Ásatások leletei bizonyítják, hogy már 2000 évvel ezelõtt virágzó szõlõkultúra volt
Badacsony környékén, de feltehetõleg már a kelták korában is voltak szõlõültetvények
a vidéken. A hegy lábánál vezetett a rómaiak egyik híres hadiútja Aquincumba. A nagyobb
szõlõtelepítések Probus császár nevéhez fûzõdnek. Ezekre az idõkre emlékeztetnek a
szüreti motívumokkal díszített római kori épületmaradványok, sírok, szobrok. A honfoglaló
magyarok már ismerték a szõlõt, a bort és ennek megfelelõen mint értéket adományozták a
késõbbiekben. Ennek során a XIII. sz.-ban a borvidék jelentõs része egyházi kézbe került. A
XVIII - XIX. sz.-ban a badacsonyi ürmös hírneve a tokaji aszúéval versengett. A filoxéravész
utáni rekonstrukció során a szõlõtermesztés technológiája e borvidéken is jelentõsen
megváltozott. Ekkor építették a várfalnak is beillõ támfalakat az erózió megakadályozására. A
szürke csuhás szerzetesek egy francia eredetu fajta, a Pinot Gris borát helyi különlegességé
emelték. Ennek köszönhetõen ismerjük ma is e fajtát Szürkebarát néven. Különleges
évjáratokban a bogyói betöppednek, söt aszúsodhatnak is. Ekkor különleges természetes
csemegebor készülhet belöle. A másik e termõhelyrõl elhíresült fajta a Kéknyelû. Ez a fajta
tiszta ültetvényben ritkán fordult elõ, mert nõvirágú és rosszul termékenyül ezért a Budai
zöld fajtával ültették vegyesen. A szüretkor nem szedték külön, hanem együtt dolgozták fel
bornak, ami a Kéknyelû nevet viselve jelent meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése