természetes legelők (ősgyepek) és az alkalmi legelők legfontosabb vonatkozásaival foglalkozunk.
A természetes legelő a terület fekvése (dombvidéki, hegyi, síkvidéki, lapály), a talaj (homoki, sziki, lápi, erdei), a növényzet mennyisége (kövér és sovány), az éghajlat szerint sokféle lehet.
Gazdasági állataink igényei a legelő iránt faj szerint is változnak. A szarvasmarha a puhább, finomabb, dúslevelű, magas növésű, aljafüvekben gazdag legelőt kedveli. A juh finomabb, könnyebben mozgó ajkaival a szegényesebb, apró füvű, rostosabb, értéktelenebb gyepet is jól hasznosítja, a sertés pedig legjobban a húsos szárú, gyökerű, levelű ártéri területeket szereti, ahol turkálhat, a férgeket, gilisztákat, csigákat stb. felszedheti, és ürüléke az itteni növényzetet nem károsítja.
A gyep természetesen annál értékesebb, minél több pázsitfűféle és pillangós, minél kevesebb savanyúfű, gyom, netán káros vagy mérgező növény van rajta. Az édesfüvek könnyen felismerhetők szárcsomóikról és hengeres, üreges szárukról, míg a savanyúfüvek szára tömör és szögletes, sima, rajta levélcsomók nincsenek. A gyomokat, a szúrós, tüskés növényeket az állat elkerüli, ezért ezek elszaporodhatnak, nemegyszer teljesen ellepik a területet. Aki kicsit is megbecsüli rendszeresen használt gyepterületét, legyen az akár csak árokpart is, jó, ha az ilyen növények irtására gondot fordít.
A legeltetést - a hosszú, téli istállózás után - legalább kéthetes átmeneti szoktatással engedjük meg. Zöldtakarmányhoz úgy szoktatunk, hogy szalmával vagy szénával együtt szecskázott zöldtakarmányt etetünk. A kevéssé ízletes, főként a nem jól tartósított téli takarmányok után az állat mohón nekiesik a friss tavaszi fűnek, aminek felfúvódás, emésztési- és anyagcserezavar lehet a következménye (legelőbetegség, izomremegés, görcsök). Kora tavaszi hónapokban gyakrabban szellőztessünk, ha lehetőségünk van rá, hajtsuk ki a kifutóba állatainkat, a csülökápolást, csülökfaragást minden tavasszal végezzük el! Kezdetben tehát kihajtás előtt a szarvasmarhát és juhot jól kell lakatni és csak néhány órára kiengedni, majd a legeltetés idejét fokozatosan növelhetjük. A legtöbb vidéken ragaszkodnak a hagyományos "György-napi" kihajtáshoz. Az igaz, hogy a legeltetési időszak nálunk általában április második felétől október végéig tart, mégsem helyes sem annak kezdését, sem befejezését a naptárhoz igazítani, azt mindig az időjárástól tegyük függővé.
Árt a legelőnek is, ha tavasszal túl korán, még a fű megerősödése előtt ráhajtjuk az állatokat. Ilyenkor azok még egyébként sem jutnak megfelelő mennyiségű táplálékhoz, bejárják az egész területet, lerágják a zsenge növényeket, a gyep lassabban tud fejlődni.
A legeltetés kezdetének az a jó időpontja, amikor a talaj már kellően száraz és a fű legalább 100-150 mm magas. Pár darabos kisüzemi szarvasmarha-állománynál leggyakoribb a pányvás legeltetés. Munkaigényes, mert a földbevert karót naponta esetleg többször is odébb kell rakni. Gondoljunk a tűző nap és a rovarinvázió elleni védelemre
Régen az alkalmi legelők valóságos "terített asztalt" nyújtottak az állatoknak. Ma erről teljesen elfeledkeztünk, igaz, a betakarítás utáni szinte azonnali talajművelés egyébként sem sok időt hagy ezek hasznosítására. Ma, amikor állandóan azon gondolkodunk, hogyan tudnánk takarmányozásunkat olcsóbbá tenni, a nagyüzemi méretű táblák közelében lévő tanyákon - természetesen a tulajdonos egyetértésével - kihasználhatnánk ezt a lehetőséget, annál inkább, mert az alkalmi legelők úgy nyújtanak pár heti táplálékforrást, hogy azokban az állatok semmiféle kárt nem tesznek.
A gabonatarlót és a hüvelyesek tarlóját érdemes végigjáratni növendékmarhával, juhval, a répa-és burgonyatarlót sertéssel. A kizöldült tarló különösen jó legelő. A juh egyébként szedés előtt a burgonya és a csicsóka lombját is jól hasznosítja, az ezekben lévő anyagokra nem érzékeny. A kombájn által learatott silókukorica-és kukoricatáblára szintén növendékmarhát vagy juhot hajthatunk, a földön maradt levelek és szárrészek a kukoricaszár legértékesebb részei.
Tölgy-és bükkerdők közelében lévő tanyákon októbertől decemberig makkoltathatunk. A sertés naponta felszed 4-5 kg makkot, ha ezt kiegészítjük 1 kg abrakkal, melyhez 10-15 gramm sót és a "dugító" hatás kivédésére 2-3 evőkanál keserűsót teszünk, kész a napi takarmányadag.
Egyes vidékeken a háztáji tehénállomány szinte kizárólagos legelője az árokpart. Győződjünk meg a növényvédőszerekkel, rovarirtókkal történő permetezés időpontjáról, mert sajnos történt már nemegyszer ezekkel való mérgezés.
Akinek lehetősége van rá, elsősorban növendék-és tenyészállatainak tesz jó szolgálatot, ha a ház vagy tanya közelében mesterséges legelőt telepít (levegő, napfény, mozgás = szilárd, edzett szervezet, zavartalan ivari tevékenység). Juhoknak spenótot, repcét vagy valamilyen zöldtakarmány-keveréket vethetünk, süldők és kocák legeltetésre kiválóan alkalmas a lucerna, vöröshere is, mivel a sertés akkor sem fúvódik fel, ha tisztán pillangóst legel. A sertést csak addig hagyjuk a vetett területen, míg éhségét csillapítja, mert utána turkálni kezd, tönkreteszi a talajt és a növényzetet. Legjobb a kora reggeli és a késő délutáni legeltetés, legfeljebb napi 2-3 órában.
Milyen állategészségügyi teendők vannak a legelőre hajtás előtt és a legeltetés alatt?
-A legelő és létesítményei (kút, kerítés, utak, stb.) állategészségügyi szempontból megnyugtató állapotáról a tulajdonosnak, a kezelőnek vagy a használónak kell gondoskodnia!
-Átjárási lehetőség a legelőn ne legyen!
-Állatok egészségét veszélyeztető kártevők, hulladékok, idegen anyagok a legelőn ne legyenek! A legelőt vízrendezéssel az állóvizektől, tocsogóktól, pocsolyáktól mentesíteni kell (a természetvédelmi területek kivételével)
-Növényvédőszeres kezelés után legeltetni csak az előírt várakozási idő letelte után szabad!
-Legelőre csak egészséges állatokat hajtsunk!
-Ott, ahol egyes fertőző betegségek előfordulnak (lépfene, sercegő üszök, rosszindulatú vizenyő, tetanusz), legelőre hajtás előtt az állatokat évente védőoltásban kell részesíttetni. Az egyes védőoltások időpontja és a kihajtás között legalább két hét teljen el, de a védőoltások hat hónapnál régebbiek ne legyenek! Fertőzött területnek számít az, ahol a fenti betegségek 25 éven belül előfordultak.
-A gümőkórmentességet a hatósági állatorvos évenként tuberkulinos bőrpróbával ellenőrzi.
-Gümőkórtól, brucellózistól, leukózistól mentes állomány legeltetését úgy kell megszervezni, hogy más állománnyal ne érintkezzen. Az egyes csoportokban legeltetési idényben ne cserélgessük az állatokat! Ha ez mégis elkerülhetetlen, a legelőtől elkülönített helyen 30 napi karantén kedvező eredménye alapján lehetséges, további alapos megfigyelés mellett (kimarás veszélye).
-Legelőre hajtás előtt legkésőbb 3 héttel a parazitás betegségben szenvedő állatokat gyógykezelni kell! (bőrbagócslárva, májmétely) Mivel a belső élősködőkkel való fertőzöttség megállapításához bélsárvizsgálat szükséges, s mert ezt sokan elmulasztják, megnyugtatóbb, ha megelőzésként is elvégezzük a kezelést.
-Kihajtás előtt legkésőbb három héttel csülökszabályozás, körmözés.
-Az egyes korcsoportokat külön legeltessük!
-Elsősorban egyes parazitás megbetegedések elkerülése érdekében a vízállásos helyeket szüntessük meg! A legelő felszíni vizeinek pH-ja enyhén lúgos, ez a legtöbb bélbaktérium életben-maradásának is kedvez. A mocsaras legelő a leptospirózis "melegágya".
-Akár parazitás, akár baktériumos fertőződés szempontjából egyes legelőterületek veszélyesebbek, főleg azok, melyeket az állatok naponta többször is felkeresnek vagy ott hosszabb ideig tartózkodnak (vízivás, delelés). A pásztorkutyákat és a legelő környékén lévő ebeket évente veszettség elleni védőoltásban kell részesíttetni. Ne hanyagoljuk el galand-és fonálféreg elleni kezelésüket sem!
-Kerüljük a legelő túlzsúfoltságát!
-Állandóan irtsuk a mérgező növényeket, bokrokat!
-A legelőn legyen "árnyékoló".
-Gondoskodjunk a legyek és vérszívó rovarok elleni védekezésről. (porozókapu).
-Jó módszer, ha közömbös kenőccsel (pl. vazelin) a legeltetés megkezdése előtt a tehenek tőgyét bekenjük (kiszáradás, fájdalmas felrepedezés ellen).
-Az állatok bőrfelületére rakodott peték, lárvák ledörzsölésére, a bőrre, szőrre tapadt szennyeződés eltávolítására "vakaródzót" rendszeresítsünk! (2-2,5 m. magas akácfa oszlop. A legelőn az átjárást meg kell tiltani!
-A tartósan legelőn tartott állatok gyógykezelésének, védőoltásainak elvégzéséhez kezelőfolyosót, egyedi kezeléshez leszorítást, lekötést biztosító berendezést kell létesíteni!
-A beteg állatok számára legyen elkülönítő karám!
-Nagylétszámú állományok (50-nél több) esetén az egy és két számjeggyel jelzett utak 500-méteres körzetében és a nehéz- és vegyipari üzemek öt kilométeres körzetében fekvő legelőterület fűtermését, valamint az itt termesztett szálas- és tömegtakarmányokat mérgező nehéz fémekre (pl. ólom) laboratóriumi vizsgálattal, a legelő használójának költségére, évente egyszer, a legeltetési időszak kezdete előtt ellenőriztetni kell!
-Villanypásztoros legeltetéskor csak emberre és állatra egyaránt ártalmatlan áramerősségű berendezést üzemeltessünk (legfeljebb 2,5 milliamper)
-A legelőn lévő kút, itatóhely, egyéb víznyerő hely állategészségügyi szempontból kifogástalan állapotáról a tulajdonos, kezelő illetve használó köteles gondoskodni. Ha szükséges, a vizet fertőtleníteni kell: 1 m3 vízre 30-50 gramm klórmeszet számítunk, amit annyiszor 300 ml. vízben kell elkeverni, ahány m3. víz van a kútban, majd 24 óráig állni hagyjuk, azután kimerjük, az újra összegyűlt víz már használható itatásra. Az itatóhelyeket úgy kell kiképezni, hogy a vízfelesleg lefolyhasson. A vályúk vízfeleslegét fedetten, szikkasztóba kell elvezetni, jó módszer, ha a vályúk környékét kemény padozattal látjuk el.
-Különös óvatosságot és figyelmet igényelnek a hígtrágyával öntözött területek! A hígtrágyát kijuttatása előtt legalább 60 napig tárolni kell, kiöntözése után legkorábban 30 nap elteltével szabad az állatokat a legelőre kihajtani! Jobb késő ősszel, a tenyészidőszak végén kijuttatni. A fertőzési lánc megszakítása érdekében lehetőleg a hígtrágyát más állatfajjal legeltetett legelőn használjuk fel, mint amelyik állatfaj azt termelte, így legalább a fajspecifikus paraziták és baktériumok terjedését csökkenthetjük.
-A legelőn állathullát elásni tilos! (Legközelebbi dögtér, dögkút, hullakamra, hullaégető. Ha erre nincs mód, a legelőtől elkülönített és körülkerített helyen 3 %-os klórmészoldattal történő alapos leöntés után legalább 2 m. mélyre elássuk. Javasolt petróleummal történő lelocsolása is! A hullát úgy hantoljuk el, hogy kóbor állatok hozzá ne férjenek!)
Végül, de nem utolsósorban felhívnám a figyelmet a legelőkön előforduló gyakoribb mérgező növényekre: beléndek, bürök, csattanó maszlag, farkasalma, farkas-fűtej (kutyatej), gyöngyvirág, gyűszűvirág, hunyor, kerek repkény, mezei szarkaláb, zsurló, nadragulya, őszi kikerics, libatop, vízi mételykóró.
(f:agraragazat.hu,Dr. Böő István)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése