Oldalak

2010. szeptember 29., szerda

Növekvő adósságállomány...

A nagyjából 340 milliárd forint teljes agrárvállalati hitelállományból folyamatosan csökkent a devizában folyósított kölcsönök aránya: míg tavaly júniusban 24 százalék volt, addig az idén márciusban már csak 20 százalék, a forintárfolyam kedvezőtlen változásai folytán azonban június végére két százalékponttal nőtt. Értékben az árfolyamhatás 1,2 milliárd forint tehernövekedést jelentett a cégeknek.

A jegybank tavaszi értékelése szerint összevetve a többi ágazattal, a mezőgazdaságban tevékenykedő vállalkozások még mindig a jól teljesítő, megbízható adósok közé tartoznak, a válság alatt is - írta a lap. Ezt az is alátámasztja, hogy a válság hatására beszűkülő hitellehetőségek ellenére is nőtt például a szövetkezeti hitelintézetektől igényelt és jóváhagyott hitelek aránya: míg 2009 II. negyedévében a teljes agrárhitel-állománynak 14,03 százalékát biztosították a szövetkezeti hitelintézetek, addig az idei II. negyedévben már 15,5 százalékát. Az innen igényelt hitelek sajátossága, hogy 90 százalékban forintban folyósítottak és döntő többségben éven túli lejáratúak. (MTI)

Nincsenek megjegyzések: