Oldalak

2010. szeptember 25., szombat

Az állattenyésztés kiemelt támogatása elkerülhetetlen...

Czerván: az új Széchenyi tervben az állattenyésztést támogató források lesznek
Írta: Agromonitor.hu
2010. szeptember 25. szombat, 09:51

A szaktárca egyik legfontosabb feladata az növénytermesztés és az állattenyésztés megbomlott – 70-30 százalékos – egyensúlyának helyreállítása – hangsúlyozta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára a Kaposvári Állattenyésztési Napok megnyitóján. Czerván szerint a mozgásterüket az is meghatározza, hogy 2007-2013 között rendelkezésre álló fejlesztési források több mint 80 százalékát elköltötték vagy lekötötték: az 1340 milliárd forintból körülbelül 150 milliárd forint áll rendelkezésre a következő három évben. Ezt igyekeznek úgy átcsoportosítani, hogy elsősorban az állattenyésztés fejlesztését szolgálja.

Az államtitkár szólt arról is, hogy jövő év januárjában meghirdetik az új Széchenyi tervet, melynek keretében a mezőgazdasági fejlesztések támogatásakor kiemelten kezelik a vidéki munkahelyteremtő beruházásokat, különösen ha azok az állattenyésztést is magukban foglalják. Az állattenyésztéssel foglalkozók kaposvári seregszemléjére csaknem kétszáz kiállító, mintegy ezer állatot hozott el a pénteken nyílt háromnapos kiállításra. A rendezvény érdekessége, hogy egyedül a kaposvári kiállítás vadasparkjában találkozhat a közönség természetes körülmények között őzekkel, szarvasokkal, muflonokkal és más vadon élő állatokkal.

Nincsenek megjegyzések: