2010-től a terméken végzett munka teljesítési helyét az Áfa tv. 37. § (1) bekezdésében található fő szabály szerint kell megítélni, abban az esetben, ha a munka megrendelője adóalanynak minősül. A rendelkezés szerint ez esetben a teljesítési helyet a megrendelő adóalany gazdasági letelepedése határozza meg, pontosabban, ha több országban telepedett le gazdaságilag a megrendelő, akkor azon ország a teljesítési hely, amelyben lévő letelepedés a leginkább érintett a bérmunka megrendelésének ügyében. Mivel a leginkább érintettség kizárólag a megrendelő kompetenciájába tartozó döntés, így azt a szolgáltatást nyújtó nem ítélheti meg.
Az előző szabály csak azon szerződésekre vonatkozik mikor a megrendelő adóalany, így minden szerződés esetében vizsgálni kell a megrendelő adóalanyiságát. Az EU területén letelepedett adóalanyok esetében ennek vizsgálata igen egyszerű, mivel ha a megrendelő bemutatja a közösségi adószámát, akkor az adóalanyiság nem kérdőjelezhető meg. Ha viszont a vevő nem mutatja be a közösségi adószámát, akkor jelen teljesítési hely szabály nem alkalmazható. Lehetnek vitatott helyzetek az eltérő tagországi szabályzásból adódóan, bár az egységes jogalkalmazás célként került meghirdetésre, de gyakorlatilag egyelőre még csak cél az egységes jogalkalmazás. Véleményem szerint az is fog maradni, mivel még Magyarországi viszonylatban is különbözően járnak el az adóhatóság szervei régiós szinten (még régión belül is) az egyes közösségi ügyletek megítélésben. Mit várhatunk akkor a különböző tagállamoktól?
Annak eldöntése, hogy egy harmadik országbeli megrendelő adóalany-e vagy sem, - az olyan hatósági jogértelmezők szerint, „akiknek semmi sem drága” -, valamiféle hatósági igazolással lehetséges, amit a harmadik ország valamely szakigazgatási szerve ad ki (adóhatóság, cégbejegyzésre létrehozott hivatal, stb.). Álláspontom szerint a kérdésnek nincs különös súlya. A nagy értékű bérmunkaszerződéseket csak adóalannyal lehet kötni, pld. 10.000 db tengely forgácsolását nem rendel meg adóalanynak nem minősülő személy. A kisösszegű szerződések esetén álláspontom szerint elegendőnek kellene lennie a szerződésnek és az átutalási bizonylatnak, és azon ténynek, hogy nem magánszemély a megrendelő. Azon bérmunka szerződés esetén kellene elvárni az adóalanyiság igazolását, amely bérmunkát jellemzően magánszemélyek rendelnek meg, pl. műfogsorjavítás. Véleményem szerint csak a magánszemély megrendelővel kötött szerződések esetén kell különös gondossággal eljárni az adóalanyiság kérdésében (hangsúlyozottan csak a szerző véleménye). Valójában a harmadik országbeli személlyel kötött bérmunkaszerződés esetében a megrendelő adóalanyiságnak azért sincs különös jelentősége, mert ha a terméket visszaszállítják harmadik országba a megmunkálást követően, akkor az ügyletet nem terheli adó az esetben sem, ha belföldön teljesített (lásd a későbbiekben).
Fontos további kritérium, hogy a megrendelt szolgáltatással a megrendelő adóalany ne a saját, vagy alkalmazottainak magánszükségletét elégítse ki, mivel akkor nem lehet alkalmazni a terméken végzett munka esetén a 37. § (1) bekezdésben foglalt fő szabályt. Bérmunka esetében vélhetően nem találkozik a bérmunkát végző olyan szolgáltatás megrendeléssel, amit a megrendelő adóalany saját természetes szükségletei kielégítésre vesz igénybe, ha mégis akkor ennek a munkának az összegszerűsége nem túl jelentős, így az ebből fakadó adókockázat elhanyagolható mértékű.
Előfordulhat, olyan eset mikor a terméken végezett munkát nem adóalany veszi igénybe, vagy a megrendelő közösségi adóalany nem mutat be közösségi adószámot a szolgáltatás megrendelése során. A teljesítési helyet ekkor a kivételes szabály (43. § (1) bekezdés c) pont) alapján kell megítélni, vagyis a tényleges munkavégzés helye lesz a teljesítési hely. f: Adónet.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése