Oldalak

2010. szeptember 28., kedd

AKG - kötelezettség/módosítási korlátok...

Agrár-környezetgazdálkodás: kártérítési kötelezettség és módosítási korlátok a programban
agromonitor.hu | 2010.09.28

Jogos kárigényük van azoknak a gazdálkodóknak, akik kárvallottjai a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. döntésének, amellyel a közelmúltban érvénytelenítette az agrár-környezetgazdálkodási (akg) programban érintett állami földek haszonbérletére vonatkozó, tavasszal kiírt pályázatokat – állítja Tar Ferenc, agrár-környezetgazdálkodási szakértő. Az államnak vállalnia kell káruk megtérítését. A szakértő szerint nem egyértelmű, miért húzódott el ez a döntési folyamat annyira, hogy egy év már el is telt az 5 éves periódusból, melyek az elutasítások pontos okai, illetve pontosan kiket érint. A jelek arra mutatnak, hogy a szaktárca azzal a céllal kívánta lezárni ezt az ellentmondásos helyzetet, hogy az így felszabaduló forrásokat egyes programok ismételt meghirdetésére használja fel. Az akg-program jelenleg közel 1,1 millió hektáron fut, tehát ennek a 28 ezer hektárnyi pluszforrásnak a rendelkezésre állása maximum szépségtapasznak tekinthető. A teljes elemzést Fórum című rovatunkban közöljük.
A jelenlegi akg-program esetében a meghirdetett 22 (szántóföldi, gyepgazdálkodási, ültetvény és vizes élőhely) célprogramból kizárólag 1 esetében, az integrált szántóföldi célprogramnál nem lett mindenki „nyertes“, tehát rajtuk kívül mindenki, aki támogatási kérelmet nyújtott be, az bekerült a programba. Ezért nehéz mit kezdeni azokkal a politikai nyilatkozatokkal, hogy újranyitják a programot, hiszen mindenki aki akart (az egy integrált szántó program kivételével), az jelenleg akg-s. Akkor most kinek akarják megnyitni a programot? – teszi fel a kérdést elemzésében a szakértő. Fontos tudni, hogy milyen az akg-programot érintő változtatások tehetőek meg „szabadon“! Minden olyan elem amelyet az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (ÚMVP) fogadtak el – beleértve a célprogramok tartalmát, a kifizetések mértékét, a célprogramokra fordítható forráskeretek arányát mértékét –, csak az ÚMVP módosításával változtatható, melyhez az EU Bizottság egyetértése szükséges. E folyamat időigénye azonban megközelíti az egy évet.Módosításra azért van lehetőség, de csupán 61/2009 FVM-rendelet akg-ra vonatkozó eljárási szabályai alakíthatók szabadon – szögezi le Tar Ferenc.
(f:mak.hu)

Nincsenek megjegyzések: