Patay Ferenc számadó gulyás szerint: "a régi időkben csak a kékszarvú, daruszőrűt tartottuk annak. A tisztafajú magyar borjú farkahegye fekete. Az orra barna, nagyobb korára kezd feketedni. A valódi szürke bikának pápaszeme van. A kékes szarvúmarhának a szarva töve a fejénél félfehéres, a hegye pedig fekete. Szarva fennálló, sodrott szarvúnak mondjuk. De mondjuk úgy is, hogy gangos, fennálló szarvú, sodró. Kevés csákó is kerül bele. A fehérszarvú már nem az igazi. Amikor megállapodik, úgy 5 éves korában, a szőr kékellik rajta. Kurta, vastagnyakú, gangosan tartja a fejét. A jó lábú úgy megyen mint a katona, de nem csapkodja le a lábát. Nem susúlymenésű, amelyiknek nincs kitartása. Szügye, lapockája széles, annak kell alaposnak lenni, úgy félderékig. A kisasszony, vagy menyétderekú nem jó. Magassága 150-155 cm. A háta kicsit nyerges, de a sallóhátú már hibás. A file figyelőállásba áll. A csajlafülű nem szép. Ahogy a csapott, kanfarú sem. A magyar marha lassan jár, a tarka szalad a mezőn. A legelőn, telelőn egyformán kitartó, szívós. Teje kevesebb, de jobb ízű, tartalmasabb. Húsa keményebb, szájízesebb." (K.Kovács Péter lejegyzése 1952-ben, Ohaton, Hortobágy)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése