Oldalak

2010. augusztus 25., szerda

A bio...

Népszerűtlen a bio

A fő szempont a biotermékek vásárlásnál egyrészt az, hogy egészségesebbek, mint a „hagyományos” élelmiszerek, másrészt pedig ily módon elméletileg elkerülhetők a növényvédő szerek és más mérgek. Minden előnyük ellenére, a biotermékektől azonban jellemzően magas árfekvésük továbbra is elrettenti a vásárlókat.

Bioterméket minden nyolcadik magyar fogyasztó (13 százalék) szokott vásárolni, míg Európában átlagosan minden harmadik (35 százalék). A vásárlók zömének fő motívuma, hogy az ökotermékeket egészségesebbnek tartják. A vásárlástól való elzárkózást azonban a legtöbben azzal magyarázzák (hazánkban és másutt is), hogy túl drágák a biotermékek. Többek között ezt tárta fel a Nielsen piackutató vállalat 54 országban, köztük Magyarországon is elvégzett felmérése. A megkérdezett magyar bio-vásárlók 84 százalékának véleménye szerint a biotermékek egészségesebbek. 70 százalékuk úgy tartja, hogy a bioélelmiszerek révén elkerüli a növényvédő szereket és más mérgeket.

Csak minden nyolcadik magyar lát szívesen bioterméket a tányérján. (forrás: becomeecofriendly.com)

Hazánkban a vásárlók további motívumai, fontossági sorrendben: a biotermékek mentesek a génmódosítástól (53 százalék); termelésük kedvezőbb a környezet számára (48); vásárlásukkal is segítik a kistermelőket és a vidéki településeket (44), helyes magatartásnak látszik (31); a bio- élelmiszerek táplálóbbak (31); jobban ízlenek (25); „helytelenítem a modern mezőgazdasági termelési módszereket” (11).

A bio táplálkozás magyar híveinek szempontjai egyébként meglehetősen hasonlítanak az európai átlaghoz, legalábbis a sorrendet tekintve. Földrészünkön ugyanis a megkérdezettek első sorban szintén azért vesznek bioterméket, mert egészségesebb (átlagosan 67 százalék). Utána következik a növényvédő szerek és mérgek elkerülése (55), majd negyedik helyen a bio-termelés előnyös volta a környezet szempontjából (52). Más országokban a génmódosítást kevésbé veszik figyelembe, mint nálunk.

A vizsgált 28 európai ország válaszadóit nem mindenhol az ösztönzi legjobban a bio árucikkek vásárlására, hogy egészségesebbek. Az osztrákok és svájciak számára például a biotermék fogyasztásának fő oka, hogy ily módon is támogassák a kistermelőket és a vidéki településeket. A bio-termelés környezetkímélő hatását említették legtöbben a finnek, hollandok, norvégok és svédek. Legnagyobb mértékben a növényvédő szerek és más mérgek elkerülése vezérli a briteket, dánokat és németeket.

A Nielsen kutatása külön kiemeli, hogy minden vizsgált országban, ahol a válaszadók elzárkóznak a biotermékek vásárlásától (idehaza 78 százalék), elsősorban a magas árakkal indokolják tartózkodásukat.
Forrás: Nielsen, Miski Gábor, 2010. 08. 24.

Nincsenek megjegyzések: