AV program...

Agrár- és vidékfejlesztési program
(Jövõkép, fejlesztési stratégia, célok és teendõk)
(A „Gazdák programja”)
Budapest,2006. március

Elõszó, ajánlás

Az utóbbi 1-2 évben igen sok un. „agrár- és vidékstratégiával” találkozhattunk. Ezek sajnálatos közös jellemzõje azonban az volt, hogy nehezen volt belõlük kihámozható egy olyan következetes gondolat- és intézkedéssor, amely valamilyen jól meghatározható irányba mutatott volna. A „stratégiák” nagy száma és az ezek kidolgozásán tüsténkedõ különbözõ műhelyek és csoportosulások aktivitása, vidékjáró kampánykörutak, párbeszéd-kezdeményezések, országgyűlési határozattervezetek, hivatalok, tanácsok és bizottságok szaporodása már önmagában is jelzi a tanácstalanságot. Úgy tűnik tehát, hogy a gazdatársadalomnak magának kell saját programját megfogalmaznia, és csak annak a politikai erõnek szabad támogatását adnia, amely kész e „gazdaprogram” végrehajtására, továbbá erre komoly elõzetes garanciákat ad.

Az alábbiakban közreadjuk azt a gazdaközösségekkel együtt kidolgozott és megvitatott programot, amely egy néppárti, környezet- és társadalombarát (ökoszociális), minõségi agrár- és vidékfejlesztési kormányzati stratégia és program alapjául szolgálhat. Ennek hátterét az az elemzés adja, amely e stratégiát és programot – az európai és a magyar fejlõdési folyamatból, annak tanulságaiból, valamint a körvonalazódó fejlõdési irányból kiindulva – a szerves fejlõdés folyamatába illeszti, és megvalósításának forrásait, finanszírozási lehetõségeit is feltárja.

1. Bevezetés, kiinduló elvek

Magyarország nemzetközi összehasonlításban is kedvezõ földrajzi, természeti és agroökológiai adottságokkal rendelkezik. A hazai élelmiszerszükségletet jó minõségű, egészséges és elérhetõ árfekvésű termékekkel képes kielégíteni, ugyanakkor a vidék népességeltartó képességét, a vidéken élõk alternatív jövedelemszerzési lehetõségeit javító és versenyképes agrárgazdaság lehetõségét kínálja. Tartós termelési többletek elõállítására képes, exportorientált, nettó exportõri pozícióban lévõ, Európa valamennyi országában bevezetett agrárkülpiacokkal rendelkezõ, évtizedek óta jelentõs, 1,5-1,6 milliárd dolláros kereskedelmi mérlegtöbblettel, 4,3-4,5 milliárd USD közötti agrárexporttal rendelkezõ nemzetgazdasági ág. Pozitív mérlegszaldója egyedülálló az anyagi ágak között, az elért exporttöbblet nagyságrendje pedig az ország energiaimportjával egyenértékű. Kiváló természeti adottságaink és a termelési tapasztalatokkal rendelkezõ, színvonalas szakirányú képzettséggel rendelkezõ gazdálkodóink, a mezõgazdasági terület magas részaránya, Európában egyedül álló agrárpotenciál lehetõségét rejti magában. Gazdag mikro-klimatikus és talajadottságaink széles termékkínálat elõállítására teszik alkalmassá a magyar mezõgazdaságot. Termelési adottságaink nyugati társainkkal azonos támogatottsági viszonyok esetén versenyelõnyt jelentenek, de az örökölt szerkezeti aránytalanságok komoly belpiaci problémák állandósulásával járnak.

A mezõgazdaságból élõ családok puszta száma, a hazai élelmezés- és élelmiszerbiztonság megteremtésében, a táplálkozási és környezeti feltételekkel összefüggõ népegészségügyi helyzet javításában betöltött stratégiai, nemzetbiztonsági szerepe valamint az általa megművelt és fenntartott területnek az ország összterületéhez viszonyított aránya önmagában jelzi, hogy az agrárium jelentõsége a GDP-hez való közvetlen hozzájárulásánál vagy a foglalkoztatási statisztikákban jelzetteknél lényegesen nagyobb – mondhatnánk azt is, hogy meghatározó – a vidék gazdasági, társadalmi és környezeti stabilitásának fenntartásában, annak fejlesztésében. A 706 ezer – részben vagy egészben a mezõgazdaságból élõ – egyéni gazda és 7 800 társas vállalkozás – amelyek közül 208 ezer regisztrált, élethivatásszerűen mezõgazdasági tevékenységbõl élõ család illetve társaság (2005. december) – kezében lévõ mezõgazdaság Magyarországon az összterület 65,5 %-ával közvetlenül érintkezve a kultúrtáj fõ használója és fenntartója. A vidék, de végsõ soron az egész magyar társadalom, mint fogyasztó, és mint a mezõgazdaság környezeti és társadalmi szolgáltatásainak igénybe vevõje alapvetõen rá van utalva a mezõgazdasággal való együttműködésre, vagyis a magyar társadalom hosszú távú érdekeinek érvényesítése a parasztsággal kötött stratégiai szövetség megerõsítése nélkül nehezen képzelhetõ el.

A mezõgazdálkodás – e szövetséget megalapozó – tartalmi átalakulása azon a felismerésen alapul, hogy az mindig is több volt, mint egyszerű árutermelõ ágazat. A XXI. század Európájában pedig végképp nem elég csak mennyiségi és biztonsági követelményeket támasztani az élelmiszerrel szemben. Az élelmiszer szolgálja a betegség megelõzést és végsõ soron a hosszan tartó, minél kevesebb szenvedéssel járó életet. Az élelmiszerek és nyersanyagok elõállításán túl azonban egyéb feladatokat is ellát és mindig is ellátott a mezõgazdaság. Tájat, élõvilágot, talajt, vizet, környezetet is “termelt”, és munkát, megélhetést adott a vidék embere és közösségei számára. Ez ma sincs másképpen. Néhány évtizedes agráriparosítási, termésmaximalizálási kitérõ után ismét rá kellett jönnünk: a mezõgazdaságnak a minõségi termelési feladatok mellett – regionálisan eltérõ mértékben ugyan, de – környezeti és társadalmi, foglalkoztatási feladatokat is magára kell vállalnia. Ez utóbbiak olyan – az egész társadalom és a helyi közösségek számára egyaránt fontos – ökoszociális szolgáltatások, amelyek helyben keletkeznek, nem importálhatók, és amelyekért a mezõgazdaságot, a gazdálkodót fizetség illeti meg.

Az, hogy a mezõgazdaságnak a termelõ, vagy a szolgáltató jellege, funkciója válik e hangsúlyozottá, attól függ, hogy milyen – nagy agrárpotenciálú és környezeti szempontból kevéssé érzékeny, vagy pedig kis termelési potenciálú és érzékeny, sérülékeny, ráadásul általában foglalkoztatási, szociális gondokkal küzdõ, ám természeti értékekben gazdag – területeken, tájon vagyunk. Minél érzékenyebb, sérülékenyebb területen gazdálkodunk, annál fontosabbá válnak a mezõgazdaság környezeti és társadalmi (ökoszociális) szolgáltatásai. Nincs ez másként az Európai Unió többi tagállamában sem, éppen ezért a Közösség 2007-2013. közötti új agrárpolitikája ezen járulékos társadalmi hasznok elõállítását ösztönzõ preferencia-rendszer mentén formálódik. A termelõt pedig, aki ezeket a többletterheket felvállalja, kompenzáció illeti meg.

A 2007- 2013. közötti tervezési idõszakban az EU Közös Agrárpolitikájában kiemelt fontosságúvá válik a gazdasági, társadalmi és környezeti problémák egységes kezelésének követelménye, az agrárgazdaság multifunkcionális szerepének erõsítése. Az agrárgazdaságnak a vidék- és tájfenntartásban, a környezetvédelemben, a kulturális és természeti örökség megõrzésében játszott szerepe is egyenrangú fontosságú céljává válik. A fejlesztési stratégiák kialakításánál tehát számolnunk kell azzal, hogy az ágazatnak a termelési funkción túl a természet védelmében, a vidék népességmegtartó szerepének erõsítésében és a vidéki értékek megõrzésében is fontos, másra át nem hárítható feladata lesz. Mivel az iparszerű – a termelés hatékonyságának és piaci versenyképességének növelésére koncentráló – mezõgazdálkodás környezetre és a vidék társadalmára gyakorolt hatásai kedvezõtlenek, ökoszociális teljesítményei igen gyengék, ezért ezen új stratégia megvalósításához ettõl eltérõ gazdálkodási rendszereket kell alkalmaznunk. Nem elég tehát az eddigi agrárstratégia, rendszer technológiáit tökéletesíteni, hanem új agrár-vidékfejlesztési stratégiára és ehhez illeszkedõ, ennek gyakorlati megvalósítási kereteket adó megoldásokra, rendszerekre van szükség.

Ezek a felismerések vezettek el – sűrűn lakott vidéki térségekkel és még mindig nagy természeti értékeket hordozó természeti és kultúrtájakkal jellemezhetõ – kontinensünkön a többfunkciós európai agrármodell megfogalmazásához, az e modellt megtestesítõ környezet- és tájgazdálkodás elterjesztését szolgáló közös agrár- és vidékpolitika reformjához, támogatási rendszerének kiépítéséhez és közösségi költségvetési forrásainak európai megteremtéséhez. Magyarország természeti adottságai és gazdálkodási tradíciói valamint gazdatársadalmának kitartása, szorgalma és a változások iránti évezredes fogékonysága, megújulóképessége megfelelõ agrár- és vidékfejlesztési stratégia és program esetén kiváló feltételeket teremthet ezen európai fejlõdési folyamat lehetõségeinek a magyar társadalom érdekében történõ kihasználásához.

Ennek szellemében és EU-harmonizációs feladataink megoldása sorában született meg nálunk a két vidékfejlesztési elõcsatlakozási program: a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) és a SAPARD[1] program. Részben ezekre építve készült el a 2004-2006-os idõszakra vonatkozó Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) és a Nemzeti Fejlesztési Terv Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Programja (AVOP) is. A 2007-2013-as EU tervidõszakra a két tervet egyesítõ, egységes „Nemzeti Agrár-vidékfejlesztési Terv II.” dokumentumot kell 2006 õszéig elkészítenünk (amelyet a kormány „Új Magyarország Vidékfejlesztési Program” címen 2006 novemberében azóta benyújtott az EU Bizottsághoz – a szerk. megjegyzése), és arról az EU Bizottsággal meg kell állapodnunk. Mindez jelzi, hogy az agrár-környezetgazdálkodás és vidékfejlesztés nálunk is az integrált agrár- és vidékfejlesztési politika ökoszociális pillérévé és az EU források megszerzésének fontos tényezõjévé válhat, a mezõgazdaság minõségi stratégiaváltása Magyarországon is elindulhat.

Piacaink 2004-ben, az Európai Unióhoz történt csatlakozásunkkal kitágultak, az EU 450 millióra becsülhetõ fogyasztói piacának, vámhatárok nélküli részévé vált. A most folyó WTO tárgyalások várható végkimenetele is az egyre nagyobb piaci nyitottság, a piacvédelem hagyományos eszközeinek gyors leépülése irányába mutat, ami a termékek közötti verseny egyértelmű élezõdését hozza magával. A várható változások azonban nem jelenthetik a teljes védtelenséget az egészségre ártalmas, élelmiszer higiéniai szempontból veszélyes, minõségileg és funkcionálisan kifogásolható termékekkel szemben. Az ellenõrzési rendszer hatékonyságának fokozásával, a piacfelügyeleti munka erõsítésével, az állat- és növény egészségügyi hatósági munka színvonalának javításával elejét lehet és kell is venni az inkorrekt piaci verseny kibontakozásának, a magyar agrárgazdaság zsugorodását eredményezõ piaci folyamatok kiszélesedésének. Ehhez azonban a hazai terméket preferáló vásárlóra és versenyképes, biztonságos, (egészséges) az egészséget megtartó hazai termékválasztékra is szükség van. A hamisított, a fogyasztót megtévesztõ, silány minõségű termékek piacról való kiszűrése pedig a hatóság dolga, de mindannyiunk érdeke.

A piaci sikerek elérésének záloga, hogy a termelés mennyiségének növelése helyett fokozott hangsúlyt fektessünk ne csak a minõségre és az élelmiszerbiztonságra, hanem piaci értéket (is) képviselõ, beltartalmi követelményekre is. A minõség, az ár, a megbízhatóság, az élelmiszerbiztonság, a környezettudatosság, az állatjólét kérdései prioritást élveznek az ezen értékeket szem elõtt tartó közösségi fogyasztói piacon. Hozzá kell azonban tenni, hogy alig van termékkör, ahol az EU ne lenne önellátó, vagy többletes, kereskedelmi többletek elõállítására alkalmas gazdasági integráció. Eladni – jó áron – éppen ezért az EU-n belül és kívül egyaránt csak jó minõséget lehet.

Alternatívát kell kínálnunk a szerkezeti torzulások kiigazítására, így az állattenyésztés és a növénytermesztés megbomlott egyensúlyának agrárgazdaságunk jövõjét veszélyeztetõ helyzetére és a szemünk elõtt kialakuló piaci anomáliák kezelésére. Ebbõl a szempontból feszültségoldó és szerkezetjavító megoldások lehetõségét rejti magába az energetikai célú növénytermesztés fejlesztése, a biomassza hasznosítás, a biodízel és bioetanol elõállítás térnyerésének ösztönzése, a legelõhasznosítási rendszerek fejlesztése éppúgy, mint a gyengébb minõségű szántóterületek erdõtelepítéssel kombinált, szántóföldi művelés alóli kivonása. A természetes táj, a biodiverzitás megõrzése, az öko/biogazdálkodás – fizetõképes kereslettel lépést tartó – ösztönzése, a fenntartható gazdálkodási modell követelményrendszerének betartása, az EU-n belül piaci pozícióinkat erõsítõ körülmény lehet. A mezõgazdálkodásra épülõ szolgáltatások térnyerésének elõsegítésével, vidéki gasztronómiai értékeinket felmutató programjainkkal a vidék foglalkoztatási erejét, alternatív jövedelemszerzési lehetõségeit tágíthatjuk, a mezõgazdasághoz kötõdõ, foglalkoztatás-bõvítéssel járó fejlesztéseket ösztönözhetünk.

Esélyt kell adni a kis- és közepes méretű gazdaságoknak arra, hogy növeljék termõterületüket. Nemzeti és uniós források felhasználásával is elõ kell segíteni a gazdák közös beszerzésre, tárolásra, feldolgozásra, értékesítésre és finanszírozásra irányuló szövetkezését. Elodázhatatlan a szaktanácsadói rendszer korszerűsítése és az agrár intézményrendszer szolgáltató funkciót elõtérbe helyezõ átszerkesztése.
2. A jövõkép alapvonásai

A vidéki térség – mint láttuk – nem csupán termelési, hanem egyúttal társadalmi és biológiai/természeti élettér is, amely termelési, szociális, kulturális és környezeti funkcióit azonban csak akkor tudja ellátni, ha fejlesztése során e feladatait egyaránt és egyenrangúan figyelembe vesszük. A Vidéki Térségek Európai Kartájának megfogalmazása szerint „a mezõgazdaság – a hozzá kapcsolódó, illetve rá épülõ tevékenységekkel együtt – a vidék gerince”, ezért a mezõgazdaság minõségi fejlesztése kiinduló feltétel, amelyre alapulhat, amelyhez kapcsolódhat és amelyet kiegészíthet a vidéki életminõség általános javítását célzó intézkedéssorozat éppen úgy, mint a gazdasági diverzifikáció vagy a helyi értékteremtés és -megõrzés támogatása, a helyi közösségek és kultúra továbbvitelének és megerõsítésének elõsegítése.

Ahhoz, hogy az agrártermelés, a környezet- és természetvédelem valamint a vidék társadalmának igényeit egyesítõ többfunkciós mezõgazdasági modell, a környezet- és tájgazdálkodás megvalósításához szükséges teendõket valamint a végrehajtáshoz szükséges forrásokat és a lehetséges partnereket számba tudjuk venni, mindenek elõtt az agráriummal és a vidékkel kapcsolatos jövõképünket kell megfogalmazni. Ennek alapvonásai és fõ értékei az alábbiak.

1. A mezõgazdaság nem általában, hanem annak csak bizonyos formái és rendszerei képezhetik a vidékfejlesztés alapját, a vidék gazdaságának gerincét. A magyar agrárium és vidék számára csak olyan mezõgazdálkodás hozhat sikert, amely úgy állít elõ értékes, szermaradványmentes, egészséges, biztonságos és jobb minõségű életet biztosító élelmiszereket, hogy közben megõrzi a talajokat, az ivóvízbázisainkat, felszíni vizeinket, az élõvilágot, a tájat és benne az embert, közösségeit és kultúráját. Olyan mezõgazdaságra van szükség, amely közvetlenül vagy a ráépülõ tevékenységek révén munkát, megélhetést biztosít a vidéki népesség lehetõ legnagyobb hányada számára. Az ilyen többfunkciós mezõgazdaság, az európai agrármodellnek megfelelõ környezet- és tájgazdálkodás rendszereinek széles körű elterjesztésével egyúttal olyan kedvezõ országkép alakítható ki Magyarországról a fizetõképes élelmiszerpiacokon, melynek mottója a „Tiszta, élõ környezetbõl egészséges, biztonságos és különleges minõségű élelmiszert!” lehet.

2. E feladatok együttes teljesítésére csak a kis- (10-50 ha) és középbirtokok (50-500 ha) meghatározó arányára épülõ családi gazdasági modell lehet alkalmas. Ez biztosítja ugyanis egyidejűleg a tulajdonosi szemléletbõl fakadó „jó gazda gondosságát”, az egymást követõ generációk közti felelõs viszonyt, valamint azokat a foglalkoztatási, minõségi termelési és környezeti teljesítményeket, amelyek az egész társadalom számára és a vidék hosszú távú megmaradása szempontjából egyaránt létfontosságúak.

3. Ahhoz azonban, hogy e kisebb mozaikokból, családi gazdaságokból építkezõ gazdaságszerkezet a kizárólag tõkemegtérülési, hatékonysági szempontokat mérlegelõ, a környezeti és társadalmi hatások iránt érzéketlen nagy latifundiumokkal, tõkés megabirtokokkal és multinacionális tõkebefektetõ társaságokkal a piaci versenyben jobb eséllyel induljon, ezen önálló gazdasági egységeknek célszerű önkéntes társulásokat, közös beszerzési, tárolási, feldolgozási és/vagy értékesítési csoportosulásokat, szövetkezéseket (nem kolhozokat, de nem is nagy integrátorokra fűzõdõ, azoknak egyoldalúan kiszolgáltatott fürtöket!!) létrehozniuk. Ezen önkéntes gazdaösszefogást állami és Közösségi eszközökkel kell támogatni.

4. A szuverén, erõs, a jövõben bízó, létében nem fenyegetett, tényleges döntési helyzetben lévõ és döntéseiért maga is felelõsséget vállaló gazdatársadalom kialakulásához a vidék és a város közti szolidaritáson, az egymásrautaltság felismerésén a népegészségügy, a környezet- és természetvédelem valamint a minõségi agrárgazdaság, élelmiszertermelés összekapcsolásán nyugvó új társadalmi szerzõdésre van szükség. Ez azon a közmegegyezésen alapulhat, hogy közpénzeket csak a köz számára hasznos teljesítményekért szabad és kell kifizetni. Miután tehát a társadalomnak nemcsak a gazdálkodók élelmiszer- és élelmezésbiztonságot nyújtó termékeire, hanem azokra a szolgáltatásaikra is szüksége van, amelyekkel elõmozdítható a vidék társadalmának fenntartása valamint a környezet védelme, a helyi természeti és táji értékek megóvása és mindezekkel a népegészségügyi helyzet javítása, ezért mély megbecsülés és ezen elismert teljesítményeiért, társadalmi szolgáltatásaiért rendszeres kifizetés illeti meg a gazdatársadalmat. Erre épülhet a megvalósítást szolgáló – az ökoszociális piacgazdasági modellnek megfelelõ – állami támogatás- és elvonás­politika, makrogazdasági környezet és eszközrendszer valamint annak a tudatos vásárlói magatartásnak a kialakulása, amely a minõségi magyar élelmiszerek fogyasztását helyezi elõtérbe.

5. A leírt agrármodellre támaszkodva, abból kiindulva valósítható meg a vidékpolitika fõ célja, a vidéki térségekben, falvakban és kisvárosokban a hagyományokra épülõ polgári életvitel meghonosítása. Ehhez az agráriumot meghaladó területeken is gazdasági biztonságot kell teremteni, több lábon álló, diverz vidéki gazdaságot kell kialakítani, a tájat vonzó állapotban kell megõrizni, és az infrastruktúrát a kor színvonalára kell fejleszteni, amely azután elõsegíti a kulturális igényesség növekedését is. Mindehhez az erõs helyi közösségek kialakulását, a humán infrastruktúra fejlesztését szolgáló oktatásra, képzésre, tájékoztatásra valamint az e tevékenységek központjait jelentõ iskola és önkormányzat megerõsítésére van szükség. Így válhat a falu és a kisváros a nagyvárosokkal azonos mértékben becsült lakóhellyé és turisztikai célponttá.

6. A gazdasági diverzifikáció, a sokszínű, több lábon álló vidéki gazdaság kialakítása a vidékfejlesztés egyik legfontosabb tartópillére, melynek ki kell terjednie a nem mezõgazdasági – de alapvetõen a termõföldhöz, a mezõgazdasághoz kapcsolódó, azt kiszolgáló vagy annak termékeit feldolgozó – tevékenységek fejlesztésére, az ezekre irányuló mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására, a turizmussal kapcsolatos valamint a természeti örökség megõrzésére és kezelésére irányuló tevékenységek elõsegítésére éppen úgy, mint a termelõi-fogyasztói közösségek fejlesztésére, a helyi és regionális termékek és piacok támogatására, a régiók és kistérségek gazdasági autonómiájának növelésére.

7. A vidéki életminõség javításának fontos eleme az ellátás, az alapvetõ szolgáltatások (iskola, posta, egészségügyi ellátás, helyi közlekedés, stb.) megteremtése, fenntartása és fejlesztése, amelyek a vidéki gazdaság és társadalom számára nélkülözhetetlenek, egyúttal a helyi társadalom, a falusi közösségek identitását adják. Ezek a közösség számára fontos szolgáltatások érdemesek arra, hogy közpénzen megvásároljuk azokat, és fenntartásukat így a piacon is versenyképessé tegyük. Azokat nem felszámolni, hanem a versenyszférában tevékenykedõ szolgáltatók számára közpénzbõl származó kiegészítéssel, támogatással jövedelmezõvé kell tenni. Az életminõség javításának fontos eszközei a falumegújítás és -fejlesztés valamint a természeti és kulturális örökség védelme, a kulturális és közösségi, természeti és épített környezet értékeinek megõrzése és gyarapítása, e tevékenységek felkarolása.

8. Mindezek forrásait az EU megerõsített agrár-vidékfejlesztési alapja (EMVA) és az ezen alapban lévõ források felhasználását szabályozó, a 2007-2013-as idõszakra vonatkozó agrár-vidékfejlesztési EU tanácsi rendelete – ilyen irányú nemzeti stratégiaváltás és határozott kormányzati szándék esetén – részben biztosíthatja, amely azok 75-80 %-os mértékű európai társfinanszírozását irányozza elõ.

Az EU támogatási rendszerei a 2007-2013 évek közötti tervezési-fejlesztési idõszakra alaposan megváltoznak. A mezõgazdasági és vidékfejlesztési támogatások egymáshoz viszonyított belsõ arányai a vidékfejlesztés javára módosulnak. Várhatóan bõvülnek a vidékfejlesztésre fordítható támogatások, és a korábbi kétcsatornás rendszer helyébe az egységes szabályok szerint működõ EMVA (Európai Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Alap) lép. Az EMVA négy tervezési tengelye mentén kijelölt prioritásokat, az új Kormányprogram is iránytűnek tekinti. Annak érdekében azonban, hogy az EU stratégiai tervezési iránymutatásai érvényesüljenek és ne csak egy szűk, tõkeerõs, kedvezményben részesített körnél koncentrálódjanak a támogatások, hanem a vidéki népesség szélesebb köre is igénybe vehesse azokat, rögzítendõk az egyes tengelyeken belüli intézkedésekhez tartozó maximális arányok. A prioritások kijelölése során, a támogatási csoportok (tervezési tengelyek) egymáshoz viszonyított minimális súlyainak meghatározásánál és az ezekhez kapcsolódó nemzeti források tervezési szempontjainak kialakításánál fontos felismerés, hogy a jelenlegi szántóföld- illetve gabona-centrikus agrárstruktúra valamint a tõkés nagybirtokrendszer nem képes a vidéki népességnek bõvülõ munkalehetõséget, jövedelemszerzési többletlehetõséget teremteni.

A szerkezetváltás, az agrárstruktúra átalakítása ugyanakkor nem csak a mezõgazdasági tevékenységbõl élõk számára nyújt alternatív foglalkozatási, vagy kiegészítõ jövedelemszerzési lehetõséget, hanem szélesebb vidéki néprétegek számára is. A termõföld akár nem élelmiszercélú hasznosítása, vagy a mezõgazdaság diverzifikációjából származó jövedelemszerzési lehetõségek bõvülése illetve a foglalkoztatás bõvítésével járó pozitívumok a vidéki élet minõségének javításához is hozzájárulhatnak.

Az EU agrár-vidékfejlesztési prioritási tengelyeinek tartalommal történõ feltöltésére is szolgál az alábbiakban részletezendõ és több fejezetbe rendezett program. Hangsúlyozzuk ugyanakkor, hogy a 2007. évvel kezdõdõ, új 7 éves uniós tervidõszakban is fenn kell tartani az EU-s források nemzeti költségvetési forrásból történõ kiegészítését. Alapelv, hogy uniós forrás igénybevételének akadályát a nemzeti társfinanszírozási igény forrásfedezete ne gátolja. Emellett a nemzeti támogatások forrásigényét a Magyar Kormánynak kell biztosítania.

3. A legfontosabb célok és a legsürgetõbb feladatok

E jövõképbõl kiindulva az alapot jelentõ mezõgazdálkodásra, az agráriumra vonatkozóan a következõ legfontosabb célok és az azok elérését szolgáló feladatok határozzák meg a polgári kormányzás kereteit.
3.1. Általános cél- és feladatrendszer

1. A termõföld: a magyar gazdák, a gazdálkodó családok kezében legyen!

Haladéktalanul ki kell dolgozni azokat a nemzeti intézkedéseket, amelyek lehetõvé teszik a termõföldnek, a nemzeti vagyon 25 %-ának megszerzését és megõrzését a magyar gazdatársadalom számára. A jogrend és a gazdasági szabályozók tegyék elérhetõvé a föld birtoklását és használatát az állandó jelleggel letelepedett, helyben lakó, szakképzett vagy kellõ szakmai gyakorlatú gazdák számára.

· Meg kell alkotni a hosszú távra szóló Termõföld törvényt, mint az Európai Unió gyakorlatát figyelembevevõ és alkalmazó, az érintett gazdatársadalom együttműködésével kialakított új keretjogszabályt. Ennek középpontjában, mint kedvezményezett a legelsõ helyen a földet művelõ, helyben lakó tulajdonos gazda kell, hogy álljon. A termõföld vásárlásához és a mezõgazdasági üzem működtetéséhez alkalmazni kell az Európai Unióban jól bevált olyan kikötéseket, mint:

– a kötelezõ helyben lakás,

– a birtokok méretbeli korlátozása,

– az egy üzemeltetõ által működtethetõ birtokok számbeli korlátozása,

– az adott országban megszerzett mezõgazdasági szakmai képesítés és gyakorlat,

– érdekképviseleti tagság valamint érdekképviseleti és helyi önkormányzati támogató nyilatkozat.

· Az így módosított Termõföld törvény segítse elõ a kis- és középüzemek megszilárdítását és a saját munkán alapuló földhasználatot, egyúttal zárja ki a nem termelõi célú pénzügyi befektetõket, gátolja a külföldi földtulajdoni monopólium kialakítását.

· Törvényt kell alkotni a mezõgazdasági üzemek kötelezõ érvényű jogállásáról, gazdasági és jogi szabályozóikról.

· Annak érdekében, hogy a hamarosan liberalizálódó földpiacon a gazdák reális versenytársai lehessenek a tõkeerõs spekulációs földvásárlóknak, a mikro-, kis- és középbirtok kategóriában egyszeri, átfogó gazda hitelkönnyítési, átütemezései programot valamint hosszú (20-30 éves) futamidejű kedvezõ állami kamattámogatásos hitelprogramot kell elindítani, és létre kell hozni az ennek lebonyolítását szolgáló intézményrendszert (a jelenlegi pénzügyi szövetkezetekre alapuló gazdabank-hálózatot).

· Fel kell gyorsítani és 2007 végéig be kell fejezni a termõföld részaránytulajdon kiadását (1,5 millió ha!, gyorsított kiadásának forrásigénye 8 milliárd Ft), melynek befagyasztása, a természetbeni visszaadás megtagadása vagy késleltetése nem csak alkotmányellenes, hanem meggátolja a tulajdonost a fejlesztésekben és az EU forrásokhoz való hozzájutásban. Felül kell vizsgálni az új szövetkezeti törvény üzletrészek átalakításával kapcsolatos rendelkezéseit, és az üzletrészek jogrendszerben való újbóli visszahelyezése estében folytatni kell a szövetkezeti üzletrészek felfüggesztett állami felvásárlását. Az általános birtokrendezés tervezését és végrehajtását a szövetkezeti részarány-tulajdonban, továbbá osztatlan közös tulajdonban levõ földek természetbeni kiadásának vagy értékben való megtérítésének lépéssorozata meg kell hogy elõzze.

· A kvótákkal való kereskedést, vagyis a földtõl elváló termelési jogok adásvételét minél szűkebb keretek közé kell szorítani.

2. A birtokpolitika: középpontjában a családi gazdaságok és azok társulásai álljanak!

A birtokpolitika irányváltása keretében a kettészakadt birtokstruktúra átalakulását a kis és közepes családi gazdaságok irányába kell ösztönözni. A környezetet, a természeti rendszereket és a vidék társadalmát romboló, termelés- és jövedelemkoncentráló tõkés nagybirtokok helyett a vidéken több munkalehetõséget teremtõ, a vidéki népesség megtartását szolgáló valamint agrár-környezeti és vidékfejlesztési szolgáltatásokat nyújtó gazdálkodási rendszereket felvállaló kis- és közepes méretű családi gazdaságokat valamint azok társulásait kell támogatni és védeni. Jelentõsen gyarapítani kell továbbá a középméretű gazdaságok számát és terüle­tét, valamint biztosítani kell az önellátó, félig önellátó, részfoglalkozású családi gazdaságok igény szerinti tartós fennmaradását. Ennek érdekében az alábbiak megtételére van szükség.

· Létre kell hozni az általános birtokrendezésrõl szóló törvényt, egyidejűleg elõ kell teremteni a végrehajtásához szükséges költségvetési fedezetet.

· A mezõgazdaságból élõk, különösen az élethivatásszerűen gazdálkodók számára nem halogatható az átgondolt és megegyezésen alapuló birtokpolitika megalkotása. A derogáció megszűnéséig ezt a programot úgy kell megalkotni, hogy biztosítsa a helyben lakó gazdák elsõbbségét a földvásárláskor és földbérlet esetében is. Sürgõsen ki kell mérni az osztatlan közös földterületeket.

· Az állam tulajdonában lévõ földterületek felhasználásával meg kell kezdeni a gazdákkal egyeztetett birtokrendezést, és a munkába be kell vonni a helyi birtokhasznosítási bizottságokat is. A Nemzeti Földalap (NFA) decentralizálásával a földrendezést a helyi közösségek kezébe kell adni.

· A Nemzeti Földalap cél- és intézményrendszerét felül kell vizsgálni, hogy az NFA ne a nagybirtokrendszert megszilárdító földforgalmat és földrendezést, hanem a kis- és középüzemek földszükségleteinek kielégítését, életképes üzemméretté szervezõdését, továbbá a közérdekű állami földkészlet-gazdálkodás céljait szolgálja.

· Segíteni kell a szétaprózott birtoktestek egyesítését, az önkéntes földcserét. A magyar gazdák versenyképességének alapja a gazdaságosan művelhetõ birtoktestek kialakítása, a versenyképes méretű családi gazdaságok létrehozása és megerõsítése. Rendezni kell az öröklés menetét, hogy az öröklés kapcsán a birtokok ne aprózódjanak.

· Lehetõvé kell tenni, hogy az európai gyakorlatnak megfelelõen autonóm (önfenntartó, önellátó, félig önellátó) részfoglalkozású családi gazdaságok is tartósan fennmaradhassanak, illetve elõ kell segíteni, hogy igény szerint ilyenek is alakulhassanak.

· A családi gazdálkodás folytonosságát megszakító „Földért életjáradékot” program helyett a generációk közti kapcsolat erõsítését, a birtokok családon belüli zökkenõmentes átadását (elajándékozását vagy értékesítését) szolgáló „Korai nyugdíjazás” és „Fiatal gazdák induló támogatása” EU vidékfejlesztési eszközöket kell általánossá tenni.

3. A gazdák önkéntes összefogása: beszerzési, tárolási, feldolgozási, értékesítési társulásaik támogatásával javítani kell a gazdák piacra jutását, versenyképességét, piaci alkupozícióját!

Új szövetkezetpolitikára van szükség, amely segíti a gazdák piacra jutását, javítja érdekérvényesítõ képességüket és versenyképességüket, hozzájárul a gazdasági pozícióik erõsödéséhez. A magyar mezõgazdaság igényli a szövetkezetek és az új szövetkezeti kezdeményezések támogatását, nemzetgazdasági érdekünk, hogy az EU tapasztalatok felhasználásával hosszú távra szóló agrár- és vidékfejlesztési politikához illeszkedõ szövetkezetpolitikát valósítsunk meg. Jelenleg a gazdák nem rendelkeznek megfelelõ kereskedelmi szervezetekkel, korszerű tároló- és feldolgozókapacitásokkal. A gazdák léte függ attól, hogy képesek-e a saját integrációjukat megteremteni.

· A gazdák önkéntes társulásaiból olyan új szövetkezeti hálózatot célszerű kiépíteni, amely ellátja a közös beszerzés, hitelezés, terméktárolás, -feldolgozás, -értékesítés, -fejlesztés, piackutatás feladatát. Az EU támogatja az egymással társuló gazdák és termelõi közösségeik intézményi fej­lesztését.

· Az önkéntes alapon szervezõdõ beszerzõ, termelõ és értékesítõ szövetkezeteket (TÉSZ-eket, BÉSZ-eket) és termelõi csoportokat az eddiginél jóval erõteljesebben kell támogatni, hogy a terme­lõi érdeket szervezettebben védhessék, és hogy a kisebb mozaikokból, családi gazdaságokból építkezõ gazdaságszerkezet a piaci versenyben is helyt tudjon állni.

· A tárolás, feldolgozás és értékesítés kapacitásait, a feldolgozó és értékesítõ infrastruktúrát a gazdaközösségekkel együttműködve kell fejleszteni, saját kapacitásaik kiépítésére irányuló törekvésüket állami és Közösségi eszközökkel kell támogatni.

· A dán gazdák által eredményesen működtetett szövetkezeti vállalati modellt (DLG) példaként véve alapul, a magyar gazdák bevonásával, termékpálya specifikus, állami közreműködéssel létesítendõ szövetkezeti vállalat (vágóhídi szövetkezetek, tejszövetkezetek, pinceszövetkezetek, stb.) alakítását tervezzük.

· A TÉSZ-ek esetében indokolt a szabályozást a nyugat-európai minták alapján teljes körűen átalakítani. A szövetkezetek és TÉSZ-ek tõke ellátottságának és garancia rendszerének erõsítése érdekében egy gazda-tõke és garancia program kidolgozását vesszük programba.

4. Az agrár-szerkezetpolitika, a termeléspolitika: a racionális földhasználat, a többfunkciós mezõgazdaság, a minõségi élelmiszer termelés, a tájgazdálkodás, a környezet- és élelmiszerbiztonság, a népegészségügyi helyzet javítása valamint a vidéki munkahelyteremtés céljait szolgálja!
A magyar mezõgazdaságot súlyos, örökölt szerkezeti aránytalanságok és idejétmúlt iparszerű tömegtermelési alapirányok jellemzik, amelyek jelentõsen megnehezítik a mezõgazdaság többféle feladatának és a vele kapcsolatban megfogalmazódó elvárásoknak a teljesítését. Ezen földhasználati, agrárszerkezeti aránytalanságok és termeléspolitikai alapirányultság megváltoztatása nélkül az egyéb fejlesztési eszközök sem eredményezhetik a kitűzött jövõkép és célok elérését. Az intervencióra történõ termelést a jövõben fel kell, hogy váltsa a mezõgazdaság diverzifikációja. Fontossá válik a mezõgazdaság sokszínű feladatának és a vele kapcsolatban megfogalmazódó elvárásoknak a teljesítése, a mezõgazdasági tevékenységre épülõ szolgáltató tevékenységek fejlesztése.

· Olyan támogatási rendszert kell kidolgozni, amely a szántóföldi művelésre kevéssé alkalmas – mintegy 1-1,5 millió hektárra becsült – szántóterületeken kertészeti, gyepre alapozott állattartási, erdõgazdálkodási, illetve természetvédelmi célú gyep-, erdõ-, tó- illetve nádgazdálkodási valamint ártéri tájgazdálkodási irányba változtatja meg a földhasználatot. A földhasználati szerkezet mintegy 25-30 %-os mértékű változtatására, a zonális jellegű, adott térségekhez és adottságkategóriákhoz kötött agrár-környezetgazdálkodási kifizetésekre az EU is biztosít lehetõséget és forrásokat.

· Helyre kell állítani a növénytermesztés és az állattartás, mint alapvetõ ágazatok megbomlott egyensúlyát. A jelenlegi hektáronkénti 0,3 számosállat (150 kg élõsúlyú állat) állatsűrűséget 1-1,2 számosállat (500-600 kg élõsúlyú állat) sűrűségre kell emelni. Ez a létszámgyarapodás a minõségi állati termékelõállítás, az ezt biztosító szabadabb, természetszerűbb tartási formák (ökológiai állattartás, gyepre alapozott legeltetéses állattartás, extenzív típusú állattartás) valamint az õshonos állatfajták jelentõs létszámgyarapodásával kell hogy megvalósuljon. A minõségi állattartási szerkezetváltás jelzett rendszereinek ösztönzésére, az agrár-környezet­gazdálkodás EU által támogatott rendszereire kell növekvõ forrásokat biztosítanunk.

· A szántóföldi és kertészeti területeken ösztönözni kell az ökológiai valamint az integrált gazdálkodási rendszerekhez való csatlakozást valamint a tájgazdálkodás különbözõ formáinak és eltérõ intenzitású rendszereinek elterjedését.

· A szántóterületeken csökkenteni kell a monokultúrás termesztés és a szegényes, néhány növényfaj termesztésére alapuló gazdálkodás területeit, valamint a piaci oldalról megalapozatlan, egyoldalú gabonatúlsúlyt. A gabonatermesztést az arra legalkalmasabb minõségi termõtájakra és termõhelyekre célszerű orientálni, az ehhez kapcsolódó támogatásokat és fejlesztéseket e területekre célszerű koncentrálni. Ez valamint az állatlétszám növelése és a megtermelt gabona egy részének alternatív (energetikai, üzemanyag, alkohol és egyéb) célú felhasználása csökkentheti a jelenlegi súlyos értékesítési és tárolási gondokat. Keresni kell új illetve „elfelejtett” növény fajok termesztésbe vonási lehetõségét.

· A GMO mentességet az egész Kárpát-medencében meg kell õrizni, ezért a génmódosított fajták termesztésbe vonásának tilalmát fenn kell tartani, azt törvényben kell megerõsíteni.

· Támogatni kell a természetszerű erdõgazdálkodás rendszereit. E támogatásoknak ki kell terjedniük a telepítésre, az elsõ 5 évi művelésre és a termõre fordulásig tartó jövedelemtámogatásra is.

· A vízhatás alatt álló területeken ösztönözni kell az ártéri tájgazdálkodás valamint a tó- és nádgazdálkodás extenzív rendszereinek terjedését.

· Mindezek 80 %-os mértékű társfinanszírozását az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) 2. tengelyének fenntartható mezõ- és erdõgazdálkodási földhasználati rendszereit támogató intézkedései biztosíthatják. Ezeket rögzítenünk kell a 2007-2013-as idõszakra vonatkozó Nemzeti Agrár-vidékfejlesztési Tervünkben (NAVT-ban).

5. A piacszabályozás és -védelem: a helyi élelmiszerfeldolgozás, értékesítés erõsítésére, külön nemzeti szabályrendszerének kialakítására, termelõi-fogyasztói közösségek létrehozására valamint a belsõ piac védelmére és a külsõ piac bõvítésére irányuljon!
Cél a gazdaközösségek és a helyi társadalom kapcsolatainak helyreállítása, megerõsítése, valamint a piac védelme és fejlesztése. Ennek érdekében sürgõs teendõ:

· a helyi feldolgozás és kereskedelem egyszerűbb, külön nemzeti szabályrendszerének kidolgozása, rendeletbe foglalása és azok erõteljes támogatása;

· a helyben termelt alapanyagból minõségi terméket elõállító kis- és közepes méretű feldolgozóüzemek kiemelt támogatása, a gazdaközösségek ilyen üzemek létrehozására való ösztönzése;

· a helyi feldolgozóüzemek termékeinek értékesítésére szakosodott kereskedelmi egységek élelmiszerlánccá fejlesztésének, e termékek védjeggyel való ellátásának valamint a rendszernek a falusi turizmushoz és a helyben történõ termékértékesítés hagyományaihoz illesztésének támogatása;

· helyi termelõi-fogyasztói közösségek (pl. CSA) létrehozásának támogatása, melyben a termelõk és a helyi fogyasztók közös érdekeltsége és bizalmi viszonya jobban kialakítható;

· az EU-ban immár több, mint 15 éve működõ szociális élelmiszerprogramhoz való csatlakozás;

· a belsõ piac védelme érdekében a minõségellenõrzés rendszerének gyorsütemű fejlesztése, intézményeinek bõvítése, az ellenõrzések számának növelése és azoknak – a magyar gazdák indokoltnál nagyobb mértékű zaklatása helyett – a külföldrõl érkezõ áruk fokozott vizsgálatára irányítása;

· a külsõ piac bõvítése érdekében a minõségi magyar áruk marketingjének erõsítése, hatékonyságának növelése, a hungarikumok elõállításának ösztönzése, az exportbonyolítási, finanszírozási és engedélyezési rendszer hatékonyságának növelése, a termék-promóciós munka erõsítése, a preferált árucsoport kedvezményes vagy ingyenes reklámozása a közszolgálati rádióban és televízióban;

· az agrártermékek piacra jutását segítõ kereskedelmi logisztikai rendszerek fejlesztésének ösztönzése, a termelõk önszervezõdésére épülõ beszerzõ, értékesítõ szervezetek kereskedelembõvítéssel kapcsolatos funkcióinak megerõsítése.

6. A közgazdasági szabályozás, támogatási és adórendszer valamint a hitelpolitika: a családi gazdaságokat illetve a – részben vagy egészben – mezõgazdaságból élõ háztartásokat, családokat, e családok és helyi közösségeik megerõsödését szolgáló gazdálkodási formákat támogassa!
Az irányítás és szabályozás elsõrendű feladatának tekintjük az egészség megõrzésében fontos szerepet játszó növények környezetbarát termesztését, és ezekbõl készült élelmiszerek biztonságos elõállítását, a helyi gazdaság diverzitásának és a tájak sokszínűségének megõrzését, a vidéki lakosság és munkahelyek megtartását és az ezeket biztosító fenntartható, többfunkciós mezõgazdaság, a környezet- és tájgazdálkodás rendszereinek elterjesztését! Ennek megfelelõen a hitel-, támogatás- és elvonáspolitikánk a többfunkciós mezõgazdaság, a környezet- és tájgazdálkodási rendszerek birtokmérettõl függõ degresszív (birtokméret-növekedéssel arányosan csökkenõ) támogatására, a tõkés nagybirtok-támogatás csökkentésére, a kis- és középbirtok támogatásának növelésére és hitelfeltételeinek javítására irányul. Célunk, hogy az adóterhek az élõmunkáról fokozatosan a környezet-, anyag- és energiafelhasználásra helyezõdjenek át!

· A tömegtermelést ösztönzõ, mennyiséghez kötött direkt és piaci támogatásokat fokozatosan át kell csoportosítani vidékfejlesztésre, a kedvezõ környezeti és társadalmi összhatású gazdálkodási rendszerek elterjesztésére és a vidék társadalmának megerõsítésére. Az ehhez szükséges Közösségi (EU) források megszerzése és maximalizálása érdekében módosítani kell a koppenhágai tárgyalási stratégiát, és a következõ EU tervciklusban a hangsúlyt az agrár-környezet­gazdálkodási, környezet- és tájgazdálkodási rendszereket, természetbarát gazdálkodási formákat magába foglaló vidékfejlesztési támogatások megszerzésére kell helyezni.

· A forrásokhoz való hozzáférést a gazdaságok szélesebb köre számára elérhetõvé kell tenni. Ennek érdekében az „életképességi határokat”, azok tartalmát és mértékét felül kell vizsgálni, a tényleges magyar viszonyokra jellemzõ mértékre – 1-2 EUME-re – le kell szállítani, az ezek számításához szükséges gazdasági adatokat szolgáltató tesztüzemi hálózatot pedig a gazdasági egységek jelenlegi felsõ 15 %-áról a teljes gazdaságspektrumra ki kell terjeszteni, a magyar gazdasági szerkezetet valóban reprezentálóvá kell tenni.

· A közpénzekbõl nyújtott támogatások súlypontja a vidékfejlesztésre, ezen belül is elsõsorban a környezet- és tájgazdálkodási rendszerekhez, termõhelyi adottságokhoz és a kis- és középbirtok-kategóriákhoz kötõdõ, 5 éves állami szerzõdésen alapuló, föld alapú folyó kifizetésekre kell, hogy áthelyezõdjön. Ezek nem a termelés volumenéhez és nem adott ágazatokhoz kötõdnek, a támogatás tehát nem attól függ, hogy „mit” és „mennyit”, hanem hogy „hogyan” termel a gazda. Azt is maga dönti el, hogy a kiválasztott rendszeren belül mit termel, mely ágazatokban folytatja a tevékenységét. Azt kell csupán vállalnia, hogy betartja az adott gazdálkodási rendszer elõírásait. Ilyen támogatott gazdálkodási rendszerek pl. az alábbiak: ökológiai gazdálkodás, a tájgazdálkodás különbözõ formái, valamint az integrált növénytermesztés a szántóterületeken és a kertészeti ágazatokban, a zöldség- gyümölcskultúrákban és ültetvényeken, a gyepterületeken õshonos állatfajták tartása, ökológiai állattartás, legeltetéses gyepgazdálkodás és állattartás, vagy pl. a hagyományos tó- és nádgazdálkodás a vizes területeken.

· Az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapról szóló EU tanácsi rendelet alapján 2006 tavaszán ki kell dolgoznunk saját „Nemzeti Agrár-vidékfejlesztési Terv II.” dokumentumunkat. Ennek végsõ határidejét az EU azokban a tagállamokban, ahol 2006-ban parlamenti választások lesznek, 2006 õszére halasztotta, hogy az új kormányoknak lehetõségük legyen e 2007-2013-ra vonatkozó tervdokumentumok esetleges módosítására, és az EU Bizottsággal történõ véglegesítésére. A leírt jövõképnek megfelelõ elveket, célokat és megvalósításuk eszközeit ebben a tervdokumentumban már feltétlenül rögzítenünk kell, hogy azok forrásfedezete rendelkezésre álljon. A 75-80 %-os mértékű EU társfinanszírozás és a viszonylag kis nemzeti forrásigény már önmagában is az eddigieknél nagyobb figyelmet kell hogy irányítson ezekre a programokra, különösen egy olyan forráshiányos agrárium, vidék és gazdaság továbbá olyan súlyos helyzetben lévõ államháztartás esetén, mint a magyar.

· A támogatások mértékének megállapításánál sávos degresszivitást kell érvényesíteni! Ez azt jelenti, hogy a birtokméret növekedésével az egységnyi területre jutó támogatás mértéke csökken, és bizonyos mérethatár fölötti területekre a közpénzekbõl nyújtott kifizetések megszűnnek. A sávok úgy kerülnek kialakításra, hogy a kis- és középbirtok kategóriákat a támogatáscsökkentés nem érinti, az e fölötti területeken a területegységre jutó támogatás – a helyi foglalkoztatási teljesítménytõl is függõen – fokozatosan csökken, adott határérték fölötti területek pedig támogatásban nem részesülhetnek. Ez a rendszer fékezi a tõkés nagybirtok és a földspekuláció erõsödését, és egyúttal forrásokat teremt ahhoz, hogy a kis- és középbirtok-kategóriákból lényegesen több gazda vehessen részt az EU által 80 %-ban társfinanszírozott gazdálkodási rendszerekben.

· Az elvonások rendszere, az adópolitika a közterheket az élõmunkáról fokozatosan a környezethasználatra valamint az anyag- és energiafelhasználásra kell, hogy áthelyezze. Ezzel növelhetõ azoknak a minõségi gazdálkodási formáknak a versenyképessége, amelyek kevesebb külsõ anyagot, energiát használnak fel, környezeti szempontból kedvezõbbek a hatásaik, és amelyek fajlagosan több embernek biztosítanak munkát, megélhetést a vidéki térségekben. Leértékelõdnek ugyanakkor azok a rendszerek, amelyek a társadalmi hasznosság figyelmen kívül hagyásával, kizárólag egyszempontú tõkeérdekeket szolgálnak.

· A gazdák likviditásának javítása és ezzel a fejlõdés beindítása érdekében a mikro-, kis- és középbirtok kategóriákban egyszeri, átfogó hitelkönnyítési, -átütemezési programot valamint hosszú futamidejű, kedvezõ állami kamattámogatású gazdahitelprogramot kell indítani. A magyar gazdák egyszeri feltõkésítése alapvetõ feltétele a további indokolt korszerűsítéseknek. Az elmúlt években felvett kényszerű folyó finanszírozási illetve agrárberuházási hitelek, azok hitelszolgálati terhei nem teszik lehetõvé ma újabb, idõszerű fejlesztések felvállalását, de az egyszerű túlélést sem. Ez különösen igaz a kis- és közepes méretű családi gazdaságok és bizonyos térségekben jellemzõ – sok embernek munkát adó, nem pusztán tõkespekulációs célú – agrárvállalkozások esetén.

· A szabályozás közgazdasági eszközei – a családi gazdálkodást, a kis- és középbirtokot, a helyi foglalkoztatást növelõ agrárvállalkozásokat valamint a környezet- és tájgazdálkodás minõségi agrárrendszereit elõnyben részesítõ, sávosan degresszív elvonás és támogatáspolitika – közvetve, jogi eszközei – pl. az üzemszabályozás, a Termõföld törvény elõvásárlási és elõhaszonbérleti sorrendjeinek megváltoztatása, stb. – pedig közvetlenül erõsítik az egészséges birtokszerkezet kialakulását, és az agrárszerkezet és -termelés minõségi átalakulását. Mindez lehetõvé teszi a ma még mintegy 200 000 élethivatásszerűen, s további 500 000 részben mezõgazdaságból élõ család, s ezzel a vidék gazdaságának és társadalmának megerõsítését.

7. Az intézményrendszer: a gazdák kiszolgálását, helyzetbehozását, az információkhoz és a forrásokhoz való hozzájutását kell, hogy szolgálja, és partnerségen kell, hogy alapuljon!

E nagyléptékű stratégiaváltáshoz, a vidékfejlesztési intézkedések lebonyolításához, az európai források maximális lehívásához gyorsított ütemben ki kell alakítani a megfelelõ intézményrendszert. Az agrárágazat sikeres integrációja ugyanis a stratégia kialakításán, az erre épülõ szabályozáson, a rendszert működtetõ intézményrendszeren és az ágazat szereplõinek felkészítésén múlik. Az intézményrendszer felkészítésének késése miatt a hazai termelõket jelentõs versenyhátrány érte. A programozott versenyhátrány mellett (a magyar termelõk a régi tagországok termelõinek jutó támogatásoknak csak felét kapják), az intézményrendszer a közvetlen támogatások kifizetésének csúszása miatt egy éves lemaradásban van. A termelõk banki hitellel, támogatás-faktorálással juthatnak csak idõben a támogatási összegekhez. A bankok részvétele a támogatási „láncban” költséges, a hitel és faktor költségek jelentõs forráskiesést okoznak. Az államnak és a támogatásigénylõnek az elõfinanszírozási technika évi 10-12 milliárd forint veszteséget okoz. Ezen a helyzeten sürgõsen változtatni kell!

· A vidékfejlesztés szétzilált intézményi rendszerét és elkülönült nemzeti terveit és programjait az EU agrár-vidékfejlesztési rendeletének és gyakorlatának megfelelõen össze kell kapcsolni. Ennek tartós megalapozására átfogó vidékfejlesztési törvényt kell alkotni, és a kormányzati struktúrát és a végrehajtó intézményrendszert ennek megfelelõen kell átalakítani.

· A gazdákat mindenben kiszolgáló szellemi és fizikai infrastruktúrát, tanácsadó, bemutató, képzõ, banki és egyéb szolgáltató hálózatokat kell kiépíteni, és meg kell erõsíteni a falugazdász- és falugondnok-hálózatot. A tájékoztatás, képzés támogatása, intézményrendszerének kialakítása a gazdák segítését, tájékozottságuk, képzettségük és ezzel versenyképességük növelését kell hogy szolgálja! Ennek keretében a jelenlegi pénzügyi szövetkezetekre alapuló gazdabank hálózatot kell létrehozni, amely a gazdák élethelyzetéhez igazodó szolgáltatásokat nyújt és finanszírozási feltételeket teremt.

· Ügyfél-centrikus, a gazdák érdekeit ismerõ, és képviselni tudó, horizontális és vertikális együttműködésre képes intézményrendszerre van szükség. Olyan intézményekre, amelyek szolgáltatásokkal, információkkal támogatják az ágazat működését és segítik a termelõt a támogatások hatékony felhasználásában. A kialakítandó intézményrendszer éppen ezért három pillérre, nevezetesen a közös tudásbázisra, a tanácsadási rendszerre és a mérhetõ hatékony munkavégzésre kell, hogy támaszkodjon.

– Az agrárpolitika megfogalmazása, az agrárstratégia kialakítása az FVM feladata!

– A feladatrendszer második pillére a tanácsadói szolgáltatás, melynek révén elérhetõ, hogy a termelõk nem csak a lehetõ legnagyobb támogatások elérését szolgáló döntéseket hozzanak, hanem piacilag megalapozottan használják fel a folyósított közösségi forrásokat. Cél, hogy a támogatások ne pusztán szociális jelleggel, a termelõk megélhetését szolgálják, hanem mint befektetések profitot is hozzanak.

– Az új intézményrendszer harmadik pillére a transzparens, együttműködésen alapuló és hatékony munkavégzést biztosító munkafolyamatok kialakítása. Az elkülönült intézményekben, a szigetszerűen folyó munkavégzés (jelenleg is) gátolja az információáramlást, csökkenti a teljes intézményhálózat hatékonyságát, ezért itt jelentõs harmonizációs munkát kell kifejteni.

· A közös tudásbázisra, valamint szakmai háttérintézményekre épített tanácsadói szolgáltatási keretrendszer lehetõséget teremt arra, hogy az ügyféllel közvetlenül érintkezõ szervezet, tanácsadó az ügyfél „bizalmi körébõl” kerüljön ki. Amennyiben a keretrendszer biztosítja az információ és a tudás megbízhatóságát és a tanácsadó, szolgáltatást végzõ szervezet (szövetség, érdekképviselet, iskola, stb.) vállalja, hogy a tanácsadói keretrendszer minõségi követelményeit megtartja, az ügyfél szabadon választhat a szervezetek közül. A keretrendszer így biztosítja, hogy bármely szervezetet választja is az ügyfél, a nyújtott szolgáltatás színvonala, információ tartalma azonos lesz.

· A gazdákkal közvetlen kapcsolatban álló tanácsadó hálózat hátterében létre kell hozni egy olyan független, tudományos kutató, elemzõ, fejlesztõ, továbbképzõ és információs bázist és hálózatot, amely a döntéshozókat és a tanácsadói hálózatokat folyamatosan kiszolgálja, munkájukat megalapozza és segíti. Ehhez mintául szolgálhat pl. a dán rendszer.

· Lehetõvé kell tenni a gazdákat segítõ szakmai és egyéb civil szervezetek valamint érdekképviseletek számára a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv „Technikai segítségnyújtás” keretéhez való tényleges és nyilvános hozzáférést, amely a gazdák tájékoztatásának, képzésének forrásfedezetét biztosíthatja.

· A partnerség a tényleges gazdaérdekképviseletek, civil szakmai szervezetek és az állami szervek érdemi együttműködését kell hogy jelentse a tervezésben és a megvalósításban!

– Az államnak megfelelõ infrastruktúrával és költségvetési forrásokkal kell támogatnia azokat a szakmai érdekképviseleteket és környezet- illetve fogyasztóvédelmi társadalmi csoportosulásokat, mozgalmakat, amelyek ténylegesen a gazdák – és nem a tõkés agrárvállalkozások – tömörülései, szakmai érdekképviseletei, és/vagy amelyek a környezet- és természet védelmét valamint a vidék gazdaságának és társadalmának megerõsítését szolgáló gazdálkodási rendszerek elterjesztése és az egészséges hazai élelmiszerek fogyasztása mellett szállnak síkra.

– A tényleges együttműködés és civil kontroll érdemi érvényesülése érdekében felül kell vizsgálni és át kell alakítani a társadalmi érdekegyeztetés és monitoring jelenlegi – a végrehajtó hatalmi ág, az irányító hatóság túlsúlyára és ezzel monopolhelyzetére épülõ – rendszerét, amely formálissá és egyúttal lehetetlenné teszi a tényleges társadalmi ellenõrzést, a döntések befolyásolását.

8. A vidék és a termelés biztonsága érdekében vagyonbiztonsági intézkedéseket és kárenyhítési, kockázatcsökkentési rendszert kell kidolgozni és bevezetni!

A mezõgazdaság, mint alapvetõen a természetben, a határban zajló gazdasági tevékenység, annak eredménye és a hozzá kapcsolódó vagyoni értékek számos természeti és emberi hatásnak, kockázatnak vannak kitéve, ezért a termelés ilyen szempontú biztonságát a lehetõ legnagyobb mértékben meg kell teremteni. Napjainkra olyan méreteket öltött az agrárágazatokat érintõ – feltehetõen a globális klímaváltozással is összefüggõ – elemi károk (aszály, belvíz, árvíz, zivatarok okozta károk) valamint a gazdaságok terményei (mezei leltára) és vagyontárgyai kárára elkövetett vagyon elleni bűncselekmények mértéke, hogy a helyzet csaknem tarthatatlanná vált, és megoldást követel. Mindezek demoralizáló hatása jelentõs mértékben csökkenti a falu, a vidék és a mezõgazdálkodás vonzerejét. A termelés biztonságának helyreállítása érdekében sürgõs intézkedéseket kell hozni.

· Meg kell vizsgálni az „agrárõrség”, az önkormányzatokhoz vagy gazdaszervezetekhez telepített mezõõri rendszer visszaállításának lehetõségeit.

· A nemzeti agrártámogatási rendszeren belül az agrárgazdaság vagyonbiztonságának erõsítésére önálló fejezeti jogcímet kell létrehozni.

· Meg kell oldani a Btk. megfelelõ szakaszainak kiterjesztését és szigorítását a mezõgazdaság kárára elkövetett bűncselekmények szankcionálásában.

· Az elemi károk enyhítésére a gazdák és az állam egyenlõ mértékű kockázatvállalásán alapuló EU-konform rendszert kell kidolgozni, bevezetésének költségvetési fedezetét meg kell teremteni, és az elmúlt évek elemi kárainak enyhítésére felvett kedvezményes hitelek visszafizetésének futamidejét meg kell hosszabbítani.
3.2. Ágazati cél- és feladatrendszer

1. Növénytermesztés
Magyarország természeti adottságai, mezõgazdasági termelésre alkalmas területének kiterjedtsége, klimatikus viszonyai az EU országok közül a legjobbak közé tartoznak. A hasznosításukat gátló tényezõk felszámolása sürgõs lépéseket kíván.

· A víz hol szűk keresztmetszetet képez, hol pedig bel-és árvízveszélyt hozó természeti tényezõként jelenik meg. Aszály, ár- és belvíz, mellyel a vidék mezõgazdaságból élõ lakossága, jelentõs károkat elszenvedve olyan sokszor szembe találja magát. Az országon keresztül folyó hatalmas vízmennyiséget öntözésre alig használjuk, sõt a kiépített öntözõkapacitások közös használatával is gondok adódnak. Megfizethetetlen vízdíjak, elhanyagolt csatornák nehezítik az öntözéses gazdálkodás térnyerését. A vízelosztási rendszerek újragondolása, a vízfeleslegek és -hiányok együttes, komplex kezelése elodázhatatlan, az ár- és belvízzel rendszeresen sújtott területeinken pedig a komplex vízrendezési programok megvalósításán túl a területhasznosítás lehetséges változatait is számba kell vennünk.

· A növénytermesztés legnagyobb problémája tömegtermelõ, túlságosan egyszerű, néhány növényfajból álló szerkezetével és a mezõgazdaság belsõ egyensúlyának felbomlásával hozható összefüggésbe. A fõleg gabonatermesztésre épülõ szántóföldi növénytermesztés a jelenlegi helyzetben problémákkal terhelt, hiszen a gabonatermékek „kül-” és belpiacainak beszűkülése rövid és középtávon sem látszik oldódni. A hazai gabonatúlsúly mellette az abrakfogyasztó ágazatok mélypontra kerülése, a belsõ fogyasztás visszaesése miatt egyértelműen feszültség növelõ hatású, melyet a madárinfluenza terjedésével kapcsolatos hírek csak tovább gerjesztenek. A gabona belpiaci elhelyezése így rövid és középtávon is akadályokba ütközhet, exportra való vitele pedig erõsen világpiaci árfüggõ. Az intervenciós rendszer jövõje pedig az EU, WTO tárgyalások során, az exporttámogatások felszámolására tett ígéretének áldozatává válhat, így a gabona túlsúly sem termelési, sem piaci oldalról nem tekinthetõ megalapozottnak. Nehezíti a helyzetet továbbá a kereskedelmi logisztikai rendszerek fejletlensége, a potenciális piacok távolsága és az ebbõl adódó versenyhátrány.

· Az alacsony értékesítési ár visszavezethetõ a termelõk anyagi nehézségeire is. A más bevételi forrásra nem számító termelõ kénytelen a szorító gazdasági nehézségek, esetleg a tárolók hiánya miatt ár alatt, közvetlenül aratás után értékesíteni a gabonáját. A 16-18 ezer Ft/tonnás gabona ár – szemben a 25 ezer Ft körüli intervenciós árral – jelentõs veszteséget okoz a gazdáknak. A termelõi kisszolgáltatottság csökkentése érdekében az intervenciós idõszak kezdetét elõrébb hozzuk, november 1-rõl augusztus 1-jére módosíttassuk. Mindazonáltal nem tartható, hogy a magyar mezõgazdaság folyamatosan intervencióra termeljen és évrõl évre több millió tonna gabonafelesleggel terhelje az egyébként is gabonatöbbletekkel küszködõ EU belsõ piacát, vagyis növénytermesztésünk egyoldalú gabonatúlsúlyra alapozott szerkezetét is változtatnunk kell. Felül kell vizsgálni a termesztésbõl kikerült illetve eddig be nem vont fajok listáját Az állatlétszám emelése, ezáltal a gabona hazai piacának megteremtése is alapkérdés. Olyan gazdasági környezetet kell éppen ezért létrehozni, mely növeli az állattartási kedvet, és könnyíti az állattenyésztésbe történõ fejlesztések megvalósulását. Az állattenyésztés problémáinak kezelése nélkül a mezõgazdaság egyensúlyának helyreállítása nem lehetséges, a növénytermesztõ gazdaságok alapvetõ problémái nem orvosolhatók.

· A gabonafelesleg enyhítésére alternatív lehetõséget teremt a biomassza elõállítás és hasznosítás megszervezése, illetve az energia célú növénytermesztés felfuttatása. Ez a fajta tevékenység az EU második pilléres támogatási rendszerébe is beilleszthetõ, így jelentõs támogatásokat élvezhet és segít a szerkezetváltásban.

– Ennek keretében mód nyílhat a biodízel elõállítás termelési hátterének biztosítására, a fokozódó bioetanol szükséglet hazai alapokon való elõállítására. (Az EU, megújuló erõforrások használatával kapcsolatos direktívái több százezer hektár szántó ipari célú hasznosítását tenné lehetõvé anélkül, hogy a termelõi jövedelmek csökkennének. A vonatkozó EU direktíva 2005-ben 2%-nyi, 2010-ben pedig már 5,75%-nyi bioetanol, illetve biodízel hajtóanyagba történõ bekeverését írja elõ.)

– A biodízel és bioetanol elõállításán túl energetikai faültetvények, agroerdõk telepítésére is sor kerülhet.

– Korrekciós lehetõséget kínál továbbá a fehérjenövény termesztés fokozása is. Az elmúlt években töredékére esett vissza a fehérjenövények vetésterülete, amely vetésváltási, talajhasználati problémákat is felvet.

– Az alternatív növények szélesebb körét is vizsgálat alá kell vonni. A termesztett növények sokszínűségét megalapozó, saját génkészleteinket tartalmazó és ezzel a minõségi szerkezetváltás alapját jelentõ génbankokat újból működõképessé kell tenni.

– Növénytermesztési irányok között /zöld energián túl / éledezõ iparág a természetes alapanyagokat hasznosító, lebomló csomagolástechnika, fűtéstechnikai kiegészítõk, egyéb melléktermék hasznosítási programok indítása.

· A növénytermesztés piaci lehetõségeit illetõen létkérdés, hogy megõrizzük az ország GMO mentességét. Az ökológiai gazdálkodás termékeit fogyasztó egyre növekvõ fogyasztói kört tartalmazó piaci szegmens is lehetõséget kínál a termelési szerkezet módosítására.

· A takarmánytermesztés, a legelõgazdálkodás, a gazdaságosan szántóföldi művelésre nem használható területek gyepesítése is felveti az állattenyésztés, a szarvasmarha, a húsmarha és a juh ágazatok felfuttatásának szükségességét. Érdekeltek vagyunk tehát abban, hogy javuljon a növénytermesztés és állattenyésztés közötti összhang, és gabonafeleslegeink minél nagyobb hányada kerüljön úgymond bõrben értékesítésre. Ennek érdekében, piacvédelmi megfontolásokból, elsõsorban a nemzeti agrárpolitika eszközeivel segítenünk kell az abrakfogyasztó ágazatok piacorientált fejlesztését, biztosítanunk kell az ezen ágazatok tenyésztési hátterét adó, tenyésztésszervezési állami feladatokat ellátó intézményrendszer eddigi eredményeinek megõrzését és színvonalának javítását.

· A kertészeti ágazatok a vidék népességeltartó képességének javítására, a mezõgazdaság, munkahelyteremtésben játszott szerepének erõsítésére kiváló lehetõséget biztosítanak. Versenyképességük záloga a minõségi áru termelése és forgalmazása. A magyar kertészet ezen elvárásnak azonban (elöregedõ ültetvények, kedvezõtlen fajtaszerkezet, tõkehiány, vegyes műszaki és technológiai színvonal, kevés öntözhetõ terület, hiányos „post harvest” technológia és hiányos infrastruktúra, heterogén kereskedelmi logisztikai háttér miatt) egyre kevésbé tud megfelelni. Az ágazat megújulása szempontjából fontos, hogy az ökológiai illetve integrált termesztéstechnológiára való átállás épület-, gép- és technológiafejlesztési igénye mielõbb kielégíthetõ legyen, különben kiváló ökológiai adottságaink kihasználása a külföldi befektetõ számára hoz hasznot. A földforgalommal kapcsolatos moratórium feloldását követõen ugyanis a külföldi befektetõk számára értéket képviselnek kiváló éghajlat és talajadottságaink.

· A gyümölcstermelés rendszereihez (pl: étkezési alma, integrált gyümölcstermesztési modell, hagyományos, léalma) igazodó fajtaválaszték kialakítása fontos feladat.

· Gyógynövénytermesztésünk és a gyógynövény gyűjtésrõl, feldolgozásról, nagy élõmunka lekötése és ökológiai adottságaink kihasználása érdekében programot kell alkotnunk. A gyűjtött és termesztett kultúrák piachasznosulásának elõsegítése fontos szempont a vidéki munkalehetõségek és kiegészítõ jövedelemszerzési lehetõségek feltárásában.

· A nemzetközi zöldség-gyümölcs piacokon a friss termékek kínálata fokozódik. A koncentrált termelõi fellépés, a mennyiségben, minõségben egységes kínálat piaci elõnyöket hordoz. Ennek alapeszközét a termelõi csoportosulások, gazdaszövetkezetek (TÉSZ-ek, BÉSz-ek) létrehozását és működését minden eszközzel támogatni kell.

· A termelési alapok fejlesztésével, a fajtaösszetétel javításával, a korszerűtlen, elöregedett ültetvények lecserélésével, a vízelosztási rendszerek fejlesztésével, célirányos ágazati termékmarketing kialakításával, a minõség biztosítási rendszerek fejlesztésével és a finanszírozás helyzetének javításával az ágazat fellendíthetõ, kiváló természeti adottságaink jobb hatásfokkal hasznosulhatnak.

· A termál vízkészlet alternatív hasznosítására alapozott fóliasátras, illetve üvegházas zöldségtermesztés fejlesztésével, korszerű kereskedelmi infrastruktúra kialakításával erõsíteni kívánjuk az ágazat foglalkoztatásban betöltött szerepét, és javítani tervezzük az ágazat – piaci igények változásával összefüggõ – kibocsátását.

· A „fokgazdálkodás”, ártéri gazdálkodási rendszerek és az energiaerdõ programok megvalósítása és az árvízvédelem (Vásárhelyi Terv) összekapcsolása, ökoturizmus fejlesztése új lehetõségeket kínál.

· A piacvédelem erõsítésével, a minõségbiztosítási rendszerek fejlesztésével bizalmat kívánunk ébreszteni a hazai fogyasztóban a hazai termelésű termékek iránt.

2. Állattenyésztési ágazatok

Ahhoz, hogy a gabonatermesztés hosszú távon jövedelmezõ legyen, az állattenyésztési ágazatokban jelentõs fejlesztéseket kell végrehajtanunk. Potenciális lehetõségeink jók, állattenyésztési ágazatainkban magas genetikai értékű világfajták mellett rendelkezésre állnak a magyar õshonos állatállományok is. Legelõre alapozott állattenyésztésünk elõtt sincsenek területhasznosítási korlátok. A magyar gazdák állatszeretete, tartási, tenyésztési tapasztalatai, állategészségügyi helyzetünk is piaci elõnyt jelent. A tenyésztõ szervezetek fennmaradásának biztosítása létkérdés, működésük elemi feltételeit, az átvállalt állami feladatok fejében a Kormánynak biztosítani kell.

· A tejhasznú tehénállomány leépülését meg kell akadályozni. A mára kialakult tejtermelõ tehénállományunk minõségi fejlesztésével, a tenyésztési munka javításával, a termelés hatékonyságának növelésével jó eséllyel lehet gazdálkodni. Még a tej és tejtermékek nyomott piaci ára mellett sem reménytelen tejelõ tehénállományt tartani. Ehhez az egységes gazdaság alapú támogatási rendszerre (SPS) való áttérés reális lehetõséget kínál.

· A húshasznú tehénállomány adottságai kiválóak. A genetikai alapok és a szervezeti keretek adottak Magyarországon, így rövid, két-három évnél nem hosszabb idõ alatt gyors, hasznosítási irányváltásban reménykedhetünk. A csatlakozási tárgyalások során szerzett termelési kvóta többszöröse a jelenlegi állatállománynak, a kistermelõi tejelõ tehénállomány jó bázist képez, marhalegelõink túlnyomó hányada pedig kihasználatlan. Állategészségügyi státusunk kedvezõ, így a piaci értékesítést adminisztratív intézkedések nem akadályozzák. A kívánt állomány létszám elérése (a termelési kvóta kihasználása) csak egy új nemzeti húsmarha program keretében biztosítható. Határozott kormányzati szándék kinyilvánítására van szükség, melynek révén a fejlesztéshez szükséges többletforrások a „top-up” (nemzeti kiegészítés) keretén belül és a strukturális alapok keretében (nemzeti és uniós források) biztosíthatók. A húshasznú szarvasmarha program a kedvezõtlen adottságú térségekben jelentõs mértékben javíthatná a foglalkoztatottságot és a jövedelemtermelõ képességet.

· A sertéságazatban magas genetikai értékű állománnyal rendelkezünk, õshonos fajtánk és változatai mellett szinte az összes világfajta és korszerű hibrid megtalálható az országban. Az állománycsökkenés oka egyértelműen a jövedelemhiány, a bizonytalan piaci kilátások és a szigorú, rendkívül költséges állatvédelmi, állathigiéniai, környezetvédelmi elõírások. Ezen Uniós elõírásoknak való megfelelés jelentõs fejlesztési forrásokat igényel. Az ágazat fejlesztése, a rendelkezésre álló kapacitások kihasználása érdekében nemzeti sertéstenyésztés fejlesztési programot kell hirdetni! A biológiai alapok fenntartása érdekében, az állattenyésztési alapot fenn kell tartani és be kell vonni a tenyésztõ egyesületeket a döntéshozatalba. A magyar sertéshús keresett cikk a nyugat-európai piacokon az igényes vevõk körében, de ehhez megfelelõen márkázott, különleges minõségű termékkel kell megjelenni. Biztosítani kell az állami költségvetés terhére az állat nyomon követhetõségéhez szükséges szolgáltatásokat, a törzskönyvezési és marketing költségeket, a húsminõsítés és az állati hulla és hulladék begyűjtésének és feldolgozásának, illetve megsemmisítésének költségeit.

· A juhállomány a tradicionális tejes bárány piac eredményes működése következtében stabilnak mondható, azonban az ágazatban rejlõ lehetõségeknek csak töredékét használjuk ki. Korszerű õshonos és intenzív fajták tenyésztésbeállításával, a környezeti szempontból érzékeny területeken lévõ legelõk hasznosításával, a tejtermelés fejlesztésével az ágazat eredményei növelhetõk. Marketing munkával a piaci eredményesség javítható. (Árelõnyünk a piacon számottevõ, piaci elhelyezési gondjaink nincsenek.) Egy határozottabb állományfejlesztést programba vevõ ágazati politika meghirdetésével egy idõben, a piaci kiszámíthatóság javítása végett, indokolt egy, a gazdák tulajdonában lévõ bárányvágóhíd létesítésének támogatását is programba venni.

· A magyar baromfi ipar túlnyomórészt, egyedülálló módon magyar tulajdonban van, azonban az ágazat sorsa elsõsorban az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának alakulásától függ. A WTO tárgyalásokon tapasztalt önfeladás veszélyes, tengerentúli konkurenciát teremthet az európai baromfitenyésztés számára. (Vámleépítés, kedvezményes import kvóták, szabadkereskedelmi megállapodások). Külön sújtja az ágazatot az Európai Unió szigorú állatjóléti, állathigiéniai elõírásainak következetes betartása, jóllehet ezeket az elõírásokat az importbaromfi hús esetében az EU nem követeli (nem is követelheti) meg. Magyarországnak éppen ezért különleges érdeke fűzõdik ahhoz, hogy a minõségi elõírásokat betartsa és ezt a körülményt piaci elõny szerzésére konvertálja. Az ágazat versenyképességének javítása, az állategészségügyi, környezetvédelmi díjak, az állati hulla és vágóhídi hulladék megsemmisítési, feldolgozási díjainak, a szalmonella-mentesítési program költségeinek az átvállalása, az étkezési tojás esetében a termelõi védjegy támogatása fontos programalkotó elemek lehetnek. A vízi szárnyas termelést be kell vonnunk az agrár-környezetgazdálkodási programba.

· A halászati ágazatfejlesztési koncepcióját programba kell vennünk. Az EU ezt minden tagállamától megköveteli.

· A kisállattartás stratégiai kérdéseirõl részletes program-kiegészítõt dolgozunk ki. A nagy élõmunka lekötésű, jövedelem kiegészítési lehetõséget biztosító, a melléktermék hasznosítás lehetõségét magába rejtõ, a kis- és közép gazdaságok jövedelemviszonyait javító állattenyésztési ágazatok sorsa egy, a vidék foglalkoztatási erejét növelni szándékozó, családi gazdálkodási modellt preferáló stratégiának szerves részét kell, hogy képezze (méhészet, galamb és nyúltenyésztés, gyöngyös, fácán, csiga…stb.).

· A növénytermesztés, legelõgazdálkodás és a legeltetéses állattartás kapcsolatrendszerének újragondolása, egyes állattenyésztési ágazatok ökopotenciál kihasználásának fokozásába való bekapcsolása (beleértve az ökológiai gazdálkodási modellek, pl.: húsmarha, szarvas, birka, mangalica, kecske, liba, kacsa élelmezési lánc a legelõhasznosítás elõmozdítására) fontos feladat.

· Összességében az állattenyésztési ágazatok pozícióját a vázolt, komplex, de a részleteket illetõen itt ki nem fejtett tenyésztési programok beindításával, az állattartás hagyományos rendszereinek az agrár-környezetgazdálkodási programokba illesztésével és fejlesztésével valamint a minõségellenõrzés erõsítésén keresztül lehet javítani. Meg kell teremteni a lehetõségét annak, hogy - nyugat-európai példákhoz hasonlóan (lásd. Fleisch-Prüf-Ring) - a termelõi érdekképviseletek szakértõi is részt vehessenek a minõségellenõrzésben.

3. Állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági program
A célkitűzéseknek megfelelõ, beltartalmilag értékes és biztonságosan fogyasztható élelmiszer, egészséges állat illetve egészséges alapanyag nélkül nem létezik. Jó és biztonságos árut elõállítani, és forgalmazni, egyáltalán nyereségesen termelni, belföldön és külföldön talpon maradni, piaci sikereket elérni, megkövetelt és hiteles állatorvosi igazolások nélkül nem lehet. A partnerség jegyében olyan állategészségügyi hatóságra van szükség, mely nemcsak számonkérni, de megvédeni is képes az állategészségügyi követelményeket betartó termelõt.

A csatlakozást követõen nagymértékben elszaporodott hamisított, a fogyasztót megtévesztõ, silány élelmiszerek forgalma ellen Magyarországon határozottan fel kell lépni. A vásárlói döntések befolyásolásával el kell érni, hogy egyre többen magyar termék mellett döntsenek, a vásárló elsõsorban a nemzeti terméket keresse. Ehhez azonban komoly marketing munkára, hiteles igazolási és eredetvédelmi jogosultságok rendszerére és konzekvens piac-felügyeleti munkára van szükség.

A termelõ minõsítése helyett a termékelõállítás körülményeit, a termékkel szemben támasztott követelményeket, a „házilagos élelmiszerkészítést” és forgalmazhatóságának minimális higiéniai szabályait, a helyi feldolgozás és értékesítés kereteit kell jogszabályban rögzíteni. A helyi-, kistérségi ellátás, a hagyományos ételek, biotermékek, a falusi turizmus, a piacozás lehetõségéhez, a nemzeti sajátosságok és érdekek érvényesítéséhez a nemzeti jogszabályi háttér megteremtése nélkülözhetetlen. Nem tartható, hogy a vidéki túrizmus továbbra is nélkülözze a helyi gasztronómiai különlegességek, házi készítésű termékek felhasználását és helyi forgalmazását.

Az állategészségügyi szolgálat segítse, és ne gátolja az állatjóléti, állathigiéniai megfelelést biztosító EU-s (NVT keretében biztosított) támogatások elnyerését. Tevékenyen járuljon hozzá, hogy a kis- és közepes állattenyésztési kapacitások termelésben maradhassanak és elnyerhessék az EU elõírásoknak való megfelelés garantálását célzó beruházási pályázatokat, és jövedelempótló támogatásokat.
a. Állategészségüggyel összefüggõ teendõk az állattartásban
Az állategészségügyi szolgálatra fontos feladat hárul, hiszen ez a szervezet látja át és fogja át folyamatában az állattartást, az élelmiszertermelést, részt vesz a termelési folyamatban, és mind a belföldi, mind a nemzetközi kereskedelemben igazoló, garanciát nyújtó szervezetként elfogadott. Működése, hitele és egyben záloga is az ágazat eredményességének. Megerõsítése érdekében az alábbi teendõk fogalmazódnak meg.

· Minden, az emberre és állatra veszélyes betegség iránt fogékony állományra bejelentési kötelezettség vonatkozzon (tulajdonosi felelõsség).

· Az állattartási engedélyek rendszere újragondolandó. Irányadó az állattartási rendelet és – telepek esetében – az építési elõírások betartási kötelezettsége.

· Az engedélyezési eljárásban a járványvédelmet, közegészségügyet, állathigiéniát, környezetvédelmet, állatvédelmet, állatjóllétet érintõ körülmények, az ezt szolgáló beruházások egyedi elbírálás alapján legyenek meghatározva (állattartási tilalom szabályozása külön törvény keretei között).

· A helyi állattartás szabályozásánál alapelv kell, hogy legyen: az állattartás a falun természetes, ezért nem általában az állattartást kell tiltani, hanem a „jó mezõgazdasági gyakorlatonak” megfelelõ szabályait kell rögzíteni. Egyedi és vitás esetekben a jegyzõ, a szakhatósági vélemények alapján döntsön. Tiszteletben kell tartani az évszázadok alatt e tekintetben kialakult helyi viszonyokat, tradíciókat és gyakorlatot. Ezen követelmények érvényesítéséhez, a termelõi érdekek védelmét is szem elõtt tartva az Országgyűlés alkosson törvényt!

· Az állattartáshoz közvetlenül kapcsolódó, elsõdleges élelmiszer elõállítás szabályozása keretében

– a jó minõségű, egészséges terméket elõállítók és a fogyasztók védelmében a termék elõállítást és a forgalmazást is ellenõrzés alatt kell tartani, állategészségügyi-hatósági és ellátó állatorvosi kontroll (nyilvántartás) alá kell helyezni;

– az állattartónak a jó gazda gondosságával kell gondoznia az állatokat, s mind az állatok egészségi állapotát, mind a környezetet illetõen be kell tartania az állattartással kapcsolatos szabályokat;

– el kell érni, hogy az így elõállított állati termékek külön nemzeti szabályozás szerint, higiéniai (fogyaszthatósági) és minõségi (gyártói felelõsségi) föltételekkel, térségi (helyi-, regionális) forgalomba hozhatók legyenek.

· Az állatorvosi ellátás, állategészségügyi, állatjóléti felügyelet tekintetében

– az állategészségügy kell legyen a kohéziós erõ a termeléstõl az értékesítésig, ezzel széleskörűen érvényre juttatható az ellátó állatorvosok szakértelme, mind a gyógyításban, mind a termelési folyamatban;

– követelmény, hogy a termelõ a szállítási, az egyedi megjelölési, mentesítési és egyéb operatív feladatok ellátása során egy adott állatorvossal álljon kapcsolatban és a hatóság az ellátó állatorvosra bízott állami feladatok végzését ellenõrizze, a hatósági állatorvosok pedig közvetítsék az állami akaratot az állattartás, az élelmiszer-elõállítás, forgalmazás körülményeit illetõen, szerezzenek érvényt a rendeleti szabályozásnak a „szántóföldtõl az asztalig" szellemben;

– ennek a feladatnak csak szakmailag jól felkészült, megfelelõ jogi -, technikai háttérrel rendelkezõ, az állam szerepét értõ, gazdaságilag/költségvetési szempontból is független (teljes mértékben költségvetési finanszírozású, bevétel-független) állategészségügyi szolgálat és szolgáltatás tud megfelelni;

– a termékazonosítás, a nyomon követhetõség alapja az egyedi állatazonosítás, állományazonosítás(regisztráció); ez a feladat az európai uniós gyakorlatban az állattartókkal mindennapos kapcsolatban álló állategészségügyi szervezeté, azon belül is az ellátó állatorvosé; ma Magyarországon mind az irányítás, mind a végrehajtás sokszereplõs, nehezen átlátható, nem megbízható, állatfajonként is lényeges módszerbeli különbözõségekkel terhelt; ezen változtatni kell, hiszen a rendszer akkor működik jól, ha egy szervezet irányítása alá tartozik;

– az állami mentesítési programokat illetõen a mai gyakorlat az állattartók irányába nem ösztönzõ, hanem kényszerítõ szándékú; cél, hogy az állam által elrendelt beavatkozásokat az állam fizesse és a gazdákat csak azok a költségek terheljék, melyek működési költség jellegűek, illetve, melyekbõl közvetlen hasznuk is származik;

– a közpénzek hatékony fölhasználása érdekében szükségesnek tartjuk, hogy a támogatás kifizetése és fölhasználása állategészségügyi kontrollhoz és teljesítéshez legyen kötött, és a jogkövetõ magatartás ne jövedelemcsökkenést, hanem nyereséges tevékenységet eredményezzen a termelõk számára;

– az állattartó köteles állatai takarmányozásához az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági követelményeknek megfelelõ takarmányról és itatóvízrõl gondoskodni; a hatóság pedig legyen köteles a föntiek betartását ellenõrözni.
b. Élelmiszer-ellenõrzés, élelmiszer-biztonság
Az Unióban csak a teljes értékű élelmiszer elõállítására és forgalmazására van lehetõség. Megszűnt az élelmiszerhigiéniai okból „fogyasztásra feltételesen alkalmas” és a „csekélyebb táp- és élvezeti értékűként alkalmas” élelmiszer kategóriája, így a "hatósági húsbolt" és az ott árusítható termékek köre is. A „minõség megõrzési idõ” valamint „fogyaszthatósági határidõ” lejárta után a terméket már nem lehet eladásra vagy felhasználásra kínálni. Európai alapelv továbbá, hogy nem szabad megtéveszteni a termék vásárlóját annak tulajdonságait illetõen, s nem adható el más államnak olyan termék, mely a saját országban nem árusítható. Ez a hozzánk érkezõ termékekre is érvényes kell, hogy legye!
Az élelmiszer-hamisítással, annak rendkívüli egészségügyi és gazdasági veszélyei miatt már az elsõ hazai élelmiszer törvény (1896. évi XLVI. tc.) is foglalkozott. Az uniós szabályozásban lényeges változás az élelmiszer biztonság fogalom bevezetése és ezzel a termelõi/gyártói felelõsség hangsúlyozása. Az elõállítás során az államnak azt kell ellenõrzie, hogy a termelõ, termék elõállító betartja-e a nyomonkövethetõségre, a higiénés föltételekre, stb. vonatkozó elõírásokat, illetve ezen elõírások betartásához adottak-e a föltételek. A fogyasztó megtévesztése - mely napjainkban egyre jobban elszaporodik - leginkább az élelmiszer tulajdonságával, összetételével, rendeltetésével, eredetével, elõállításával, termelési körülményeivel kapcsolatosan történik!

· A silány, rossz minõségű élelmiszerek forgalmának visszaszorítása érdekében élni kell a termékmegjelölés, címkézés adta lehetõségekkel. (A hazai termékek védelme érdekében nemzeti összefogásra is szükség van.) A korrekt élelmiszerjelölés, a származás és eredet igazolása, a nyomon követhetõség és a vásárlói döntések befolyásolásának alapját képezi. Ezen alapelvek érvényesülését a hatósági munka fokozásával, a hatósági ellenõrzések gyakoriságának fokozásával kell biztosítani!

· Élve az uniós szabályozás adta lehetõségekkel el kell érni, hogy a házi vágások és a helyi ellátás céljára szolgáló helyi, kis, "jóváhagyott" vágóhidak (forgalmazási korlátok mellet) a piacon maradhassanak, fejlesztésük ösztönözhetõ legyen. Az uniós lehetõségeket kihasználva meg kell teremteni a termelõi élelmiszer-elõállítás lehetõségét (helyi -, térségi ellátás, hagyományos élelmiszer-elõállítás). Ez nem a végtermék minõségében, hanem az elõállítás körülményeiben különbözhet csak az unió, szabadforgalmú üzemekre vonatkozó követelmény rendszerétõl.

· Az agrárium, a vidékfejlesztés, a falusi vendéglátás, a turizmus érdekeit egyaránt szolgálja, hogy megteremtjük a kistermelõi tehenészetekbõl, juhászatokból, kecsketenyészetekbõl származó sajtja, annak a helyi szokás szerint készített, ízesített, illetve érlelt változatai, méz, méhészeti termék, száraztészta közvetlenül vagy kereskedelmi vendéglátás útján, a kötelezõ higiéniai elõírások megtartása és az élelmiszerbiztonság megteremtése mellett, piacon vagy a háztól, közvetlen értékesítésének lehetõségét. A kisgazdaságok elsõdleges termékeinek elõállítása és forgalmazása, a különleges minõségű, speciális élelmiszerek készítése foglalkoztatási lehetõség bõvítést, hozzáadott érték növekedést, pótlólagos jövedelemszerzést, és a turista vonzó képesség javítását eredményezi.

· Hatóságaink, hogy megvédjék a magyar piacot a silány, szabálytalanul elállított, és forgalmazott áru-dömpingtõl, nincsenek eleve vert helyzetben. Munkájuk szakszerű ellátásához jól képzett munkatársakra, jól szervezett és technikailag jól fölszerelt intézményre, státuszában pártatlan döntéshozatalra alkalmas szervezetre, nemzetközi akkreditációval rendelkezõ laboratóriumi háttérre van szükség.
c. Állathullák és állati eredetű hulladékok megsemmisítése

· A mai büntetõ-jellegű, inkább a szabálytalanságra ösztönzõ begyűjtési rendszert meg kell szüntetni, s közfeladatként, a közegészségügyet, állategészségügyet, környezetvédelmet egyaránt szolgáló központi szervezésű, központi finanszírozású begyűjtési rendszert kell működtetni.

· Ahhoz, hogy a hulla, illetve hulladék tulajdonosokkal szemben a jogszabályi elõírások betartása számon kérhetõ legyen végrehajtható föltételeket kell szabni.

· A tevékenységbõl eredõ esetleges vállalkozói nyereség (állateledel -, ipari zsír, stb. gyártásához megfelelõ anyagok értékesítése) a felállítandó közhasznú társaságot illeti meg.
d. Uniós szabályozás lehetõsége és szükségszerűsége

· Amíg a támogatás mértéke ki nem egyenlítõdik, az EU-15-ök tekintetében, az esélyegyenlõségben bízni illuzió, arra hivatkozni nem korrekt. A támogatási rendszer kiegyenlítõdéséig újabb derogációkat kell kérnünk (pl. hullamegsemmisítés, helyi - regionális vágások, "jóváhagyot" kategóriás, vágási szám korlátozott vágóhidak, közvetlen termelõi értékesítés, tejgyűjtõk, állatvédelmi elõírások,…stb. jogcímmel). Cél, hogy a kisgazdaságok átmenthetõek legyenek a ténylegesen verseny semleges idõkre.

· Az uniós szabályozás alapja a veszélyektõl való félelem. Félelem a csalástól, a betegségektõl. A diplomácia feladata is, hogy a félelmet a bizalom légköre váltsa föl. Az ellenõrzés legyen olyan hatékony, hogy az alkalmatlanokat, a csalókat kiszűrhesse, a veszélyeket - hisztériakeltés nélkül – észlelje és elhárítsa.

· Az Unió működése napi alku és érdekérvényesítés kérdése, ezért sokkal nagyobb gondot kell fordítani arra, hogy ne csak védekezzünk, hanem sajátos érdekeink, melyek sokban hasonlóak a többi, most csatlakozott államokéhoz, érvényre jussanak.
e. Finanszírozás

· Az állattartás terheinek csökkentése, az állattartás jövedelmezõségének növelése és az állatállomány fejlesztése érdekében az állategészségügyi - állatorvosi költségeket támogatni kell. A támogatások körét, az elvégzett munkára vonatkozóan, számla ellenében rendeletben kell meghatározni.

· Az állategészségügynek át kell vállalnia az egyedi állatazonosítás eddig szövevényes irányítási, ellenõrzési feladatait, s meghatározóvá kell tenni szerepét az állattartó telepek, állattartók regisztrációjában is.

· Az állami állategészségügyi szolgálat hatékony, az uniós és nemzeti jogszabályi feladatokat maradék nélkül elvégzõ, a korszerű államszerepet megvalósító működéséhez szervesen hozzátartozik a nemzetközi akkreditációval rendelkezõ laboratóriumi hálózat, az informatikai rendszer, a hatósági ellenõrök iroda és gépkocsi ellátása, a megszervezett ügyelet, - készenlét, az adminisztrációs háttér, a járványvédelmi és élelmiszerbiztonsági készenléti csoport, a rendszeres továbbképzések, a társadalommal való párbeszéd és a tudatosan kiépített nemzetközi kapcsolatrendszer.

4. A megújuló energiaforrások elõállításának és használatának növelése

Az EU-hoz történt csatlakozással a magyar mezõgazdaság olyan piacra került, ahol túltermelés van a legtöbb mezõgazdasági termékbõl. Az élelmiszercélú termelésbõl kiesõ területek energetikai célú hasznosítása jó megoldás lehet arra, hogy a mezõgazdasági termelõk alternatív jövedelemszerzési lehetõséghez jussanak, és továbbra is olyan tevékenységet végezzenek, amihez értenek és amire eszközeik rendelkezésre állnak. A mezõgazdasági területek így továbbra is művelésben maradnak, a vidék nem néptelenedik el. Ez a mezõgazdasági szerkezetváltás szolgálhatja egyben a környezetvédelem, a gazdasági, a szociális és a társadalmi problémák kezelését, a vidék fejlesztését is.

a. A biomassza mint energiaforrás

Magyarország összes biomassza készlete kb. 350-360 millió tonna, melybõl évente újratermelõdik kb. 105-110 millió tonna. Ennek az újratermelõdõ biomasszának az energiatartalma nagyobb, mint az országban évente felhasznált energia mennyiség.

A rendelkezésre álló biomassza, összetételét tekintve rendkívül sokrétű. A mezõgazdasági mellékterméktõl (szalma, szár, csutka stb.) a kertészeti, szõlészeti hulladékokig (nyesedék, venyige), az erdõgazdaságból származó tűzifa és vágástéri hulladékokig, vagy elsõdleges fafeldolgozás hulladékokig (fűrészpor, forgács stb.), az élelmiszeripari hulladék (olajosmag-héj stb.) és települési hulladékig (szennyvíziszap), illetve az energetikai célra termesztett biomasszáig (fás és lágy szárú energetikai ültetvényekig) valamennyi lehetõség szóba jöhet.

A hasznosítási irányok tekintetében a leghatékonyabb és a leggyorsabban fejleszthetõ megoldás a biomassza tüzeléssel való hasznosítása, hõ és villamos energia nyerése. A szilárd biomassza tüzelése a mainál lényegesen nagyobb szerepet kell, hogy kapjon a jövõ energiapolitikájában. A nagyobb hõ- és villamos erõművek az alapanyag szükségletüket az erdészetekbõl származó alapanyagok mellett az energetikai növénytermesztés segítségével is ki tudnák elégíteni. A korszerűtlen széntüzelésű erõművek átállítása a környezet szennyezésének csökkentésén kívül lehetõséget ad arra, hogy az élelmiszeripari célú mezõgazdasági termelés helyett az energetikai célú növények termesztése adjon a gazdálkodóknak biztos munkalehetõséget, megélhetést.

b. Folyékony energiahordozók biomasszából

Az Európai Unió 2003/30/EK direktívája elõírja, hogy a közlekedési célú üzemanyagokat 2005-ben 2%-ban, 2010-ben pedig 5,75%-ban kell megújulók energiából származó üzemanyagokkal helyettesíteni. A 2233/2004. (IX. 22.) kormányhatározat a nemzeti célszámokat rögzíti. (2005-re 0,4-0,6%, 2010-re 2%). Emellett lehetõvé teszi, hogy a bio-üzemanyagokat terhelõ jövedéki adót - adott mértékben és módon - 2010. december 31-ig vissza lehessen igényelni, vagy a fizetendõ adóból le lehessen vonni. Az EU-s direktíva teljesítése biodízelre és bioetanolra alapozott.

A biodízel elõállításának technológiája kialakult. A bio-üzemanyag gyártása és felhasználása Magyarországon is kitörési pont lehet a vidékfejlesztésben, az élelmiszeripari célú termelés csökkentésében, ám a kapacitások kiépítése és ezzel összefüggésben az alapanyag integrált termelése nagyon vontatottan indult el. Az alapvetõen repce és napraforgó feldolgozására alapozott gyártáshoz a magyar mezõgazdaság az alapanyagot biztosítani tudja. A szántóterület 12-13%-án termelt olajos növények vetésterülete, igény esetén bõvíthetõ.

A "nagy üzem = gazdaságos üzem" gondolkodásmóddal itt sem értünk egyet. A termelési tájkörzetek, a vidéki munkalehetõségek biztosítása, és a melléktermékek (olajpogácsa, glicerin) hasznosíthatósága a kapacitások decentralizálását indokolja. Célszerűnek látszik az a megoldás is, hogy a növényi olaj alapanyagának termesztéséhez közel, kisebb sajtoló üzemekben történjen meg az olajkinyerés, és a biodízellé történõ átalakításhoz szükséges észterezést pedig nagyobb teljesítményű üzemekben végezzék.

A bioetanol, mint víztelenített finomszesz, mezõgazdasági terményekbõl fermentációval készül. A bioetanol gyártására nálunk leginkább a kukorica használható, így a piacon lévõ terményfelesleg ezen az úton is csökkenthetõ lenne. Az EU cukorimportot liberalizáló intézkedései következtében felszabaduló termõföld hasznosítására a cukoralapú etanol-gyártás is felfuttatható.

Az biodízel és az etanol gyártásához felhasználható alapanyag termelés gazdaságosságát a 74/2005. (VII. 22.) FVM rendelet megalapozta azzal, hogy az energetikai célra termesztett alapanyagok termeléséhez – amennyiben a gazdálkodó igényli – EU támogatást (SAPS) illetve kiegészítõ nemzeti támogatást (GOFR top-up) biztosít. A kiegészítõ energetikai támogatás 27 €/ha. A jövedéki törvény alapján a gázolajba bekevert biodízel (max. 5%) után, illetve az ETBE-ben lévõ bioetanol komponens után a lepárló üzem adóraktár engedményese, az importáló illetve a bejegyzett kereskedõ 2010. december 31-ig visszaigényelheti a jövedéki adót. Serkentõleg hatna ugyanakkor a bio-üzemanyagok felhasználására, ha a Kormány a nagyobb üzemanyag felhasználók (BKV, VOLÁN stb.) számára is lehetõvé tenné a bekeverést, illetve engedményezné a jövedéki adó visszaigénylését.

c. Biogáz termelés

A biogáz szerves anyagok anaerob bomlásával elõállított metán (50-70%) és széndioxid (28-48%) valamint egyéb gázok (1-2%) keverékébõl álló gáz, melyet a mezõgazdasági szerves anyagokból (a növénytermesztés fõ- és melléktermékeibõl, állattartó telepeken keletkezõ hígtrágyából), élelmiszeripari melléktermékekbõl, kommunális szennyvízbõl lehet elõállítani. Ezzel az energiatermelõ technológiával egyúttal megoldható a nagy mennyiségben keletkezõ környezetkárosító anyagok megsemmisítése, közömbösítése is.

A képzõdött energia egyrészt felhasználható pl. állattartó telepek fűtésére, hűtésére, illetve áramtermelésre, a visszamaradó szervesanyag pedig jól hasznosítható biotrágyaként a növénytermesztésben és a kertészetekben is. Növeli az alapanyag mennyiségét az is, hogy az étkeztetésben keletkezett hulladékot csak korlátozottan lehet állatok etetésére (moslékként) felhasználni.

A biogáz elõállítás, elsõsorban a magas beruházási költségek miatt állami támogatásra szorul. A társadalom egészének érdekét szolgáló biogáz termelõ kapacitások létrehozását, az abban rejlõ környezetvédelmi, vidékfejlesztési, energetikai és hulladékkezelési elõnyök kihasználását preferáljuk. Célszerű azonban újragondolni a tárcakompetenciákat, ugyanis az összehangolt cselekvés esélye jelenleg kicsi. A megújuló energiaforrások kérdéskörét indokolt lenne egy kézbe tenni.
3.3. Agrárdiplomáciai és kereskedelemfejlesztési teendõk

3.3.1. WTO tárgyalások

A közösségi agrárszabályozás jövõképe levezethetõ a most folyó és végéhez közeledõ WTO tárgyalásokból, illetve az ott képviselt Közösségi álláspontból. Ezek szerint az EU eddigi álláspontját a következõ fölajánlások fémjelzik:

· export támogatásokról való lemondás (2013-ig történõ kivezetés mellett),

· drasztikus piacnyitás, az agrárvámok számottevõ, átlagosan 40 %-os csökkentése, de az érzékeny termékek esetében 60%-ig is felkúszó vámleépítés , a legfejletlenebb fejlõdõ országok elõtti drasztikus piacnyitás, vámmentes termékexportjuk elõsegítése 2007-2013 között,

· a belsõ támogatások 70 %-os csökkentése,

· a terület alapú, közvetlen, jövedelempótló támogatások termeléshez nem kötött módon történõ folyósítása.

A WTO tárgyalásokat illetõ elvárásaink (tárgyalási keretek) az alábbiakban fogalmazhatók meg.

· Elvárjuk az EU-tól, hogy a most folyó WTO tárgyalásokon ennél messzebbre nem menjen az agrártámogatások leépítésében, és olyan ajánlatot ne tegyen, ami veszélyezteti a Közös Agrárpolitika jelenlegi kereteit, azaz a 2003-as KAP reformot (így a 2013-ig való közvetlen, terület alapú támogatások esetében ígért felzárkózásunkat.)

· Az exporttámogatások felszámolása fejében, a paralelizmus jegyében követelje meg, hogy az exporttámogatás megkerülésére alkalmas támogatáspolitikai eszközök is hasonló elbánásban részesüljenek. Így szűnjön meg:

- az állami finanszírozású, 180 napnál hosszabb idõre nyújtott, támogatott exporthitel lehetõsége,

- a kereskedelmi célzatú, nem sürgõsségi jellegű nemzetközi élelmiszer segélyek rendszere,

- a monopol helyzetű állami kereskedelmi vállalatok szubvencionálása.

· Az EU ne járuljon hozzá, hogy a túlfejlett, nagy agrárexporttal rendelkezõ „fejlõdõ országok” (Brazília, Argentína) hasonló piacra jutási kedvezményekben részesüljenek, mint a fejlõdõ országok általában.

· Az EU követelje meg a vámleépítési engedményei fejében, hogy földrajzi árujelzõkkel védhessük piacaink, foglalkoztatási szempontból kiemelt jelentõségű, legérzékenyebb termékeinket és ennek szabályozásáról a WTO megállapodás keretében döntsenek.

· Elvárjuk, hogy minden más tárgyalási területet is beleértve kiegyensúlyozott WTO megállapodás szülessen és az EU ne menjen bele – más területen érvényesítendõ érdekei (ipari vámok leépítése, szolgáltatási piacok megnyitása) fejében – kiegyensúlyozatlan, csak az agrártámogatások és élelmiszervámok leépítésére szorítkozó megállapodásba.

· A hatályos WTO Mezõgazdasági Megállapodásának 2-es mellékletében rögzített támogatás leépítési kötelezettség alól mentesített, 12 támogatási kategória – „zöld doboz” – az EU számára is menekülési lehetõséget kínál a WTO presszió alól, így fejlesztési elképzeléseinket is ajánlatos ezek irányába terelni és kitágítani! Ide tartoznak többek között: az általános állami szolgáltatások, (pl: oktatás, kutatás, szaktanácsadás, minõség biztosítási rendszerek, stb.) állat- és növényegészségügyi prevenció, belsõ élelmiszersegély programok (lásd: USA gyakorlat, mint pótlólagos piacnyitási lehetõség), természeti katasztrófák következményeinek enyhítése, stb.
3.3.2. A hazai élelmiszerpiac védelmének megerõsítése

A piacvédelem WTO és EU konform újragondolása nem várathat magára. Túlzottan nagy és szűnni nem akaró nyomás nehezedik nap, mint nap a magyar élelmiszerpiacra. Az intenzív termékbeáramlás, átgondolt programon nyugvó tettekre kell, hogy késztesse az agrárkormányzatot, a piacfelügyeletet és az ún. piacvédelmi finom technikákat működtetõ háttérintézményeket.

· Nyugati, illetve tengeren túli, termékeinkkel szemben alkalmazott védelmi technikákon okulva szükségesnek tűnik az állat- és növény egészségügy, az állathigiénia, az állatjóléti intézkedések, illetve a humánegészségügy és élelmiszerbiztonság, a szermaradvány vizsgálatok, a márkanévjegy, illetve eredetvédelmi jogosultságok, földrajzi árujelzõk összehangolt ellenõrzésére gondot fordítani, az ellenõrzések intenzitására és gyakoriságára energiát áldozni, az importtermékek minõségellenõrzésére kiemelt figyelmet szentelni. (pl. állategészségügyi engedélyek beszerzésével, azok validitásának vizsgálatával körülményesebbé tenni az importot).

· A piacvédelem finom technikáinak alkalmazására, intézményrendszeri megerõsítésére áldozni kell, de nem hagyható kezelés nélkül a fogyasztó sem.

· Ha tetszik PR (Public Relation) eszközökkel is sulykolni célszerű és a fogyasztó biztonságérzetét állami garancia rendszerrel (piacfelügyelet, labor, jogi-oltalom, védjegy és ezek használatának ellenõrzése) erõsíteni kell.

· Ösztönözzük a hazai termékek piacvédelmét szolgáló eredetvédelmi rendszerek elterjesztését, földrajzi árujelzõk által nyújtott védettség erõsítését. (Megjegyzés: 11 termékünk van a regisztrációs listán, szemben az EU 15-ök 650 termékével.) A Tokaji bortól a szalámiig, szárazkolbászig, mézig hamisítják termékeinket a világban, „saját” termékeinkkel szorítanak ki minket az export piacokról.

· Eredetvédelem, földrajzi árujelzõk használata nélkül megvezetett lesz a hazai fogyasztó, eladhatatlan lesz a magyar termék, ezért szorgalmazzuk ezen kollektív jogok alapján működõ jogosítványrendszer kiszélesítését.

· Az eredetvédelmi jogosultságokkal visszaélõket keményebben kell szankcionálni, a visszaesõket pedig a hazai piacokról, bizonyos idõre kitiltani. A minõségi garanciák nélkül érkezõ terméket vissza kell fordítani, vagy a piacról ki kell vonni.

· Ha mi kénytelenek vagyunk termelõinket és élelmiszer feldolgozóinkat az EU standardok betartására kötelezni, akkor az ide szállítóktól is elvárjuk ezen garanciális elemek, többletráfordítások megtételét. Ha az EU élelmiszer ellenõrei, állatorvosai ellenõrizhették vágóhídjainkat, sõt minõsíthették is élelmiszeripari kapacitásainkat, letilthattak kapacitásokat addig, amíg kívülállók voltunk, akkor mi is megtehetnénk ugyanezt, mint EU tagország.

· Az EU régi tagállamaiban gyakorlattá vált piacvédelmi technikákat, nemzetközi kereskedelmi szabályokat nem sértõ intézkedéseket, az áruk és szolgáltatások szabad áramlásának közösségi elveit meg nem kérdõjelezõ megoldásokat indokolt minél elõbb átvenni.

Mindezen intézkedések életbe léptetésétõl várható, hogy kiépül és megerõsödik a fogyasztó és a termelõ közötti bizalmi kapcsolat és helyreáll a hazai termék becsülete.
3.3.3. Exportpiacaink fejlesztése, exportösztönzés

Exportorientált agrárgazdaságunk érdekeit programalkotó elemként kell kezelni, különben termelésfejlesztési elképzeléseink, a vidék foglalkoztatási erejének növelésére tett intézkedéseink hiábavalónak bizonyulnak. Külpiacaink állapota, a piaci rések kihasználásában elért sikereink lényeges elemét képezik az agrárgazdasággal szemben támasztott társadalmi elvárásoknak is. Exportunk sokszínűsége és hagyományos termékeink külpiaci keresettsége a hazai foglalkoztatás bõvítését eredményezi és kiváló ökológiai adottságaink hasznosítására kínál lehetõséget. Agrár külkereskedelmünk hagyományosan pozitív szaldója, deficites központi költségvetések idõszakában felértékelõdik. A 2005-ben elért 1,2 milliárd Euro-s kereskedelmi mérlegtöbblet 3,5 milliárd Euro-t meghaladó export mellett realizálódott.

· Külpiacaink fenntartásáért, illetve a piaci részesedésünk javításáért tennünk kell. A permanens többletek elõállítására képes, bevezetett piacokkal, tartós piaci kapcsolatokkal rendelkezõ ország, törõdjön tradicionális agrárpiacaival és keresse a piacbõvítés lehetõségeit. A külpiaci orientáció megtartása, vagy erõsítése nélkül drasztikus zsugorodásra ítélt a magyar mezõgazdaság, ill. élelmiszergazdaság. (lásd: népesség fogyás, intenzív import) Támogatás csak az EU-n belüli marketingre szól, de nem ártana az attaséi rendszert is áttekinteni, az AMC-t pedig a GKM ITDH bekebelezési vágyától megszabadítani és külpiaci promóciós programok piacorientált kidolgozására késztetni.

· Átgondolt piacpolitika nélkül nem leszünk képesek élni a kibõvült EU nyújtotta piaci lehetõségekkel. Adott piacra és adott termékpályára koncentráló, speciális termék és ország marketing programokat kell indítani. A piaci sikerek elérése érdekében központi kezdeményezésű, több tárcát is érintõ koordinált fellépésre van szükségünk.

· Nem hagyhatók magukra a magyar kis-és közepes vállalkozások a piacra jutás nehéz és kockázatos munkájában. Mezõgazdasági attaséi hálózatunkat be kell vonni a kereskedelem, fõleg az exportunk fellendítése érdekében megfogalmazódó programok sikerre vitelét célzó munkába, exportõreink, élelmiszeripari vállalataink, termelõink piaci kapcsolatok építésére irányuló munkájában. A perspektívikus piacok diktálta marketing programok kialakításánál támaszkodnunk kell az agrár attaséi rendszerre, használnunk kellene piaci ismereteiket és kiépített kapcsolatrendszerüket. Cél, a magyar termékek piaci elhelyezését ösztönzõ rendszer kialakítása, az exportbõvítés lehetõségeinek feltárása.

· Élni kell a WTO adta piacbefolyásolási lehetõségekkel, így az AMC-t, a fõ piacainkra vonatkoztatott marketing programok kialakításával meg kell bízni.

· Az AMC-t, mint a termelési, feldolgozási fázis, értékesítésbe hajló és az agrármarketingért felelõs Kht-t a tárca felügyelete alatt kell tartani. Csak így képzelhetõ el, hogy közvetlenül hassunk kül- és belpiacainkra és a termeléspolitikára is közvetlen visszakapcsolások érvényesüljenek. Meg kell akadályozni az ITDH agrármarketing szervezetünk bekebelezésére irányuló akcióját.

· A láthatatlan export fokozási lehetõségeinek feltárására, a hazánkba évente érkezõ kb. 40 millió külföldi, programba foglalt gasztronómiai kezelésére, a kiemelt üdülõkörzetek magyar termék kínálatát javító, a silány terméket kiszűrõ, a magyar termékek iránti keresletet az adott régióból érkezõ turisták számára „otthon” is elérhetõvé tevõ külkereskedelmi stratégia kialakítására, célpiaci preferen-ciák kidolgozására, koncentrált piaci fellépés állami marketing programok keretében történõ megfogalmazására programot szervezünk.
3.3.4. A kereskedelem fejlesztését szolgáló strukturaátalakítási és élelmiszer-feldolgozási teendõk

· A fogyasztó ¾ részben feldolgozott terméket fogyaszt. A „táblától az asztalig” program részeként bizalomerõsítõ programok, falusi bor és gasztronómiai turizmus, „slow food” program, az értékmentést és hazai ízeket propagáló, a vidék vonzó képességét erõsítõ programok indítását preferáljuk. Ennek alapvetõ feltétele az eredetvédelem, a földrajzi árujelzõk (pl: gyulai kolbász, szegedi paprika, nógrádi szilva pálinka, akácméz, stb.) megléte.

· Javítanunk kell az elsõdleges élelmiszeripari feldolgozás, az élelmiszeripari kis- és középvállalkozások helyzetét, fel kell tárnunk a „múltik” és hazai, kis és közép vállalkozások vertikális integrációs kapcsolattartásának lehetõségeit, szabályoznunk kell a termelõi társulások élelmiszeripari feldolgozás irányába történõ elmozdulásának ösztönzési kereteit.

· Szorgalmaznunk kell a kereskedelmi logisztikai rendszerek fejlesztését, a tárolás, csomagolás, osztályozás, kereskedelmi mennyiségek piacra jutását elõsegítõ infrastruktúra fejlesztését, az infrastruktúra helyzetének javítását, a vidéki térségek kereskedelmi fõútvonalakhoz való csatlakozási lehetõségeinek olcsóbbá tételét, egyszóval a közösségi infrastruktúra színvonalának javítását.

· A termelés biztonságát megalapozó öntözési rendszerek fejlesztésérõl, a kertészeti ágazatok termelésbiztonságának javításáról, a versenyképességet javító vízelosztási rendszerek fejlesztésérõl programot kell alkotni).

· A diszkriminatív vasúti díjszabás megváltoztatásáról intézkedni kell. A MÁV, mint az agrártermékek legjelentõsebb szállítója, többszörös szállítási tarifával bünteti (ezáltal versenyképességünket rontja ) az exportra menõ szállítmányainkat.

· Programba vesszük a félig önellátó gazdaságok esélyteremtést célzó fejlesztését, felzárkóztatásuk lehetõségeinek feltárását.

· A mezõgazdasági vízgazdálkodás, vízhasználat és vízelosztási rendszerek kérdését napirendre vesszük (tipikus közösségi infrastruktúra építési terület a vízhasznosítás és öntözõ csatornák rendbetétele, ár- és belvízvédelem).

· A regionális termékpiacok fejlesztése az egyik legfontosabb feladat.

· Szaporítóanyag termelés fejlesztése, ösztönzése, (termelési irányok szerinti disztingválás) nemesítõ munka javítása, a kutatás eredményeinek hasznosítása.

· Borturizmus, gasztronómiai térkép, a vidék gasztronómiai vonzóképességének megalapozása, ökológiai turizmus, vadásztatás, horgászturizmus a mezõgazdaság multifunkcionális karakterének kibontakoztatása érdekében. (Ott, ahol van mit bemutatni!) Az AMC hazai és külpiaci stratégiájának az agrárstratégia célrendszeréhez való igazítása, a fogyasztó hazai termék iránti fogékonyságának a megteremtése, fokozása érdekében.

· Ma erõsebb a fogyasztó egészségtudatossága és hazai termék iránti érdeklõdése, mint amilyen szinten a piaci és eredetvédelmi garanciarendszer leledzik. A kereskedõ ma, szankciók veszélye nélkül tévesztheti meg a fogyasztót a hazai termék látszatával, mert nincs széleskörű, kollektív jogot megtestesítõ eredetvédelem Magyarországon (gönci szilva, csányi dinnye, szentesi paprika, szatmári szilva pálinka, 22 történelmi borvidékünk jeles borai, feldolgozott termékeink széles köre). Jó bázis és turizmust fellendítõ akció lenne a HÍR program becsatlakoztatása, a magyaros vendéglátás, „fast food” rendszerekkel való szembe állítás.

· Kereskedelmi logisztikai rendszerek fejlesztése (terminálok, csatlakozási lehetõségek fejlesztése a kereskedelmi útvonalak és piacok gyorsabb és olcsóbb elérhetõségének biztosítására) Raktárbázisok, terményosztályozók és csomagolók, vasúti, közúti, víziúti csatlakozási lehetõségek megteremtésének ösztönzõ programja, Kohéziós Alapok becsatornázása a kereskedelmi logisztikai rendszerek fejlesztésébe, a termelõi kiszolgáltatottság enyhítése és a piaci megjelenés szervezettebbé tétele érdekében. Kapcsolódó program a TÉSZ-ek, BÉSZ-ek, Termelõi Csoportok.

· „Post harvest” technológiák a piaci versenyképesség fokozása érdekében. Pl: érési fázisonként elkülönülõ betakarítás és értékmegõrzési rendszer, (lásd: borsó, csemege kukorica, egyéb zöldségek) piaci értéknövelõ és értékmegõrzõ, az értékesítés folyamatát elnyújtani képes technológiák pl: hűtõtárolók, gyümölcslé, vagy gyümölcspép készítõ rendszerek fejlesztése (Nem a nagy élelmiszeripari konszernek támogatása, hanem a termelõi feldolgozás, vagy elõ-feldolgozás ösztönzése, pl: AVOP programokon keresztül).

· Szinergikus hatások kihasználására „támogatás-mix” lehetõségének megteremtése a termelõi információs rendszer keretein belül (agrártámogatások (hazai és EU-s), a más tárcák kezelésében induló célprogramokban való részvétel lehetõségeinek bemutatásával).

· A természeti katasztrófák következményeinek enyhítése kapcsán a Kormány egyenlõre csak gyógyszereket és pokrócokat ajánl fel, holott élelmiszertöbbleteink egy része is, WTO és EU konform módon eltávolítható lenne a belpiacról (lásd: gabona felesleg) Ezzel a hazai piaci árak stabilizálását is elõsegíthetnék! (Erõs legitimitással és befolyással bíró agrárpolitikai vezetés számára piac stabilizációs lehetõséget jelenthetne ez a kényszer szülte megoldás!).

· A szolgáltatói tevékenység fejlesztése érdekében fejlesztjük szaktanácsadás elektronikus változatait, interaktív megoldásokkal segítjük a gazdák információhoz való jutását, szolgáltató-barát módon történõ pályázati forrásokhoz való jutását (támogatási jogosultságok, támogatáskalauz, támogatás mix).

· Biológiai alapok védelme, génbankok megõrzése, nemesítési tradícióink ápolása, minõségi árualap elõállítását célzó nemesítési tevékenység. (Intézmény finanszírozási kérdések rendbe tétele.)

· Az EU „INTERREG” programjaival való tervezés, a határmenti területeken folyó gazdálkodás színvonalát erõsítõ, regionális piacépítés szorgalmazása. (Az egykori természetes piacok elérését segítõ logisztikai kapcsolódási lehetõségek javítása. Gondolva itt a határon túli magyar-magyar kapcsolatok, agrárgazdasággal kapcsolatos fejlesztésére. Figyelemmel a 2007-es román csatlakozásra! (A határmenti termelõk bekapcsolhatók lennének pl.: Szatmár, Arad, Beregszász, Kassa, Újvidék, Eszék, Lendva, stb. piacaira.)
4. Szövetségesek a megvalósításban

Ahhoz, hogy a vidék megerõsítését szolgáló, a fent megfogalmazott célokat követõ és feladatokat maga elé tűzõ néppárti agrár- és vidékpolitika eredményes lehessen, segíteni kell a gazdáknak néhány dolog megértésében. Mindenek elõtt tudniuk kell, hogy

· az EU-ban elsõsorban nem a nagybirtoknak, hanem a kis- és középméretű családi gazdaságoknak valamint a környezetbarát, minõségi élelmiszertermelésnek van jövõje, tehát ragaszkodjanak a földjük tulajdonához, hiszen a termõföld több, mint termelõ eszköz, és vége van egy közösségnek, ha földjét elveszíti;

· a föld ára várhatóan jelentõsen emelkedni fog, és a vidékfejlesztési, agrár-környezet­gazdálkodási föld alapú támogatások is ehhez és nem a megtermelt mennyiségekhez (kvótákhoz) fognak egyre inkább kötõdni;

· legyenek nyitottak az önkéntes társulásokra, mert így jobb eséllyel tudnak megmaradni a piaci versenyben;

· tájékozódjanak, tanuljanak, keressék a partnereket;

· keressék, ismerjék meg azokat a minden agrárágazatra nyitott, támogatott gazdálkodási rendszereket, amelyekhez már eddig is lehetett pályázni a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) agrár-környezetgazdálkodási programjában, továbbra is pályázhatók lesznek a Nemzeti Agrár-vidékfejlesztési Terv (NAVT) agrár-környezetgazdálkodási intézkedései között, és fontolják meg e gazdálkodási rendszerekhez való csatlakozást.

A történelmi egyházaktól, a környezet és természetvédõ valamint agrárszakmai civil szervezetektõl, pártoktól és érdekképviseletektõl, a nem kormányzati szféra szervezõdéseitõl azt kell kérnünk, hogy

· segítsék annak tudatosítását a magyar társadalomban: a mezõgazdaság a termelés mellett rendkívül fontos környezeti és foglalkoztatási, szociális szolgáltatásokat is nyújt az egész társadalom számára, és ezért méltó a közpénzekbõl nyújtott kifizetésekre;

· segítsenek meggyõzni a magyar társadalmat arról, hogy fogyasszon magyar élelmiszereket, magyar mezõgazdasági termékeket és árukat;

· segítsék a természetvédelem céljainak és az általa felkínált lehetõségeknek a megértetését az agrárium szereplõinek körében;

· működési helyükön segítsenek az agrár-környezetgaz­dálkodásra és vidékfejlesztésre vonatkozó információkat eljuttatni a gazdatársadalomhoz;

· keressék az agrár-környezetgazdálkodási szakmai és tudományos műhelyek, szakemberek, FVM hivatalok, falugazdászok, helyi önkormányzatok és más civilek partnerségét, és mozgósítsák a társadalmat e nagyléptékű stratégiaváltás sikeres végrehajtására.

A tudomány és felsõoktatás műhelyeiben tevékenykedõ szakértelmiségtõl, agrárszakmai, szakmapolitikai kutató és oktató műhelyektõl joggal elvárható, hogy

· saját eddigi oktatási, kutatási, fejlesztési tevékenységük kritikai újraértékelése alapján hajtsanak végre valódi, tartalmi stratégiaváltást az agrártudomány, -kutatás és -felsõoktatás terén;

· dolgozzanak ki a többfunkciós mezõgazdaság, a környezet- és tájgazdálkodás szempontjainak megfelelõ, saját tradícióinkból táplálkozó és tájaink eltérõ adottságaihoz illeszkedõ gazdálkodási rendszereket, és ezekre oktassák mai hallgatóikat, a jövõ agrárértelmiségét;

· tájékoztassák és gyõzzék meg a szakmai, szakmapolitikai és politikai döntéshozó és végrehajtó elitet e stratégiaváltás szükségességérõl , társadalmi hasznáról és elkerülhetetlenségérõl;

· a gazdák felkészítésével segítsék e nagy léptékű stratégiaváltás, minõségi rendszerváltás sikeres végrehajtását.

Végezetül, de egyáltalán nem utolsó sorban mindezek közhírré tételét várjuk attól a médiától, amely

· felelõsséget érez a vidék és a vidéki emberek sorsa, a természet és a táj megõrzése iránt;

· megérti, hogy „város és vidék közös sorson osztozik”, ezért

· segíteni akar a vidék minõségi fejlesztésében és egy új társadalmi szerzõdés létrehozásában.

A bemutatott jövõkép megfontolása és a vázolt feladatok végrehajtásának haladéktalan megkezdése valamint ehhez a szövetségesek megnyerése segíthet abban, hogy a természeti környezetet valamint a vidék társadalmát érintõ folyamatok ne vegyenek katasztrofális irányt. Ha a vidék és az agrártársadalom érdekében nem történnek gyors lépések, akkor többszázezer család kerülhet végveszélybe, és a multinacionális tõkeérdekek alapján berendezkedõ monokultúrás, iparszerű, tömegtermelõ tõkés nagybirtok uralkodóvá válása esélyt sem ad a nemzetbiztonsági jelentõségű élelmiszer-és élelmezésbiztonságunk megteremtésére, függõségünk, kiszolgáltatottságunk csökkentésére, a környezet, a természet értékeinek megóvására, mindezekkel a nemzet mentális és fizikai egészségi állapotának javítására, a komplex, preventív népegészségügyi koncepció megvalósítására és a vidék társadalmának megerõsítésére. Ennek történelmi felelõsségét nincs mód másra áthárítani, és káros következményeit az egész társadalom fogja hosszú idõszakon keresztül viselni!