Oldalak

2010. július 27., kedd

ÚMVP...

Új Magyarország Vidékfejlesztési Program

A program

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) a 2007-2013 közötti időszakra vonatkozó Nemzeti Vidékfejlesztési Program, mely az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott vidékfejlesztési támogatásokról szóló 1698/2005/EK Tanácsi Rendelet 15. § (1) bekezdése alapján készült, s melyet Magyarország a Kormány jóváhagyását követően hivatalosan benyújtott az Európai Bizottság részére.
Az Európai Unió Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottsága 2007. szeptember 19-én hagyta jóvá a 2007-2013-as időszakra vonatkozó Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot. Az ÚMVP intézkedésein keresztül mintegy 1300 milliárd forintnak megfelelő támogatás hívható le, jórészt az agrárium versenyképességét javító, illetve a természeti és a vidéki épített környezet értékeinek megőrzését célzó beruházásokra.
Az ÚMVP végrehajtásának felelőse az ÚMVP Irányító Hatóság (IH), a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM). Az IH vezetője dr. Forgács Barnabás, az FVM közösségi ügyekért felelős szakállamtitkára.
Új Magyarország Vidékfejlesztési ProgramAz ÚMVP lebonyolításában részt vesz az FVM több főosztálya, ezen belül a szakmai előkészítés feladata az Agrár-Vidékfejlesztési Főosztályra hárul, továbbá az FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (FVM VKSZI), a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), valamint részben a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH).

Csatolt dokumentumok

Az alábbi dokumentumok letöltésével Ön is részletesen megismerheti az ÚMVP céljait és intézkedéseit.
Új Magyarország Vidékfejlesztési Program
Az ÚMVP mellékletei

Rendeletek

A Tanács 1698/2005/EK Rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról
http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2005:277:0001:0040:HU:PDF
23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0700023.FVM

Nincsenek megjegyzések: