Oldalak

2009. december 29., kedd

Fejlesztési mérleg - 2009.

2009-es mérleg - százmilliárdok a vidék fejlesztésére 

A megnyitott intézkedések és a beérkezett támogatási kérelmek száma, a megítélt támogatások és a kifizetések nagyságrendje alapján elmondhatjuk, hogy sikeres volt az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) 2009-es éve. Az ÚMVP idei végrehajtása során folytatódtak a 2007 óta megnyitott jogcímekhez kapcsolódó kifizetések, számos korábbi támogatási forma vált ismételten elérhetővé a fejleszteni kívánó gazdálkodók számára, valamint új intézkedéseket is meghirdetett 2009-ben az ÚMVP Irányító Hatósága. A szakállamtitkár tájékoztatása szerint az ÚMVP I. tengelyében – ami a magyar mezőgazdaság technológiai korszerűsítését, versenyképességének fokozását szolgálja – 2007-től ez év decemberéig összességében csaknem 45 ezer támogatási kérelmet nyújtottak be a jogosultak, amelyek közül mintegy 33 ezer részesült támogatásban. A teljes kötelezettségvállalás összege meghaladja a 415 milliárd forintot, a kifizetések összege pedig eléri a 146 milliárdot. Külön kiemelte az állattartás körülményeinek modernizálását célzó jogcímet, amelyet ősszel ismét meghirdettek, illetve a korábban odaítélt források többségét – összesen 64 milliárd forintot, ebből 23 milliárdot beruházási előlegként – 2009-ben fizették ki. A szóban forgó támogatásra 2009 decemberéig összesen 2 240 támogatási kérelem érkezett be, a jóváhagyott támogatások összege pedig meghaladta a 220 milliárd forintot. Ez közel 400 milliárd forint értékű állattenyésztési beruházás megvalósítását teszi lehetővé. Az I. tengely fontos és nagy érdeklődést kiváltó jogcíme volt az önálló, építéssel nem járó gépek beszerzésének támogatása is, amely nyáron állt újra nyitva a gazdák előtt. A pályázók közel 5 300 kérelmet nyújtottak be, megközelítőleg 40 milliárd forint támogatásra igényt tartva. Az elbírálást követően több mint ötezren örülhettek, az e célra felhasznált uniós forrás mértéke meghaladta a 38 milliárd forintot. A fiatal mezőgazdasági termelők pályakezdését segítő konstrukciónak köszönhetően több mint 2 500 új gazda kezdhet agrártevékenységgel foglalkozni, akik egyenként akár 10 millió forintot igényelhettek az ÚMVP keretében, emellett pedig sok tematikus kiírás biztosít számukra többlettámogatást. A II. tengely is az idén debütált. A környezetterhelés csökkentését és a racionális földhasználatot ösztönző agrár-környezetgazdálkodási program öt vagy tíz évre szóló támogatásait nyáron lehetett igényelni. A területalapú kifizetések a tárgyidőszak alatt 250 milliárd forintot tesznek ki, s a vizes élőhelyektől a kedvezőtlen adottságú területeken át a gyepterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtanak úgynevezett kompenzációs támogatást. A gazdálkodók 34 500 támogatási kérelmet nyújtottak be, több mint 2 millió hektárnyi területet lefedve. Nem termelő mezőgazdasági beruházásaikkal az idén 700 ügyfél pályázott közel 1,5 milliárd forint értékben. Kiemelendő továbbá, hogy ősszel indult el az erdő-környezetvédelmi program és a vele rokonítható erdő-szerkezetátalakítási intézkedés is, amelyekre majd’ 400 támogatási kérelem érkezett be. A hazai erdőállomány megőrzéséhez járul hozzá továbbá a mezőgazdasági területek erdősítésére, valamint az erdészeti potenciál helyreállítására nyújtott anyagi segítség is. Az ÚMVP III. tengelye a vidéki életminőség javítását, a helyi jövedelemtermelő képesség növelését, a falvak megújítását és a vidéki örökség megőrzését tűzte ki célul, de szintúgy ide tartoznak a közösségi és szolgáltató terek kialakítását, valamint a falu- és tanyabuszok beszerzését támogató intézkedések. Mindezekre 2013-ig több mint 262 milliárd forint uniós forrás fordítható, és a fejlesztési elképzelések megvalósítása során alapvető fontossággal bír a LEADER-szemlélet. Ez oly módon valósul meg, hogy a térségi fejlesztési irányokról és az egyes projektek támogatásáról egyaránt a LEADER Helyi Akciócsoportok dönthetnek. E közösségek munkájában részt vesznek a helyi önkormányzatok, az érintett településeken működő vállalkozások és civil szervezetek képviselői is. A III. tengely négy jogcíme esetében az összes kötelezettségvállalás mértéke meghaladta az 52 milliárd forintot, ami több mint 3 100 kérelmező támogatási igényének felel meg. Ezt újabb 9 milliárddal növeli az 1 086 falu- és tanyabusz, amelyek a legkisebb települések lakóinak mindennapi életét teszik könnyebbé. A nagysikerű LEADER program – azaz az ÚMVP IV. tengelye – regisztrációs időszaka 2007 őszén zárult le, majd egy évre rá az ÚMVP Irányító Hatósága 96 helyi közösséget avatott LEADER akciócsoporttá. Európában kevés helyen sikerült az országok teljes vidéki területét lefedni, de nálunk igen: nem kevesebb mint 3 023 települést és több mint 12 000 szervezetet közvetlenül is be tudtak vonni a vidéki Magyarország megújításába. A támogatott fejlesztések megvalósításának zsinórmértékéül szolgálnak a közösségek által 4 hónap alatt, a térségek egyedi adottságai alapján összeállított helyi vidékfejlesztési stratégiák. A LEADER benyújtási időszakban – októbertől november közepéig – csaknem 4 000 pályázat érkezett az akciócsoportok munkaszervezeteihez, ami összesen 15 milliárd forint támogatási igényt jelent. A szakállamtitkár megjegyezte: a LEADER célterületei között a kisebb léptékű, de egymást kiegészítő közhasznú és vállalkozói fejlesztések mellett megtaláljuk a térségi identitást erősítő rendezvényeket, a képzéseket, valamint a kölcsönös tapasztalatcserére épülő hazai és nemzetközi együttműködéseket. A tervek valóra váltásával a hazai kistelepülések közelebb kerülhetnek európai társaikhoz – ezt az utat szegélyezi az ÚMVP majd 2010-ben is.

Nincsenek megjegyzések: