Oldalak

2010. január 1., péntek

Szeptember

SZEPTEMBER – SZENT MIHÁLY – ŐSZELŐ – FÖLDANYA HAVA
A szeptember a régi római naptárban a hetedik hónap volt („septem” = hét), s ezt a nevét megtartotta akkor is, amikor már a kilencedikké lépett elő. E hónap (a hetedik hónap) 13-ik napja különösen szerencsétlen hírű volt a régi Rómában, ami ellen csak úgy lehetett védekezni, hogy az ember szöget vert a falba. Nálunk, Magyarországon főként szeptember utolsó napjának van rossz híre a nép között: ezen a napon nem ajánlatos vetni, mert akkor a vetés zöld marad és nem érik be.
Emlékezzünk meg ezzel kapcsolatban magának a „septem” szónak az eredetéről. A rómaiak a görögöktől vették át a hetes szám (hepta) nevét. Ez a görög hetes szó pedig a „hepo” igéből eredt, amelynek jelentése: „követni”, „ujjal rámutatva követni, üldözni valakit”. Amikor ugyanis még az ujjakkal való számlálás dívott a görögöknél, az egyet a bal kéz hüvelykénél kezdték, ötös volt a bal kéz kisujja; a jobb kéz hüvelyke volt a hatos szám, s így a jobb kéz mutatóujja lett a hetes. Ezzel a mutatóujjal, a heptával lehetett valakit megigézni, rámutatva őt követni, üldözni. A hetes számjegy tehát voltaképpen azt jelenti, amire „rámutatunk”, amit az' ujjunkkal „követünk”, „üldözünk”.

Nincsenek megjegyzések: