Oldalak

2010. szeptember 27., hétfő

Gabonalutri...

Szerződtél, szállíts! – tömöríthető az indoklás, amellyel több gabonafelvásárló perre készül azokkal a termelőkkel, akik nem szállítják le a szerződésben vállalt termésmennyiséget. Tény, hogy a kereskedők is kényszerhelyzetben vannak: nekik is tovább kell adniuk az árut valakinek, akivel ők is szerződést kötöttek. A feszültség fő oka, hogy az időjárás miatt az április végi hivatalos becsléshez képest majd egymillió tonnával kevesebb búza termett, és a kukoricával, napraforgóval is lehet gond.

Rendkívüli helyzet van, mondhatnánk, de túloznánk: az utóbbi húsz év majd mindegyikében ketyegett valamilyen „gabonabomba”. Hol túl sok volt belőle – egy Torgyán nevű agrárminiszter egyenesen Járai Zsigmond pénzügyminisztériuma elé készült öntetni a gabonát a „parasztjaival” és Karsai „búzaégető” képviselő is komoly nyomokat hagyott a nyilvánosságban –, hol váratlan hiány keletkezett, például a chicagói tőzsde 1995-ös árrobbanása után. Ez azonban természetes. Az már kevésbé, hogy Magyarország gabonaágazata a bizalmatlanság és kölcsönös gyanakvás szülte spekuláció terepévé vált mióta az állatállomány drámai csökkenése miatt termelésének általában bő felét a külpiacokon kell értékesítenie. E piacok ezer tényezőtől függenek, amelyekre annyi a befolyásunk, mint az időjárásra. Még a legviharosabb tavasz sem duplázta volna meg szeptemberre a márciusban érvényes árakat, ha nem ég le sok százezer hektár orosz búza júniusban. Ám a magyar termelők még harmincezer forintra és többnyire szabott mennyiségre szerződtek, miközben a szabadpiacon az áru ma hatvanat is megér.

Az állandó huzakodás azért folyik termelő és kereskedő között, mert másfél évtizede nincs olyan átgondolt és végrehajtható agrárpolitikai koncepció, amely a „gazdaságföldrajzilag” hatékonynak semmiképpen sem tekinthető, kényszerű export kiváltását megalapozhatná. Húsz éve alig volt néhány százezer tonna a kivitelünk, mert megette a mainál négyszer nagyobb (nem mellesleg: olcsó szovjet olajat is „fialó”) hízó- és baromfiállomány. Ma millió tonnaszám visszük a gabonát oda, ahol nem mi diktáljuk az árakat. Általában úgy kell számolnunk, hogy a világpiaci árból még a gyakran körülményes szállítás költsége is lejön.

Közben dübörög befelé az olcsó külföldi disznó- és csirkehús, amely akár a mi olcsó gabonánkon is hízhatott. Hogy ne így legyen, „formába kéne hozni” a magyar állattenyésztést. Ez az olcsó, hatékony hústermelésre képes nagyüzemek sok milliárdba kerülő korszerűsítésével, netán külföldi tőkéből is épülő új óriáshizlaldák üzembe állításával képzelhető el. Olyanokéval, amelyeknek filléres árui azonban megkeserítik a magyar feldolgozók életét. Ám a szakállamtitkári nyilatkozat szerint bizonyos – kétségkívül létező, de megoldható – környezetvédelmi problémák miatt „a jövőben ilyen telep nem kaphat engedélyt”. Helyette marad az évről évre ismétlődő lutri a gabonaexporttal. A játéknak az egyre olcsóbb tengerentúli áru előbbutóbb véget vet majd.(f:nol.hu, Tamás G.)

Nincsenek megjegyzések: