Oldalak

2009. december 28., hétfő

Géptámogatás - 2009.

Géptámogatási információk
Sokan várták az idei nyári mezőgazdasági gépesítéshez támogatást nyújtó ÚMVP-on keresztül megvalósulandó építéssel nem járó gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez kapcsolódó pályázatok hatásait. Elmondható, hogy idei megvalósulására még május elején sem lehetett igazán számítani. A támogatás pályázati lehetősége alaposan felrázta a hazai mezőgazdasági termelőket, hiszen jelentős összeg, mintegy 30 Mrd Forint állt a pályázati kiírás alapján rendelkezésre. Ez az összeg, illetve a támogatás intenzitásának 25-35%-os mértéke 100 Mrd Forint feletti összesített új mezőgazdasági géppiacot vetített előre 2009-re. Ahhoz, hogy ennek súlya érzékelhető legyen, érdemes összevetni a tavalyi 110 Mrd Ft körüli új mezőgazdasági gépberuházási volumennel, melyet a korábbi 2 évek termelői nyereségessége, valamint a tavalyi év első felében még általános pozitív piaci várakozások is egyértelműen támogattak. Az idei helyzet kettősségét jól mutatja, hogy míg a gazdasági környezet, illetve a piaci várakozások rövidtávon jelentősen romlottak az elmúlt néhány évhez képest. A támogatásokkal kapcsolatban kinyilatkoztatásra került, hogy ebben a 2013-ig tartó Európai Uniós költségvetési ciklusban ez az utolsó ilyen jellegű mezőgazdasági gépberuházási támogatás. Ez a tény egyértelműen érezhető nyomást gyakorol a gazdálkodókra. A 2009. július 15-ig beadható pályázatokat összesítve már július végén látható volt, hogy a 30 Mrd forintos támogatási keretet túl lett jegyezve, közel ötezer gazdálkodó egység nyújtott be pályázatot gépvásárlási támogatásra. A mezőgazdaság és a mezőgazdasági gépesítés szempontjából meghatározó 2 hónap vette kezdetét szeptember elején, amely időszak során gyors, következetes és pontos munka szükséges a gépvásárlást tervezők és az igényeket kiszolgáló gépkereskedők, és talán még hangsúlyosabban a finanszírozó felek részéről. Az év során több fórumon elhangzott, hogy a finanszírozói helyzet változása alapján érezhetően nagy jelentősége lesz az elkövetkező 2 hónapban azoknak a szolgáltatásoknak, amelyek több finanszírozó cég kínálatát összefogva, az adott lehetőségek közül a vállalkozások számára a leggyorsabban a legmegfelelőbbet tudják kínálni. Az MVH szeptember elejétől kezdődően megkezdi a pályázatok elbírálási eredményeinek kipostázását. Ezen támogatási határozatok kézhezvételével válik egyértelműen élessé a helyzet, mert a mintegy 5000 beadott pályázat nyertesei a 2009. október 31-ei elszámolási határidő által kényszerítve egyazon időszakban, egyszerre jelentkeznek gép- és finanszírozási igényeikkel. A jelentkező forgalom az átlagosnak mondható években 6-12 hónap alatt realizálódik. A várhatóan jelentkező igények lekövetésére alkalmas extra kapacitással alapvetően kevés hazai szereplő rendelkezik. A finanszírozással kapcsolatban két tényező érezhető mértékben változott. Az első, hogy a tavalyihoz képest jelentősen lelassult a pénzintézetek hitelbírálati, döntéshozatali folyamata, megnőtt a pénzintézetek kockázatérzékenysége. Több, szélesebb körű információra van szükségük a jóváhagyásokhoz, melynek sokszor a finanszírozó cég anyaországbeli tulajdonosa által okozott akadályai is vannak. Ezek éppen a kockázatvállalással, kockázatkezeléssel vannak kapcsolatban. A döntési mechanizmusnak, valamint az ehhez tartozó felelősségi szinteknek általuk való újraszabályozása az, ami ebben az esetben a változást okozta. Lényegében korlátozták a magyarországi döntési hatásköröket, több, a helyi viszonyokat közvetlenül nem ismerő ember néz rá ugyanarra a hitelkérelemre, mint korábban. Természetesen sok múlik majd azon, hogy a két fél között (finanszírozó és finanszírozott) mennyire gyors az információ-csere, de a korábbi 1-1,5 hét teljes finanszírozás lebonyolításához szükséges idő most akár 1-1,5 hónapra is megnő. Ez az október végi határidőt is figyelembe véve, egy későn megkezdett hitelminősítés, hitelfelvételi ügyintézés esetén akár a támogatásból való kicsúszáshoz is vezethet.

Nincsenek megjegyzések: