Oldalak

2010. szeptember 24., péntek

Bérek rangsora...

A vendéglátásban és a mezőgazdaságban fizetnek a legrosszabbul

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél az alkalmazásban állók létszáma 2010. január-júliusban átlagosan 2 millió 680 ezer fő volt - jelentette a KSH. Ugyanezen időszak alatt a bruttó átlagkeresetek 2,6%-kal, a nettó átlagkeresetek 8,8%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset (a fogyasztóiár-index 5,4%-os növekedése mellett), döntően a személyi jövedelemadó szabályok változásának köszönhetően, 3,2%-kal emelkedett.

A KSH által vizsgált vállalkozásoknál 2010. január - júliusban 1 millió 810 ezren dolgoztak, 1,6%-kal kevesebben, mint 2009 első hét hónapjában, de május hónaptól a létszám már meghaladta az előző év azonos időszakáét. A költségvetési szférában az alkalmazottak létszáma 769 ezer fő volt, ami a közfoglalkoztatás bővülése miatt 4,5%-os növekedést jelentett. A közfoglalkoztatás nélküli 685 ezer fős létszám, 0,3%-kal volt kevesebb, mint az előző év első hét hónapjában. Összességében a foglalkoztatottak létszáma 0,6%-kal emelkedett.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 203.200 Ft volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 205.500 Ft, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók esetében 201.500 Ft. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 2,6%-kal haladták meg az előző évit.

A versenyszférában 4,2%-kal nőttek, a költségvetés területén pedig 0,9%-kal elmaradtak az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához képest, annak ellenére, hogy január és március hónapokban kereset-kiegészítés kifizetésére került sor a közszférában. A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztonsági tevékenység volt (446.200 Ft), ezt követte az információ és kommunikáció (373.700 Ft) és a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás (350.100 Ft). Legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (123.200 Ft), valamint a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (138.900 Ft) ágakban dolgozók kerestek.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek az év első hét hónapjában átlagosan 2,4%-kal, ebből a versenyszférában dolgozóké 4,0%-kal haladták meg az előző év január-júliusit. A költségvetési szférában dolgozók közfoglalkoztatottak nélkül számított alapilletménye, az úgynevezett illetmény automatizmusnak köszönhetően 1,6%-kal emelkedett ugyanezen időszak alatt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 132.900 Ft (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 96.700 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 171.100 Ft) volt, átlagosan 8,8%-kal magasabb az előző évinél.

A 216.100 Ft-os nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 2,3%-kal haladta meg az előző év január-júliusit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 6,0%-nak felelt meg.(f:marketinginfó)

Nincsenek megjegyzések: