Oldalak

2010. január 1., péntek

Csimpánzok -egyetemisták 1:0

A Kiotói Egyetem kutatói szerint a csimpánz rövidtávú memóriája jobb, mint az emberé.
„Senki nem hinné, hogy a csimpánzok – az öt év alatti, fiatal csimpánzok – jobban teljesítenek memóriateszteken, mint az emberek” – magyarázta Tetsuro Matsuzawa kutatásvezető a Bloomberg hírügynökségnek adott interjújában. „A fiatal csimpánzok elképesztő memóriakapacitással bírnak, ha számsorokra kell visszaemlékezniük. Sokkal jobbak, mint a felnőtt emberek.”
A Current Biology nevű szaklapban publikált kutatási eredmények valóban megdöbbentőek, mivel alapjaiban rengetik meg azt a közvélekedést, miszerint az emberek okosabbak, mint a majmok. A legtöbb eddigi tanulmány készítői ugyanis arra jutottak, hogy az emberi memóriának nincs párja az állatvilágban.
A Kiotói Egyetemen végzett kutatások során egy számítógépes teszt segíségével öt év körüli csimpánzok csoportját „versenyeztették” két másik csoporttal: egy egyetemi hallgatókból álló csapattal és egy olyannal, amelybe a fiatal csimpánzok mamái kerültek. A „versenyzők” a teszthez használt érintőképernyőn először számokat láttak egytől kilencig, amiket rövid időn belül négyzetek váltottak fel. A résztvevőknek eztán meg kellett határozniuk, hogy a növekvő sorrendben felvillanó számok közül előzőleg melyik szám melyik négyzet helyén tűnt fel.
A csimpánzok és az egyetemisták eleinte hasonlóan produkáltak. A számok megmutatásának idejét a teszt során fokozatosan csökkentették. A döntetlen egészen addig tartott, amíg a számok megmutatásának ideje két tized másodpercre nem csökkent. Ezt követően az ötéves csimpánzok átvették a vezetést: sokkal jobban teljesítettek,mint az emberek vagy a csimpánzmamák.
„Ez a teszt is azt mutatja, hogy mennyire rugalmas a fiatal csimpánzok intelligenciája” – mondta Matsuzawa.

Nincsenek megjegyzések: