének összehasonlításából következik. Megjegyzendő azonban, hogy a jelenlegi költségvetési évben várható összes számviteli vizsgálati tárgyú határozat meghozatalára még nem került sor. Ezért a Bizottság ezt a végrehajtási szintet jelenleg ideiglenesnek tekinti.

Hangsúlyozandó azonban, hogy míg a Bizottság a 2010-re vonatkozó módosító indítványában –80,0 millió EUR összegben javasolt korrekciókat, a költségvetési hatóság –310,0 millió EUR összeget vett figyelembe. A Bizottság jelenlegi véleménye szerint a számviteli vizsgálattal összefüggő határozataiból eredő korrekciók várhatóan nem elegendőek a költségvetési hatóság által előírt rendkívüli összeg fedezésére, s ha ez így lenne, az végül a negatív költségvetési előirányzatok olyan hiányát eredményezné, amelyet a Bizottságnak pozitív költségvetési előirányzatokkal kellene fedeznie annak érdekében, hogy e számla lezárása 2010-ben megtörténhessen.

4.4. Élelmiszerbiztonság, állategészségügy, állatjólét és növényegészségügy

4.4.1. Állatbetegségek felszámolására irányuló programok (+132,5 millió EUR)

Ez a költségvetési előirányzatokat meghaladó végrehajtási szint – a költségvetési előirányzatoknak a mutató által 2010. január 31-én jelzett szintjéhez képest – annak tudható be, hogy a Bizottság az állatbetegségek felszámolására irányuló programok esetében felgyorsította a kifizetések ütemét.

5. AZ EMGA-HOZ RENDELT CÉLHOZ KÖTÖTT BEVÉTELEK FELHASZNÁLÁSA

A 2. melléklet táblázata azt mutatja, hogy 2010. január 31-ig 483,8 millió EUR összegű célhoz kötött bevétel folyt be. Nevezetesen:

- a megfelelőségi vizsgálatokra vonatkozó határozatokon alapuló korrekciókból származó bevételek összege körülbelül 188,8 millió EUR-t tett ki, amelyet a költségvetési év végéig várhatóan további összegek növelnek;

- a szabálytalanságok nyomán keletkezett bevételek összege körülbelül 55,4 millió EUR-t tett ki, amelyet a költségvetési év végéig várhatóan szintén további összegek növelnek, és

- mostanra a tejilletékből származó bevételek többsége befolyt, és összegük megközelítőleg 98,1 millió EUR-t tesz ki az eredetileg becsült 98,0 millió EUR-hoz képest;

- végezetül a 2009-ről 2010-re átvezetett célhoz kötött bevételek az eredetileg 133,0 millió EUR-ra becsült összeggel szemben 141,5 millió EUR-t tettek ki.

Így az EMGA kiadásainak fedezésére rendelkezésre álló célhoz kötött bevételek összege 2010. január 31-én 483,8 millió EUR-t tesz ki. A Bizottság jelenlegi becslése szerint a még beszedendő célhoz kötött bevételek összege 305,2 millió EUR-t tesz ki (a 2010. évi költségvetésben keletkező célhoz kötött bevételek becsült értéke 789,0 millió EUR, amelyből eddig 483,8 millió EUR folyt be).

6. AZ IDEIGLENES SZERKEZETÁTALAKÍTÁSI ÖSSZEGEKBőL SZÁRMAZÓ BEVÉTELEK FELHASZNÁLÁSA (CUKORÁGAZAT)

2009 novemberében a tagállamok befizették a 2008/2009-es gazdasági évben esedékes, az eredetileg becsült összeggel megegyező, 606,8 millió EUR összegű ideiglenes szerkezetátalakítási összegek második részletét. Ezenfelül a 2009-ről 2010-re átvezetett célhoz kötött bevételek az eredetileg becsült 717,9 millió EUR összeggel szemben végül 768,3 millió EUR-t tettek ki. Így a 2010. évi költségvetés céljára ideiglenes szerkezetátalakítási összegek formájában rendelkezésre álló összes célhoz kötött bevétel 1 375,1 millió EUR-t tett ki.

7. A CUKORIPAR SZERKEZETÁTALAKÍTÁSI ALAPJÁNAK FELHASZNÁLÁSA

2010. január végéig a tagállamok gyakorlatilag semmilyen kifizetést nem teljesítettek (megjegyzés: mindössze 0,7 millió EUR-t fizettek ki) az átalakított szerkezetű cukoripar támogatására, valamint a diverzifikációs, illetve a cukorfinomítási támogatásokra.

8. KÖVETKEZTETÉSEK

Az EMGA 2010. évi költségvetési előirányzatainak ideiglenes végrehajtása a 2010. január 31-ig terjedő időszakra vonatkozóan azt mutatja, hogy a tagállamok részére teljesített havi kifizetések körülbelül 33,8 millió EUR összeggel meghaladták a mutató jelenlegi szintje által jelzett, elfogadott költségvetési előirányzatokat. 483,8 millió EUR összegű célhoz kötött bevétel érkezett be, és 2010 során várhatóan további 305,2 millió EUR folyik be.

A Bizottság jelenleg úgy ítéli meg, hogy a már most rendelkezésre álló, valamint az év során elérhetővé váló célhoz kötött bevételek összegét – a költségvetés kidolgozása idején vártnak megfelelően – a termelői szervezetek működési alapjaira szánt finanszírozás fedezésére, valamint az egységes támogatási rendszerre fogják fordítani.

Azzal összefüggésben, hogy a számviteli vizsgálati korrekciókat a költségvetési hatóság–230,0 millió EUR összeggel összesen –310,0 millió EUR-ra emelte, a Bizottság a jövőben fokozott figyelemmel fogja kísérni a költségvetés végrehajtásának alakulását, hogy eldönthesse, a költségvetés más részeihez tartozó előirányzatoknak a tervezettnél alacsonyabb szintű kihasználása lehetővé teszi-e e negatív kiadások azon részének finanszírozását, amelyekre nem vonatkoznak a számviteli vizsgálati tárgyú bizottsági határozatok és egyéb, az érintett tagállamok támogatás-kifizetési határidőinek elmulasztása esetén alkalmazandó korrekciók.

Nincsenek megjegyzések: