Oldalak

2010. november 3., szerda

XXIII. Biokultúra Tudományos Nap

Magyar Biokultúra Szövetség
A szokásokhoz híven immár 23. alkalommal idén is megrendezésre kerül a Biokultúra Tudományos Nap. Mint minden évben – így idén is – a szakmai előadások mellett kóstoltatással egybekötött biotermék-kiállítás és -vásár is várja az érdeklődőket.
A rendezvényhez kapcsolódóan 5 kategóriában átadásra kerülnek az Év Bioterméke díjak, melyek odaítéléséről a szakmai zsűri, valamint a közönség szavazata dönt. XXIII. Biokultúra Tudományos Nap.
Az idei évben átadásra kerülnek a Pro Biokultúra kitüntetések is, ami egy elismerő gesztus azok felé, akik a legtöbbet tették a biomozgalomért.
A rendezvény ideje alatt a Szövetség II. kerületi ökopiaca a megszokott nyitva tartás szerint üzemel, ahol mindenki kedvére vásárolhat a különböző biotermékekből.
Időpont: 2010. november 27. (szombat)
Helyszín: Klebelsberg Kunó Kultúrkúria, 1028 Budapest, Templom u. 2-10.
További info:
Tel: 1/214-7005
biokultura@biokultura.org
www.biokultura.org

Nincsenek megjegyzések: