Oldalak

2010. november 8., hétfő

Pályázati célkitűzések...

Ötszáz százalékkal nőhet a mikrohitel

Nyertesei és vesztesei egyaránt vannak annak a népi kirakójátéknak, ami a szakminisztériumokban az uniós források átcsoportosítása címén zajlik. A cél a kis és középvállalkozások helyzetbe hozása.

Az irány adott: úgy kell átrendezni a forrásokat, hogy eleget tegyenek a gazdasági akciótervben megfogalmazottaknak, vagyis helyzetbe hozzák a hazai kis- és középvállalkozásokat. Szintén cél, hogy az Új Magyarország fejlesztési terv (ÚMFT) operatív programjainak pályázatait, forráselosztását összecsiszolják, megfeleltessék az Új Széchenyi Terv céljainak.

Hosszas vajúdás első eredményeként megszületett az első, 60 milliárd forintos pályázati csomag, ami a viszsza nem térítendő uniós támogatásokat kínáló Gazdaságfejlesztési Operatív Programból (GOP) felszabadított forrásokból, illetve a 2011–13-as, előrehozott pénzügyi keretekből táplálkozik. Kiírásához még a kormány jóváhagyására is szükség lesz.

A nagymatekozás közepette a viszszatérítendő pénzügyi eszközök – hitelek, garanciaprogramok – több mint 150 milliárd forintos keretét csaknem teljesen átrendezik. Visszavontak és visszavonnak több kiemelt projektet, vannak, amelyek nevetségesen kis összegűek, de természetesen milliárdos fejlesztéseket is utolért a fűnyíró.

A legszembetűnőbb változás a gazdaság- és vállalkozásfejlesztési uniós támogatásokkal kapcsolatban várható. Egyrészt a tervek szerint magán a GOP-on belül is átcsoportosítják a forrásokat, például úgy, hogy összevonnak pályázati célokat, például a kutatásfejlesztést integrálják az innovációs felhívásokba. Csökkentik a nagyvállalatoknak szánt pályázati pénzeket is, ráadásul a jövőben azokat a cégeket részesítik előnyben, amelyek együttműködnek a hazai beszállítói körrel, illetve céljuk az exportjuk növelése.

Lesznek új felhívások is. Az egyik ilyen a mikrohitel és az „automatikus eljárásrendű technológiafejlesztési pályázat” kombinálása lesz. Ennek keretében fejlesztési célú mikrohitelt kaphat a nyertes pályázó annak érdekében, hogy előfinanszírozza a számára megítélt támogatást. Ez azért lehet sokak számára segítség, mert a kedvezményezettek a közösségi pénzeket – kivéve az előleget – utólag, a számlák benyújtását követően kapják kézhez. Előreláthatólag, 2–13 millió forint közötti fejlesztések esetében él majd ez a lehetőség.

A visszatérítendő, Jeremie uniós források keretét csaknem teljesen átstrukturálnák. Az elképzelések szerint 26 milliárd forint jutna a pályázattal kombinált mikrohitelre. Emellett gondolkoznak egy olyan új mikrohitel-konstrukción is, amelynél a jelenlegi tízmillió helyett 50 millió forint kölcsönt lehetne felvenni. Erre plusz 12 milliárd forintot szánnának, ezt beszámítva a konstrukciónak több mint 65 milliárd forintos kerete lenne.

A Magyar Fejlesztési Bank refinanszírozási hitelét, valamint az Új Magyarország forgóeszköz hitelt is érinti a változás, esetükben a rendelkezésre álló pénzek kis része marad meg, tekintettel arra, hogy eddig nagyon alacsony – öt százalék alatti – volt a kihasználtságuk. Az Új Magyarország portfóliógarancia keretét több mint 10 milliárd forinttal vágják vissza, mert a közel 30 milliárd forintnak még tíz százaléka sem fogyott el.
Ellenben terveznek egy egyszerűbb eljárásrendű viszontgarancia programot, amelybe a kifejezetten garanciavállalásra szakosodott intézmények szállhatnak csak be.

Az eredeti tervek szerint már október végén megjelentek volna új pályázatok, és a pénzügyi eszközök átcsoportosítása is prioritást kapott volna.
Lassítja a folyamatokat, hogy az új pályázati eljárásrenddel kapcsolatban egymástól függetlenül készülnek a jogszabályok, egymásnak sokszor teljesen ellentmondó kitételekkel. (f: nol.hu)

Nincsenek megjegyzések: