Oldalak

2010. szeptember 29., szerda

A 2009. évi EU költségvetésről...

Az EU egyik nagy nyertese voltunk tavaly
index.hu

A kelet-európai térség, azon belül pedig Lengyelország volt tavaly az Európai Unió költségvetésének legnagyobb nyertese. Az Európai Bizottság ma dokumentuma szerint Magyarország szintén több uniós költségvetési forrást kapott, mint amit befizetett a közös kasszába, így a lista élén helyezkedik el.
Az Európai Bizottság által közzétett pénzügyi jelentés szerint az unió az előirányzat 97 százalékát használta fel, a teljes kiadások pedig meghaladták a 112 milliárd eurót. Ennek a nagy részét a gazdasági növekedést, a foglalkoztatást és a kutatás-fejlesztést élénkítő intézkedések, valamint a mezőgazdasági kiadások tették ki - derül ki a dokumentumból.

A lengyelek és lettek mellett mi is nagyon jól jártunk.
Nominális értelemben Lengyelország volt az uniós költségvetés tavalyi nyertese, ugyanis 6,5 milliárd euróval több forrást kapott, mint amennyit befizetett. 2009-ben Magyarország ismét profitált az uniós költségvetésből, mivel a kifizetések 2,7 milliárd euróval haladták meg az ország közös kasszába történő befizetéseit. Eközben Csehország és Románia szintén (nettó szinten) 1,8 milliárd eurót nyert az uniós költségvetésből.

A legnagyobb nettó befizető ezúttal is Németország volt a maga 8,1 milliárd eurós hozzájárulásával. De Svédország, Dánia és Hollandia a legnagyobb befizetők között volt tavaly.
A jelentésből az is kiolvasható, hogy a dél-európai államok egyre kevésbé profitálnak az uniós kasszából, miután egyre gazdagabb országokká válnak és így kiesnek a támogatások köréből. Spanyolország például 2009-ben 1,8 milliárd eurónyi nettó támogatást kapott az EU-tól, miközben 2005-ben ez az összeg 6 milliárd euróra rúgott. Az Olaszországnak történt nettó kifizetés ez idő alatt 4,1 milliárdról 2,2 milliárdra apadt - mutat rá a Reuters. Protfolio.hu

Nincsenek megjegyzések: